1p
Az OTP cáfolja, hogy Kazahsztánban tárgyalásokat folytatnának. A helyi média viszont tudni véli, hogy bejelentkeztek az egyik eladó bankra.

Az OTP Bank kiemelkedő tőke- és likviditási helyzete lehetővé teszi, hogy folyamatosan vizsgáljon hazai és külföldi bank vásárlási lehetőségeket is. Kazahsztánban ugyanakkor az OTP Bank nem folytat akvizíciós tárgyalásokat, az erről szóló értesülések minden valós alapot nélkülöznek - válaszolta a bank sajtóosztálya a Privátbankár kérdésére.

Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója

Mint arról reggel kazah forrásokra hivatkozva beszámoltunk, az Eurázsia Bank eladó, a kazah hírügynökség pedig tudni véli, hogy a vevők között három orosz bank mellett az OTP is ott van.

Az OTP tőkehelyzete elegendő arra, hogy esetleg két magyarországi, illetve több külföldi bankot is megvegyenek, de nem adják fel azt az elvet, hogy az akvizíciókat konzervatív módon kívánjak végrehajtani - közölte két hete sajtótájékoztatón Bencsik László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese, aki azonban konkrét bankneveket nem említett.

Mint arról beszámoltunk, aszanai foorása arról tájékoztatta a KazTAG ügynökséget, hogy az Eurázsia Bank (Jerazijszkij bank) eladásáról megbeszélések folynak az orosz VTB-vel, Alfa-bankkal és Promszvjazbankkal, illetve a magyar OTP-vel.

A hír szerint a VTB-vel a Jevrazijszkij Bank részvényesei, a többi pénzintézettel a bank nemzetközi osztálya vette fel a kapcsolatot. A potenciális partnerek értékelik az ajánlatokat, és felmérek az eszközöket.

A KazTAG már áprilisban úgy értesült, hogy a Jevrazijszkij potenciális vásárlókat keres. Májusban azonban a részvényesek és a vezetőség zárt találkozóján Almatiban Alekszandr Maskevich (a fő részvényes és tulajdonos) arról biztosította a menedzsmentet, hogy az Eurasian Natural Resources Corporation (ENRC) vállalatcsoport részvényeseknek nem áll szándékában eladni a bankot.

Korábban azonban egy másik részvényes, Patoh Sogyijev nem zárta ki a bank eladását.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Bevásárolt Moldovában a legnagyobb romániai bank
Privátbankár.hu | 2025. április 11. 16:31
Moldova Köztársaságban terjeszkedik a legnagyobb romániai bank, a Banca Transilvania – írja az economica.net a pénzintézet közleménye alapján.
Pénzügyi szektor Milliárdos kiesést kell lenyelnie a magyar bankoknak
Privátbankár.hu | 2025. április 10. 14:20
Új becslés készült a banki díjak csökkentésének, befagyasztásának költségeiről.
Pénzügyi szektor Túlteljesített a Gránit Bank
Privátbankár.hu | 2025. április 9. 07:31
2024 végén már több mint 226 ezer ügyfélszámlát vezetett a bank.
Pénzügyi szektor Rangos elismerést kapott az MBH Bank
Privátbankár.hu | 2025. március 31. 14:03
Két kategóriában is első helyen végzett és díjat szerzett az MBH Bank privátbanki üzletága a nemzetközi Euromoney Private Banking Awards idei díjkiosztóján Londonban. A rangos elismeréseket a hitelintézet az „Év Magyarországi Privátbankja Utódlástervezésben”, valamint az „Év Magyarországi Privátbankja Diszkrecionális Portfóliókezelés” kategóriában nyerte el. A hitelintézet privátbanki üzletága harmadik alkalommal tudhatja magáénak az Euromoney elismerését, hiszen 2022 és 2024 után ismét felkerült a díjazottak listájára.
Pénzügyi szektor Hatalmas változás jöhet az MBH Banknál
Privátbankár.hu | 2025. március 27. 10:21
Egyelőre nem erősítették meg a felek.
Pénzügyi szektor Brüsszeli bank itteni leányára csapott le az MNB
Privátbankár.hu | 2025. március 24. 10:29
Tízmillió forintos bírságot kell befizetnie a KBC százszázalékos tulajdonában lévő K&H-nak.
Pénzügyi szektor Lázár János bejelentette az ATM-cunamit
Privátbankár.hu | 2025. március 23. 15:29
Hipersebességgel szórná tele készpénzautomatákkal az országot a kormány. 
Pénzügyi szektor Budapest a nemzetközi biztosítási világ fókuszában
Privátbankár.hu | 2025. március 19. 20:08
A Brokerslink világszervezet szakemberei Magyarországon találkoztak a Hungarikum Alkusz szervezésében.
Pénzügyi szektor Külföldi biztosítókat hoz helyzetbe a túladóztatás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. március 4. 10:30
A hazai biztosítók bevételei nemcsak az inflációnak, hanem a növekvő szerződésszámnak köszönhetően is emelkednek – a szektor azonban komoly adóterheket nyög, abban bíznak, hogy legalább a különadót jövőre már tényleg kivezetik. Ellenkező esetben a külföldi szolgáltatók további teret nyerhetnek a hazaiak kárára.
Pénzügyi szektor Egészen döbbenetes hibát vétett egy bank – csak perceken múlt
Privátbankár.hu | 2025. február 28. 14:56
Majdnem egy félelmetes összegű utalás landolt egy ügyfél számláján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG