1p
Fő stratégiai szegmenseinek megerősítése és működésének hatékonyabbá tétele mellett a veszteségtermelő tevékenységek leépítésére összpontosít az MKB Bank: megválik romániai érdekeltségétől, bezár bankfiókot, és a változó körülményekhez igazítja költségszintjét. A bank 3-5 évet kapott a tulajdonostól, hogy megálljon a saját lábán.

Ott erősítenek, ahol jók voltak

2013-tól ismét növekedési pályára szeretne állni az MKB Bank, ezért új stratégiát tűztek ki. A bajor tulajdonos, a BayernLB által is támogatott koncepció értelmében az MKB Banknak az egyébként jó adottságokkal bíró fő stratégiai szegmenseinek megerősítésére kell koncentrálnia.

Ezekben a szegmensekben – kiszűrve az olyan kedvezőtlen 2011-es hatásokat, mint a leányvállalatok eredményei, az ingatlanprojekt-portfólió után képzett céltartalék, a végtörlesztés és bankadó miatti veszteség, illetve az egyszeri költségleírások – a bank tavaly is meg tudta őrizni jövedelemtermelő képességét, közel 10 milliárd forint adózás előtti eredményt érve el.

Ha azonban nem szűrünk ki semmit, 100 milliárdot meghaladó veszteséget látunk: az elhúzódó válság további értékvesztés leírására kényszerítette a bankot mind a leányvállalatok, mind a gazdasági viharoktól leginkább sújtott ingatlanprojekt-portfólió után, amelyben átlag fölötti az MKB Bank kitettsége. A bankadó és a fix árfolyamon történő végtörlesztés pedig közvetlen módon okoztak közel 40 milliárd forintos nagyságrendű veszteséget a bankcsoportnak. A csoportszintű éves adózás előtti veszteség 109 milliárd forint volt.

Elhagyják Romániát, bezárnak 8 fiókot

A stratégia másik alappillére a veszteséget okozó tevékenységek leépítése. Kezdeti lépésként az MKB Bank 2012. április 6-án adásvételi szerződést írt alá romániai érdekeltsége, az MKB Romexterra értékesítéséről.

Egy kétéves költségcsökkentési program keretében az MKB Bank több mint 8 milliárd forinttal szállítja lejjebb jelenlegi költségszintjét. A banki szervezet karcsúbbá tétele egyfelől várhatóan 8, kevésbé
jövedelmező bankfiók működésének szüneteltetésével, másfelől 165 fős létszámleépítéssel jár együtt.

Az MKB Bank új stratégiájának végső célja, hogy a bank egy kiegyensúlyozott jövedelmezőséget, a tulajdonos számára megfelelő tőkearányos megtérülést biztosító, saját lábán is megálló pénzintézetté váljon. A célkitűzések teljesítésére három-öt éve van a banknak, miután fő tulajdonosa megerősítette, hogy ezen időintervallumon belül nem várható az MKB Bank értékesítése.

A Bayern LB januárban az MKB alaptőkéjének 200 millió euróval történő, zártkörű emeléséről döntött. Az átszámítva 62 milliárd forintos tőkeemeléssel kapcsolatos részletekről korábbi cikkünkből tájékozódhat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Önként adják oda a csalóknak a pénzüket – Nem tanulnak a magyarok
Sipos Ildikó | 2026. július 2. 05:46
Tízből csak három magyar képes felismerni, hogy online csalási kísérlettel áll szemben.
Pénzügyi szektor Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG