3p
Az árfolyamrés alkalmazásának semmisége miatt az OTP Jelzálogbank veszteségeit kiszámolták. Az egyoldalú szerződésmódosítások miatt a bank élni kíván perindítási jogával. Megjegyzik azt is, hogy az OTP Bank kötelezettséget vállalt a jelzálogbanknál jelentkező negatív hatások kiküszöbölésére.

Az árfolyamrés alkalmazásának semmisége miatt az OTP Jelzálogbank Zrt.-nek várhatóan mintegy 8,1 milliárd forintot kell visszatérítenie az ügyfeleknek, aminek az adózás előtti eredményre gyakorolt negatív hatása mintegy 6,7 milliárd forintot, az egyoldalú szerződésmódosítások miatti összeg pedig 68,6 milliárd forintot tehet ki, de ebben a kérdésben a bank élni kíván perindítási jogával - tette közzé a jelzálogbank a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn. Megjegyzik azt is, hogy az OTP Bank kötelezettséget vállalt a jelzálogbanknál jelentkező negatív hatások  kiküszöbölésére.

A közleményben ismertetik, hogy a pénteken kihirdetett, a devizahiteleseket segítő első törvény hatálya kiterjed valamennyi 2004. május 1. napja és a törvény hatályba lépésének napja (2014. július 26.) között kötött fogyasztói kölcsönszerződésre, így a lakossági deviza és forint alapú hitel- vagy kölcsönszerződésekre, és a pénzügyi lízingszerződésekre. A törvény értelmében a deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződéseknél  az árfolyamrés alkalmazása semmis, továbbá a törvény valamennyi fogyasztói kölcsönszerződés esetében megdönthető vélelmet állít fel az egyoldalú kamatemelést, költségemelést, díjemelést lehetővé tevő szerződéses kikötések tisztességtelen volta tekintetében. Az ügyfelekkel való elszámolást külön törvény fogja rendezni.

Az OTP vitatja

Az OTP Jelzálogbank Zrt. bankszakmai alapon vitatja azt az állítást, miszerint az árfolyamrés alkalmazása indokolatlan és ezért érvénytelen lenne, továbbá fenntartja azt az álláspontját, hogy az egyoldalú szerződésmódosításokra vonatkozó rendelkezései a mindenkor hatályos jogszabályi előírásoknak megfeleltek.

Az OTP Jelzálogbank Zrt. az OTP Bank Nyrt.-vel együtt vizsgálja a törvények által biztosított jogorvoslati lehetőségeit, valamint élni kíván a törvény által biztosított perindítási jogával az egyoldalú szerződésmódosítást tartalmazó szerződési feltétel tisztességessége bizonyítása iránt. Az árfolyamréssel kapcsolatos visszafizetési kötelezettség negatív eredményhatását 2014 második negyedévében számolják el.

Az OTP kötelezettséget vállal
Az OTP Bank igazgatósága által meghozott határozat alapján az OTP Bank Nyrt. feltétlen és visszavonhatatlan kötelezettséget vállalt az OTP Jelzálogbank Zrt.-t érő, a kihirdetett törvénynek az OTP Jelzálogbank Zrt. pénzügyi helyzetére gyakorolt negatív hatásainak a kiküszöbölésére, a jogszabályi megfelelést és a folyamatos, változatlan működést is biztosító mértékben az e tárgyban – az OTP Jelzálogbank Zrt. részére - tett kötelezettségvállaló nyilatkozatban foglalt feltételekkel - áll a közleményben.

Az OTP Bank ugyancsak a BÉT honlapján azt is közölte, hogy a törvény miatt a jelzálogbank mellett a Merkantil Váltó és Vagyonbefektető Bank Zrt-t, valamint az OTP Ingatlanlízing Zrt-t  érő negatív hatások kiküszöbölésére a jogszabályi megfelelést és a folyamatos, változatlan működést is biztosító mértékben kötelezettséget vállal.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A különadók sem ártottak a CIG Pannóniának
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 08:28
Kiemelkedő nyereséggel zárta 2025-öt a cég. 
Pénzügyi szektor Megszedték magukat az amerikai bankok
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:57
Az amerikai bankok együttes nyeresége tavaly 295,6 milliárd dollár volt, 27,5 milliárd dollárral (10,2 százalékkal) nagyobb az előző évinél – áll az amerikai szövetségi betétbiztosítási társaság (FDIC) honlapján.  
Pénzügyi szektor Kiváló évet zárt az Erste csoport
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:45
Sikeres volt a 2025-ös év – jelentette be az orsztrák bankcsoport. 
Pénzügyi szektor Már a harmadik éve szárnyal ez a megtakarítási forma
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 11:15
Az önkéntes nyugdíjpénztárak tavaly – vagyonnal súlyozva – átlagosan 9 százalék feletti nettó hozamot értek el. Ráadásul a pénztári portfoliók harmadának hozamrátái kétszámjegyűek lettek.
Pénzügyi szektor Régóta várt lépésre szánhatják el magukat Varga Mihályék
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 06:31
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, elemzői várakozások szerint közel másfél éve először 25 bázispontos kamatvágás jöhet.
Pénzügyi szektor Nagy Márton szerint túl sok a bank Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. február 17. 12:51
A miniszter csak öt nagy bankot szeretne látni az országban.
Pénzügyi szektor Izmos eredmények – nagyot ment az NGM alá tartozó cég
Privátbankár.hu | 2026. február 16. 11:51
Kedvezőtlen környezetről számoltak be, ennek ellenére dinamikus növekedést mutattak 2025-ben.
Pénzügyi szektor Az Európai Központi Bank ezzel kilép a globális piacra
Privátbankár.hu | 2026. február 15. 09:01
Az Európai Központi Bank szombaton terveket mutatott be az euró likviditási védőhálójához való hozzáférés kiszélesítésére, globálisan elérhetővé és állandóvá téve azt, hogy megerősítse az egységes valuta nemzetközi szerepét.
Pénzügyi szektor Nőnek, de még nem túl sokáig tartanak ki a nyugdíjpénztári megtakarításaink
Privátbankár.hu | 2026. február 11. 08:55
Az elmúlt évben tovább nőtt az egy tagra jutó szolgáltatási kiadás átlagos összege az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, és megközelítette a négymillió forintot. Ez az összeg ugyanakkor még mindig csak nem egészen 16 havi átlagnyugdíjnak felel meg.
Pénzügyi szektor Győr Tamás: A beruházások és az ipar elérte lokális mélypontját
PR | 2026. február 10. 13:41
A CIB Bank kkv üzletágigazgatója az elmúlt és az elkövetkező öt év legnagyobb támogatási és ezzel beruházási hullámát várja az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban. Interjú Győr Tamással.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG