2p
Reagált az OTP a Kúria döntésére, a Bankszövetség a jogegységi határozatra vár.

Az OTP Bank szerint egy olyan kérdés jogi megítélése tisztázódott, amelynek nincs érdemi hatása sem a konkrét ügyben fennálló hiteltartozásra, sem általában a deviza alapú hitelszerződésekre.

Az OTP a Privátbankárral azt közölte, hogy a Kúria döntése alapján a feleknek visszamenőlegesen el kell számolniuk, amely összegszerűségét tekintve kevesebb mint egy százaléka a teljes hitelösszegnek, amit sem az adós sem a Kúria nem vitatott. Az OTP Bank a jogszabályoknak megfelelően már korábban, a másodfokú jogerős döntés nyomán csökkentette azt a jogszerű követelését, amelynek - a hitel visszafizetését nem teljesítő ügyfelével szemben – kénytelen  végrehajtás útján érvényt szerezni.

Magyarországon nincs precedensjog, tehát a különböző perekben hozott ítéletek nem vonatkoznak minden további ítéletre, különösen nem minden szerződésre. Ahogyan az Európai Unió Bírósága is kimondta, minden egyes esetben külön vizsgálni kell az egyedi szerződés megkötésének körülményeit, mint a tisztességtelenség megítélésének egyik feltételét.

A jogegységi határozatra várva

A Magyar Bankszövetség a jogegységi döntés megszületése előtt nem akar nyilatkozni - mondta Sütő Ágnes, a szervezet kommunikációs vezetője.

A Kúria kedden kimondta, hogy a Kásler-ügyben érvénytelenek az árfolyamrésre vonatkozó szerződéses rendelkezések, ahelyett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) mindenkori hivatalos árfolyamát kell alkalmazni.

Wellmann György, a Kúria Polgári Kollégiumának vezetője a tárgyalás után bejelentette: a Kúria június 16-án jogegységi döntést hozhat több, devizahitellel kapcsolatos kérdésben, ez azokat a pontokat érinti majd, amelyek a 2013 decemberében közzétett, előző jogegységi határozatból kimaradtak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Ismeretlenek már csak néhány milliárddal finanszírozták meg az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 12:40
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Megérkezett az új állampapír, mutatjuk, hogy megéri-e a befektetés
Privátbankár.hu | 2026. április 1. 06:55
Nőtt az új lakossági állampapírvásárlások volumene az elmúlt héten. Április 1-től pedig egy új Magyar Állampapír Plusz sorozat érkezik.
Pénzügyi szektor Fontos döntést hozott az MNB
Privátbankár.hu | 2026. március 31. 12:53
Nem változtatnak a bankok tőkeelőírásán.
Pénzügyi szektor GKI: Magas alapkamat, alacsony infláció?
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 18:15
A Monetáris Tanács keddi kamatdöntő ülésén – az elemzői várakozásoknak megfelelően – 6,25 százalékon tartotta az alapkamatot. Az inflációs adatokra pillantva mindez meglepő lehet: a 2022-2023-as drasztikus áremelkedés kora leáldozott, még ha a fogyasztók inflációs érzékelése továbbra is magas. 
Pénzügyi szektor Bóvliba kerülhet Magyarország április 12. után
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 17:29
Rossz hírt közölt a hitelminősítő: bóvliba kerülhetünk a válsztások után. 
Pénzügyi szektor Tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:43
Kijöttek a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai.
Pénzügyi szektor Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
Herman Bernadett | 2026. március 17. 06:11
A bankkártyát már szinte csak vásárlásra használják a magyarok, 26 vásárlásra jut egy készpénzfelvétel. Egyre többen digitalizálják a bankkártyát a mobiltelefonba, és terjed az ATM-es készpénzbefizetés is. A kiberbűnözők támadásait is sikerült valamelyest visszaszorítani. 
Pénzügyi szektor Új agrár hiteltermékkel bővül a Széchenyi Kártya Program portfoliója
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 10:56
A hitelkérelmek benyújtására 2026. március 11-ét követően van lehetőség.
Pénzügyi szektor Olvad a bankszektor nyeresége, viszi a pénzt a sok adó
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 08:27
Az 1500 milliárdos profitból csaknem 500 milliárd volt az osztalék, ami nagyrészt külföldről jött. A maradék 1000 milliárdos idehaza megtermelet nyereséghez hasonló nagyságrendű összeget fizettek be a bankok mindenféle különadó címén az államkasszába – írja az Mfor.hu. 
Pénzügyi szektor Budapest Mészáros Lőrinc bankjától is vesz fel hitelt
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 17:37
15 milliárd forintot ad márciusban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG