1p
Sajtóértesülés szerint ismét Patai Mihály lesz a Bankszövetség elnöke. Patai tavaly novemberben mondott le erről a tisztségről. A hírt megerősítette a Bankszövetség.
Lájkold a Privátbankárt, mi adunk 10 forintot - fogjunk össze együtt a gyerekekért! >>

Ismét Patai Mihályt választották meg a Bankszövetség elnökének – tudta meg a Gazdasági Rádió. Az elnökségi tagok között van Zolnai György, a Budapest Bank vezérigazgatója és Hegedűs Éva, a Gránit Bank vezérigazgatója.


Korábbi sajtóértesülések szerint a most a testületbe kerülők mandátuma csak egy évre szól − hiszen a korábban választott elnökség hároméves megbízatása 2014-ben lejár −, az előttünk álló hónapok kérdései között olyan nehéz témák vannak, mint a lakossági devizahitelesek megsegítéséről szóló tárgyalások a kormányzattal és feltehetően le kell vezényelni a vállalatok jövőjét biztosító kormányzati intézkedések banki támogatásáról zajló egyeztetéseket is.

A Bankszövetség újonnan megválasztott elnöke a szavazás után elmondta, hogy a szövetség minden tevékenysége a szakmaiságon és a konszenzuson alapul, és azon a tényen, hogy a nemzetgazdaság fejlődése elképzelhetetlen a szektor eredményes működése nélkül - közölte a Bankszövetség a Privátbankárral.

Patai Mihály tavaly novemberben távozott a Bankszövetség éléről. Döntését akkor azzal indokolta, hogy a kormány az akkori, második egyenlegjavító intézkedései kedvezőtlenül és igazságtalan mértékben sújtják a hazai pénzintézeteket.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Vérengzés jön a bankszektorban – 200 ezer munkahely szűnhet meg nyomtalanul
Privátbankár.hu | 2025. január 9. 10:28
A mesterséges intelligencia terjedése komoly hatásokat hoz magával.
Pénzügyi szektor Az MNB odasózott az OTP-nek és az MBH-nak
Privátbankár.hu | 2025. január 7. 10:56
Az MNB összesen több mint 43 millió forint bírságot szabott ki az MBH Bankra és az OTP Bankra, mivel azok nem teljesítették maradéktalanul a felügyelet korábbi határozataiban előírt kötelezéseket a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzés terén feltárt hiányosságok orvoslására. Az OTP Bank egyebek közt nem megfelelően végezte el az előírt visszamenőleges szűréseket, az MBH Bank belső szabályzatai pedig továbbra is hiányosak.
Pénzügyi szektor Már folyósította is az első munkáshitelt egy hazai bank
Privátbankár.hu | 2025. január 3. 16:31
Az év első munkanapján több tucatnyian tájékozódtak és adták be igényüket a munkáshitelre az OTP Bank fiókjaiban. A hitelintézet az első hitelbírálatokat lefolytatta, és már folyósította is az első támogatott konstrukciót.
Pénzügyi szektor Lengyelországban gyorsuló idei inflációval számolnak
Privátbankár.hu | 2025. január 2. 14:48
A lengyel jegybank elemzők körében végzett legfrissebb felmérése szerint idén gyorsul a fogyasztói áremelkedés tavalyhoz képest, majd jövőre visszalassul a 2024. évi szintre.
Pénzügyi szektor Sok volt a hiba – lecsapott és büntetett az MNB
Privátbankár.hu | 2024. december 31. 10:22
Az MNB csoportszintű átfogó vizsgálata nyomán összesen 63 millió forint bírságot szabott ki a MagNet Bankra és a MagNet Faktorra.
Pénzügyi szektor Ismeretlenek megint alaposan megfinanszírozták az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2024. december 30. 12:25
Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet hétfői aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Brutális hiteleket vettek fel a magyarok idén, itt vannak a számok
Privátbankár.hu | 2024. december 26. 08:57
Milyen vége lesz ennek?
Pénzügyi szektor Összeolvadással zárul az év a nyugdíjpénztáraknál – itt a bejelentés
Privátbankár.hu | 2024. december 18. 16:40
Az Aranykor Önkéntes Nyugdíjpénztárba olvad a Postás Önkéntes Nyugdíjpénztár az év utolsó napján.
Pénzügyi szektor Valakik már megint adtak 10 milliárd forintot az Orbán-kormánynak
Privátbankár.hu | 2024. december 18. 12:05
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Olyan bizonytalan a forint, mint egy első választó a szavazófülke magányában
Privátbankár.hu | 2024. december 18. 07:29
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG