3p
Tarsoly Csaba közölte: visszaveszi a Quaestor-csoportban vezetői tisztségeit. Azt mondja, fogalma se volt az új vezérigazgató személyéről.

A Quaestor-csoport fő tulajdonosa szerdai közleményében azt írta az MTI-nek, hogy hibát követett el, amikor a reorganizációs tanácsadó javaslatát elfogadta az átmenetre szóló új tisztségviselő elfogadásakor. "Ezzel azt a hamis látszatot keltve, hogy mentesülni kívánok a felelősség alól" - tette hozzá.

Tarsoly Csaba itt még Szijjártó Péterrel ad át boldogan valamit

Gyanú és együttműködés

"Mindezek alapján úgy döntöttem, hogy vezető tisztségeimet visszaveszem annak érdekében, hogy ne merülhessen fel a gyanú bármilyen kár okozására" - írta a cégvezető, aki ennek érdekében intézkedett a szükséges közgyűlések és taggyűlések összehívásáról szerdára.

"Mind személyesen, mind a cégcsoport vállalatai maximálisan együttműködnek minden érintett hatósággal. Ezzel párhuzamosan mindent megteszek olyan befektetők bevonására, akik segítséget jelenthetnek a cégcsoport értékeinek ügyfelek számára történő megóvásában" - közölte Tarsoly Csaba.

Nem tudom ki az, de lehet vezérigazgató

Tarsoly Csaba azt is elmondta: nem volt tisztában az új vezérigazgató személyével. Tarsoly az MTI kérdésére azt is kifejtette, hogy az új vezérigazgatót a csődeljárással és a reorganizációval kapcsolatban megbízott tanácsadó ajánlotta, akit azonban felhatalmazás hiányában nem nevezett meg. Tarsoly Csaba megerősítette, szerdán valamennyi közgyűlést és taggyűlést megtartanak, amelyek ahhoz szükségesek, hogy visszavegye vezetői tisztségeit. A Cégbíróságra csütörtökön lehet a változtatást benyújtani - jegyezte meg.

Orgován Béla rövid ideig tartó karrierje

Több médium, egyebek közt a hvg.hu írt arról hétfőn: eltűnt Tarsoly Csaba, felesége és apja a Quaestor-birodalom legnagyobb, központi cége, a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. éléről a legújabb cégbírósági adatok szerint. A cég március 16-án tartott közgyűlési jegyzőkönyve szerint megszűnik az igazgatóság, és Tarsolyék helyett a cég vezérigazgatója egy tápiósági lakcímű, Orgován Béla nevű személy lesz. Ahogy arról aztán több médium is beszámolt, a közmunkásból lett cégvezér többször is ült börtönben, de Orgovánnak állítólag még középiskolai végzettsége sincs.

A hvg.hu-nak nyilatkozó jogász véleménye szerint ez alkalmas lehet a vezetői felelősség alóli kibújásra, ugyanis mindazért, ami a Quaestor-cégnél történt, az új vezérigazgatónak kell vállalnia a felelősséget, akkor így mindazért, ami március 16. után történt, Orgován Bélát terheli a felelősség.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG