1p
A 2006-ban zárt körben kibocsátott svájci frank alapú kötvény kapcsán keletkező árfolyamveszteség megosztását kéri az Erste Banktól a hódmezővásárhelyi önkormányzat abban a levélben, melyet csütörtökön küldtek el Jelasity Radovan elnök-vezérigazgatónak.

A 2006-ban a hódmezővásárhelyi önkormányzat 694 darab 100 ezer svájci frank névértékű kötvényt bocsátott ki. A Lázár János (Fidesz) polgármester és Korsós Ágnes főjegyző által jegyzett levél leszögezi, az önkormányzat eleget tesz kamat- és tőkefizetési kötelezettségének, a teljesítés azonban nem jelenti a tartozás teljes tartalmának elismerését, hiszen a 2006-os 173,41 forintos svájci frank árfolyamhoz képest a jelenlegi árfolyam meghaladja a 251 forintot.

Az önkormányzat jogfenntartó nyilatkozatának alapja a közös kockázatviselés, illetve a magyar törvények szerint fennálló olyan jogelvek, amelyeknek a gazdasági életben, a pénzpiaci viszonyokban is érvényesülni kell.

Segíteni próbál az állam is
A központi költségvetés mintegy 184 milliárd forintnyi tartozást vállal át a megyei önkormányzatoktól a december 31-i határidőig, mondta múlt hét csütörtökön Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgató-helyettese. Részletek >>>
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Összeolvadással zárul az év a nyugdíjpénztáraknál – itt a bejelentés
Privátbankár.hu | 2024. december 18. 16:40
Az Aranykor Önkéntes Nyugdíjpénztárba olvad a Postás Önkéntes Nyugdíjpénztár az év utolsó napján.
Pénzügyi szektor Valakik már megint adtak 10 milliárd forintot az Orbán-kormánynak
Privátbankár.hu | 2024. december 18. 12:05
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Olyan bizonytalan a forint, mint egy első választó a szavazófülke magányában
Privátbankár.hu | 2024. december 18. 07:29
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Pénzügyi szektor A 400 fölötti forint alaposan megmozgatta a magyarok befektetéseit
Privátbankár.hu | 2024. december 14. 09:26
Az értékpapírok közül újra a befektetési alapok voltak a kisbefektetők nagy kedvencei, miközben állampapírok iránti kereslet megcsappant októberben – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
Pénzügyi szektor Magyar bankokról mondtak véleményt
Privátbankár.hu | 2024. december 12. 19:31
Pénzintézetek osztályzati kilátásait javította stabilra a Fitch Ratings.
Pénzügyi szektor Fontos hír jött Londonból – mit jelent ez a magyar bankoknak?
Privátbankár.hu | 2024. december 5. 13:52
A Moody’s hitelminősítő csütörtökön módosította több magyar bank besorolását és kilátásait.
Pénzügyi szektor Döntöttek: az európai uniós országok megoszthatják egymással ügyféladataikat
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 15:58
Az Európai Unió Tanácsa szerdán bejelentette, hogy megállapodásra jutott a pénzügyi adatokhoz való hozzáféréssel (FIDA) kapcsolatban javasolt keretrendszerről, amelynek célja, hogy a pénzügyi intézmények hozzáférjenek egymás ügyféladataihoz.
Pénzügyi szektor Valakik újra alaposan megfinanszírozták az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 13:00
Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Nem káprázik a szeme, tényleg ilyen gyenge a forint
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 07:47
Vegyesen alakult, kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Pénzügyi szektor Eldőlt, marad a tető a kamatok felett
Privátbankár.hu | 2024. december 3. 08:02
Meghosszabbította a kormány a kamatstopot. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG