2p
A K&H Bankcsoport 16,2 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el 2013 első kilenc hónapjában.

Az eredmény 10,5 százalékkal magasabb, mint az előző év azonos időszakában.

Hendrik Scheerlinck, a bankcsoport vezérigazgatója az eredményeket ismertető budapesti sajtótájékoztatón a jó teljesítményt a növekvő üzleti volumennel, a szigorú költséggazdálkodással és a stabil hitelezési veszteségekkel, továbbá egyszeri pozitív tételekkel magyarázta.

Több a bedőlt hitel, de segíthet az árfolyamgát

A K&H-nál is enyhén emelkedett a nem teljesítő hitelek aránya, elsősorban a lakossági hiteleknél. A vezérigazgató az árfolyamgát kiterjesztését jó intézkedésnek nevezte. Hozzátette, hogy a K&H-nál ebben a programban jelenleg a jogosultak 43 százaléka vesz részt, és úgy vélte, a program kiterjesztésével 60 százalékra nőhet ez az arány.

18 milliárd ment tranzakciós illetékre

A bank működési bevételei 14 százalékkal nőttek, míg a működési költségek 32 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest, mindkettőre erős befolyással volt a tranzakciós illeték. A tranzakciós illeték 10,1 milliárd forinttal, az egyszeri plusz tranzakciós illetékteher további 8 milliárd forinttal emelte a költségeket - ismertette Gombás Attila, a K&H csoport pénzügyi vezetője.

Az ügyfélbetétek állománya éves összehasonlításban 15 százalékkal, 1834 milliárd forintra nőtt. Az ügyfélhitelek állománya 0,2 százalékos mérséklődést mutatott, 1439 milliárd forint volt szeptember végén.

Bejön a jegybank programja - rá is fér az országra a hitel

A harmadik negyedévben a vállalati hitelkereslet egyértelműen élénkülést mutatott, köszönhetően a jegybank növekedési hitelprogramjának.

Utóbbival kapcsolatban Hendrik Scheerlinck vezérigazgató kiemelte: örömmel vették a hitelprogram folytatását. Pozitívan értékelte, hogy abban részt vehetnek a mezőgazdasági vállalkozások, továbbá lízing és faktoring lehetőségek is megjelennek benne. Véleménye szerint a program ténylegesen növelheti a hitelkeresletet, és ez hosszú távon a gazdaságnak is jó lesz.

Megjegyezte: a jelenlegi alacsony hitelkeresletben az tükröződik, hogy Magyarországon a GDP növekedésében alacsony, 16 százalékot képvisel a beruházások aránya, míg a régió többi országában jellemzően 25-30 százalék között van ez az arány.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Pirosban a pesti börze, esnek a vezető részvények
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 15:14
A Mol, az OTP és a Magyar Telekom is mínuszban.
Pénzügyi szektor Rengeteg hitelt vesznek fel a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 10:45
A novemberitől némileg elmaradó volumenű, de így is óriási mennyiségű új lakáshitel-szerződést hozott a decemberi hónap, ami egyértelműen az Otthon Start iránti keresletnek köszönhető – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Mindezek nyomán 2025-ben közel másfélszeresére nőtt a megkötött új lakáshitel-szerződések összege, és drasztikusan megugrott a támogatott hitelek aránya is.
Pénzügyi szektor A kriptotörvény miatt indított kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen Brüsszel
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 17:21
Azt is megállapították, hogy károsította az ügyfeleket.
Pénzügyi szektor Donald Trump bejelentette, hogy kit választott a Fed elnökének
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 13:41
Az amerikai elnök Kevin Warsht, a Federal Reserve korábbi kormányzóját választotta a jegybank következő vezetőjének, miután Jerome Powell elnök májusban lemond.
Pénzügyi szektor Az orosz-ukrán háború a zöld befektetési alapok piacát is megváltoztatta
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2025. december 29. 17:01
Az orosz-ukrán háború kitörése után több olyan iparág is bekerült a fenntartható befektetési alapok látókörébe, amelyek korábban inkább tiltólistán szerepeltek. Ékes példa Németország nukleáris energiával kapcsolatos attitűdje, de a hadiipari cégek is egyre elfogadottabbá váltak, ahogy társadalmi elvárás lett a biztonság megerősítése – mondta el a Klasszis Podcast legújabb epizódjában az Amundi Magyarország vezérigazgatója. Vízkeleti Sándorral a mesterséges intelligencia befektetési döntésekben játszott szerepéről is beszélgettünk.
Pénzügyi szektor Magasabb törlesztőt is hajlandók bevállalni az Otthon Start-igénylők?
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 12:58
Részletesebb statisztikai adatok jelentek meg az Otthon Start hitel első 100 napjáról. Ebből már értékelhető a program indulása és az is kiderül, hogy milyenek a támogatott hitel igénylői. Mennyire alakíthatja át a hitelpiacot az Otthon Start program?
Pénzügyi szektor Már nem a KRÉTA az üzenőfelület, meg is sínyli az állampapírpiac
Imre Lőrinc | 2025. december 22. 16:07
2023-ban még az általános és középiskolás diákok és szüleik számára is fennhangon hirdette a kormány az állampapír vásárlások lehetőségét. Idén nagyot fordult a világ: a piac elcsendesedett, miközben a lakossági államkötvények helyett egyre inkább devizában adósodunk el, mondta kollégánk a Trend FM reggeli műsorában.
Pénzügyi szektor Idén inkább a boltokat rohamozhatják meg a SZÉP kártyások
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 13:32
A december hagyományosan az egyik legforgalmasabb a SZÉP kártyás fizetéseket illetően.
Pénzügyi szektor Bejelentést tett a Bank of England
Privátbankár.hu | 2025. december 18. 14:10
A várakozásoknak megfelelően, negyed százalékponttal, 3,75 százalékra csökkentette alapkamatát a Bank of England monetáris tanácsa.
Pénzügyi szektor Leáll az egyik legnagyobb hazai kriptovaluta-közvetítő is az új szabályozás miatt
Privátbankár.hu | 2025. december 18. 08:19
A Revolut után magyar CoinCash is felfüggeszti kripto tevékenységét Magyarországon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG