1p
A jogszabályok szerint a PSZÁF-nak március végéig kellene átadnia az egykori pénztártagok adatait annak az intézménynek, mely vélhetően létrehozza majd a kormány által ígért egyéni számlákat. Ugyanekkorra kell dönteni a még megmaradt kasszatagoknak, hogy átlépnek-e az állami rendszerbe. A teljes nyugdíjreformmal viszont csak nyárra készülhet el a kormány. Sok a kérdőjel, az idő szorít.

A volt magánnyugdíjpénztári tagok adatai egyelőre a PSZÁF-nál vannak, "parkolópályán", a vonatkozó kormányrendelet szerint ugyanis az adatkezelés nem a felügyelet dolga lesz a jövőben, de erre a célra még nem választották ki a megfelelő szervet. Az adatok kezelésével megbízott intézmény hozhatja létre majd valószínűleg a kormány által beígért egyéni számlákat a tb-n belül. Ebben írják majd jóvá a pénztártagok vagyonát.



A Népszabadság értesülései szerint nagy a harc a NAV és az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) között a még papíron sem létező egyéni számlákért. Nagy a valószínűsége, hogy aki át tudja venni a pénztártagok adatait a PSZÁF-tól, az kidolgozhatja és kezelheti az állami nyugdíjrendszerben létrehozandó számlákat. Meglehet az adóhatóság a bevallások miatt amúgy is elengedő információval rendelkezik ahhoz, hogy létre tudja hozni ezeket a számlákat.



Az NGM-nek március végéig kellene eldöntenie, hogy melyik szervre bízza az adatkezelést, de egyelőre nem nagyon kapkod a szaktárca. Holott március végéig kell döntenie a megmaradt pénztártagoknak is, hogy maradnak-e a kasszájuknál. A bizonytalanság az ő oldalukról is nagy, hiszen egy jogértelmezési vita miatt egyelőre az sem garantált, hogy 100%-os állami nyugdíjra jogosultak-e (az NGM szerint igen, a stabilitási törvény azonban nem ezt mondja ki). Mivel valamennyi állami nyugdíjra a pénztárnál maradók is jogosultak lesznek, így egyéni számlát nekik is kell majd kapniuk.

Nagy kérdés az is, hogy az állam miként vezeti majd át az egykori pénztártagok vagyonát az állami rendszerben a virtuális egyéni számlákra. Az persze még nagyobb kérdés, hogy mi lesz ezek mögött a fedezet?

Ha az állam ugyanis valóban garantálja, hogy a pénztártagként felhalmozott vagyon nem vész el a tagok számára, akkor nagyjából 3000 milliárdot kell a jövőben belapátolnia a nyugdíjrendszerbe, hiszen a kasszák államosításával ekkora vagyonra tett szert, amit el is költött. Ezekkel az egyszeri tételekkel sikerült tartani többek között tavaly a hiánycélt.

Ezt az összeget ugyan nem egyszerre kell majd kifizetnie, de a nyugdíjak megállapításnál a jövőben majd el kell valahogy számolni a pénztárakban egykor felhalmozott vagyonnal azoknak, akik később nyugdíjba mennek - különben nem kapnának ellentételezést az államtól.

Az NGM-től úgy értesültünk, hogy a teljes nyugdíjreform tervezetet csak nyárra dolgozza ki a kormány, ekkora derül ki az is, mit jelent majd pontosan az egyéni számla. Addig marad a bizonytalanság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek A kormány jóságos arcát mutatja, az összes rászoruló kaphat méltányossági nyugdíjemelést
Hollós János | 2025. október 2. 13:31
Méltányossági nyugdíjemelést eddig is lehetett kérni, de a rendelkezésre álló keret olyan kicsiny volt, hogy hamar elfogyott. Karácsony Mihály, az Országos Nyugdíjas Parlament elnöke elmondta, hogy Nagy Márton gazdasági miniszter tájékoztatása szerint a keretet immár nem korlátozzák, aki kér ilyen emelést megkapja. Többi között ez hangzott el a Klasszis Média Nyugdíjszerviz című adásában.
Személyes pénzügyek A zsűri is tanul a fiataloktól az ősz legizgalmasabb pénzügyi versenyén
PR | 2025. október 1. 10:15
A MABISZ azért támogatja a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! versenyt, mert fontosnak tartja, hogy a biztosítási ismeretek eljussanak a fiatalokhoz. A magas beosztásban lévő jól ismert szakemberek is lelkesen drukkolnak a versenyzőknek, és sokszor előfordul, hogy meglepő dolgokat tanulnak tőlük – mondja Jeney Attila, a MABISZ kommunikációs vezetője.
Személyes pénzügyek Az OTP most még kedvezőbbé tette az Otthon Startot: itt vannak a részletek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 10:34
Az OTP Bank októbertől a falusi CSOK-ot is engedi igényelni az Otthon Start mellé. A támogatás önerőként beszámítható, így nagyobb összegű, kedvezményes finanszírozás érhető el a banktól – vette észre a BiztosDöntés.hu.
Személyes pénzügyek Itt az új 3 ezer forintos az MNB-től
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 07:54
A 3 ezer forintos színesfém érmén a szorgalmas és a rest leány meséje szerepel. 
Személyes pénzügyek Változnak a magyarok hitelfelvételi szokásai
Fülöp Norbert Attila | 2025. szeptember 28. 14:35
Az elmúlt hónapok hitelpiaci adatai komoly fordulatot jeleznek és az év első felében dinamikusan növekvő átlagos személyi hitelösszeg tetőzött, a 3 millió forint alatti kölcsönök dominanciája pedig újra erősödik. Mindemellett rekordok dőlnek továbbra is, és soha ennyi személyi kölcsönt nem vett még fel a magyar lakosság, mint az utóbbi hónapban. Arra keressük a választ a BiztosDöntés.hu gyűjtése szerint, hogy mi állhat ennek hátterében és hogyan igazodik az ügyfelek igényeihez a piaci kínálat.
Személyes pénzügyek Pazar formában kezdte a hetet a forint
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 22. 19:47
 Fizetőeszközünk jelentős erősödéssel kezdte a hetet.
Személyes pénzügyek Lakástulajdonosok figyelmébe: fontos hírt közöltek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 22. 11:48
A biztosítók által vállalt lakásbiztosítási fedezetek háromszor gyorsabban nőttek a díjakhoz képest az elmúlt egy évben, ami tovább javította az ár-érték arányt az ügyfeleknek. Ezt erősítette, hogy a piaci szereplők által vállalt díjemelési moratórium nyomán az idei második negyedévben a díjszint országosan szinte stagnált. A fogyasztóbarát otthonbiztosítások szolgáltatása 13 százalékkal kedvezőbb az egyéb piaci ajánlatokhoz képest.
Személyes pénzügyek Otthon Start: a választások után pálfordulás jöhet?
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 20. 12:21
Ingatlanszakértők szerint nem tartható fenn hosszú távon az Otthon Start Program.
Személyes pénzügyek Kockázatra figyelmeztetnek az Otthon Start kapcsán
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 18. 09:04
Átlagkeresetből is felvehető a maximális hitelösszeg, de a szakértők szerint nem biztos, hogy ez jó ötlet.
Személyes pénzügyek Hogyan tervezzünk pénzügyeinkben válság idején?
PR | 2025. szeptember 17. 16:25
Az infláció és a gazdasági bizonytalanság kétségtelenül hatással van mindennapi közérzetünkre. Ebben a folyamatos változásban sokan keresik a megoldást: hogyan reagáljunk, amikor a külső körülmények egyre kiszámíthatatlanabbá válnak? Másként fogalmazva: milyen szemléletet érdemes követni pénzügyeink kezelésében válság idején?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG