1p
Londoni elemzők szerint jobb lenne az MNB gazdaságösztönző csomag hatékonysága, ha a kormány garanciát adna a program mellé a résztvevő bankok kockázatainak enyhítésére.

A vártnál kevésbé radikális MNB-program folytatódó kedvező piaci hatását jelzi ugyanakkor, hogy azóta is folyamatosan csökken a londoni piacon a magyar szuverén törlesztéskockázat fedezetére szolgáló származékos befektetési konstrukciók árazása, amely egy hete még idei csúcspontján járt. A JP Morgan szakértői az MNB-program egyik fő pillérével, a legfeljebb 2 százalékos kamattal továbbkölcsönözhető 250 milliárd forintos MNB-likviditással kapcsolatban kiemelték: a bankoknak további ösztönzőkre lesz szükségük ahhoz, hogy 2 százalékos felárral hajlandók legyenek hitelezni a potenciálisan magas kockázatú kis- és középvállalati szektornak. Magyarországon jelenleg 25 százalékos a nem teljesítő banki kinnlevőségek rátája a kkv-szektorban.

A JP Morgan elemzői kiemelték azt is, hogy a kereskedelmi bankok a programban elérhető 2 százalékpontos maximális kamatfelárnál az esetek zömében nagyobb profitréseket tudnak realizálni a kis- és középvállalatoknak nyújtott hitelekkel. A cég adatai szerint a vállalati ügyfelek forintbetéteinek kamata és az e vállalati körnek folyósított, egymillió eurót meg nem haladó hitelek kamata között jelenleg 4 százalékpont a különbség.

Az MNB egyértelművé tette, hogy nem vesz át semmilyen vállalati hitelkockázatot e program keretében. Ebben a helyzetben az MNB-program hatékonyságát növelhetné, ha a magyar kormány valamilyen korlátozott garanciát társítana a kezdeményezés mellé, például kötelezettséget vállalhatna arra, hogy a hitelezés-ösztönző programból eredő esetleges banki veszteségek 25 százalékát fedezi.

De kik kapják a kedvező hitelt?

A Morgan Stanley közgazdászai a jegybanki kezdeményezésről összeállított értékelésükben a 2 százalékos felső kamatküszöböt a kis- és középvállatok szempontjából rendkívül kedvező kamatkondíciónak nevezték. A magyar vállalkozások ugyanis jelenleg 8 százalék körüli - a kis- és középvállalatok ennél is magasabb - piaci kamattal jutnak új bankhitelhez, vagyis az MNB hitelezés-élénkítő programja által megcélzott kis és közepes méretű vállalkozások számára a 2 százalékos felső kamathatár "masszív", 6 százalékot meghaladó kamatcsökkentésnek felel meg.

A ház szakértői szerint ennek alapján a programban rejlő nyilvánvaló kihívás az, hogy a kedvezményes hiteleket a megfelelő vállalatok kapják, és így a bankok eszközállománya a kezdeményezés révén ne romoljon. A vártnál kevésbé radikális MNB-csomag hatására továbbra is folyamatosan javul a magyar államadósság-törlesztés leállásának rizikójára köthető piaci biztosítási csereügyletek (credit default swaps, CDS) árazása - az egyik legfőbb államadós-kockázati mutató - a londoni kereskedésben.

A  magyar CDS-tranzakciók középárfolyama a keddi jegyzésben 320 bázispont környékén mozgott. A múlt hét elején még 395 bázispont feletti napközbeni csúcsértékeket is mértek a londoni kereskedésben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Ismeretlenek már csak néhány milliárddal finanszírozták meg az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 12:40
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Megérkezett az új állampapír, mutatjuk, hogy megéri-e a befektetés
Privátbankár.hu | 2026. április 1. 06:55
Nőtt az új lakossági állampapírvásárlások volumene az elmúlt héten. Április 1-től pedig egy új Magyar Állampapír Plusz sorozat érkezik.
Pénzügyi szektor Fontos döntést hozott az MNB
Privátbankár.hu | 2026. március 31. 12:53
Nem változtatnak a bankok tőkeelőírásán.
Pénzügyi szektor GKI: Magas alapkamat, alacsony infláció?
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 18:15
A Monetáris Tanács keddi kamatdöntő ülésén – az elemzői várakozásoknak megfelelően – 6,25 százalékon tartotta az alapkamatot. Az inflációs adatokra pillantva mindez meglepő lehet: a 2022-2023-as drasztikus áremelkedés kora leáldozott, még ha a fogyasztók inflációs érzékelése továbbra is magas. 
Pénzügyi szektor Bóvliba kerülhet Magyarország április 12. után
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 17:29
Rossz hírt közölt a hitelminősítő: bóvliba kerülhetünk a válsztások után. 
Pénzügyi szektor Tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:43
Kijöttek a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai.
Pénzügyi szektor Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
Herman Bernadett | 2026. március 17. 06:11
A bankkártyát már szinte csak vásárlásra használják a magyarok, 26 vásárlásra jut egy készpénzfelvétel. Egyre többen digitalizálják a bankkártyát a mobiltelefonba, és terjed az ATM-es készpénzbefizetés is. A kiberbűnözők támadásait is sikerült valamelyest visszaszorítani. 
Pénzügyi szektor Új agrár hiteltermékkel bővül a Széchenyi Kártya Program portfoliója
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 10:56
A hitelkérelmek benyújtására 2026. március 11-ét követően van lehetőség.
Pénzügyi szektor Olvad a bankszektor nyeresége, viszi a pénzt a sok adó
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 08:27
Az 1500 milliárdos profitból csaknem 500 milliárd volt az osztalék, ami nagyrészt külföldről jött. A maradék 1000 milliárdos idehaza megtermelet nyereséghez hasonló nagyságrendű összeget fizettek be a bankok mindenféle különadó címén az államkasszába – írja az Mfor.hu. 
Pénzügyi szektor Budapest Mészáros Lőrinc bankjától is vesz fel hitelt
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 17:37
15 milliárd forintot ad márciusban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG