Marcus Agius távozását a BBC vasárnap esti értesülése szerint hétfőn jelentik be hivatalosan. A brit pénzügyi felügyelet (FSA) és a Barclays néhány napja bejelentette, hogy a bank 290 millió font (csaknem 110 milliárd forint) bírságot fizet. Ennek előzményeként az FSA feltárta, hogy a Barclays befektetési ágazatának kereskedői még a 2008-2009-es pénzügyi válság előtt években manipulálták a globális, illetve az euróövezeti irányadó bankközi kamatlábakat, a Libort és az Euribort.
Pénzügyi szolgáltatói adatok szerint a Libor 360 ezer milliárd dollár összértékű globális pénzügyi tranzakcióhoz szolgál referenciakamatként; ez a világgazdaság teljes évi hazai össztermékének (GDP) több mint az ötszöröse. A Libor közvetlenül befolyásolhatja a bankok és egyéb pénzügyi szolgáltatók közötti pénzügyi tranzakciók értékét, és ez átszűrődhet kiskereskedelmi szintre is, hatást gyakorolva például a lakossági jelzálogkamatokra, a hitelkártya-használati díjakra, vagy akár a gépjárműhitelek kamataira.
A világ egyik legtekintélyesebb jegybankjának, a Svájci Nemzeti Banknak az irányadó kamata is a svájci frankra számított, három hónapos londoni bankközi kamatcél. A Barclays vezetését a botrány kirobbanása óta kemény bírálatok érik a szakmai felügyeletek és a politika részéről.
Az ügyben megszólalt David Cameron brit miniszterelnök is, kijelentve: a Barclays egész vállalatvezetésének "súlyos kérdésekre kell válaszolnia". George Osborne brit pénzügyminiszter a londoni alsóházban tartott minapi tájékoztatóján azt mondta: az FSA feltáró vizsgálata "sokkoló vádirat" arról, hogy milyen magatartási kultúra uralkodott el a bankoknál a pénzügyi válság kirobbanása előtt.
Ken Clarke igazságügyi miniszter követelte a pénzügyi bűncselekményeket elkövető bankárok bíróság elé állítását. Nem hivatalos értesülések szerint a Barclaysra kirótt büntetés eltörpülhet a bank ellen készülő - főleg amerikai - kártérítési igények mellett, amelyek elérhetik a 70 milliárd fontot (26 ezer milliárd forintot).
Lemond az egyik legnagyobb globális bankcsoport, a londoni központú Barclays elnöke, miután kiderült, hogy a cég kereskedői az elmúlt években manipulálták a világ pénzügyi szolgáltatási szektorának irányadó nagybani kamatait.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Megvan, mikor indul az új időszámítás Szerbiában
12 perce
-
Kemény hete volt a budapesti tőzsdének
41 perce
-
Újabb dermesztő részleteket közöltek a krakkói mészárlásról – felkavaró tartalom
körülbelül 1 órája
-
A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
2 órája
-
Trump mindenkit meglepett egy felkéréssel – de lehet, hogy összekevert két embert
2 órája
-
Csőstül jön a baj Hormuznál: újabb hajók égnek
2 órája
-
Fontos dolgot közöltek az egyik krakkói áldozatról
3 órája
Mfor.hu Top24
- Itt van Magyar Péter 58 milliárdos bejelentése
- Elképesztő: megint megdőlt a hidegrekord Magyarországon
- Döntött a kormány Kovács Katalin kajak-kenu akadémiájáról
- Matolcsy György rokona nadrágszíjmegszorításra kényszerül
- Vitézy Dávid sokakat érintő bejelentést tett
- Ezekre a nagyon fontos dolgokra is jutnak állami tízmilliárdok
- Örülhetnek a kkv-k – Kapitány István nagy ígéretet tett
Pénzügyi szektor
Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor
Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor
Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor
A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor
Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor
20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor
Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor
Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor
Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor
Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják.
Heti top
- Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét 2026. november 7. 09:49
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben 2026. november 2. 05:44
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Nemzetközi
Megvan, mikor indul az új időszámítás Szerbiában
Összeül az új parlament, rögtön fontos szavazások is jönnek.
12 perce
Részvény / Deviza / Áru
Kemény hete volt a budapesti tőzsdének
Egy, csak egy papír maradt talpon a vidéken.
41 perce
Nemzetközi
Trump mindenkit meglepett egy felkéréssel – de lehet, hogy összekevert két embert
Furcsa jelöltje van az elnöknek egy fontos posztra – de lehet, hogy baki történt?
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Franciaországi ügyészségi vizsgálat a hamis bombafenyegetések miatt
08:45
-
Rangos nemzetközi díjat nyert Hévíz
08:35
-
Erős év végi hajrát készít elő a Szallas.hu
07:15
-
Sell Croatia: horvát turisztikai szolgáltatók Budapesten
06:25
-
Újra a Nébihnél az élelmiszer-kereskedelem és a vendéglátás felügyelete
05:40
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Szörnyű tragédia történt
2026. november 7. 15:41
-
Újabb borzasztó részletek: még tragikusabbb fordulatot vett a krakkói lövöldözés
2026. november 8. 08:32
-
Véres lövöldözés Krakkóban
2026. november 7. 16:23
-
Nem könnyű követni, mit csinál a forint
2026. november 7. 14:43
-
Fontos dolgot közöltek az egyik krakkói áldozatról
2026. november 8. 10:12



