2p
Négy újabb devizahiteles pert tartanak ma a Fővárosi Törvényszéken.

A devizahiteles perekben a törvényi vélelem megdöntése végett, az állam ellen indított polgári perekben a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma négy pénzintézet ügyét tűzte ki tárgyalásra hétfőre.

Napirendre kerül az FHB Ingatlanlízing Zrt., a CIB Bank Zrt., a Savaria Takarékszövetkezet, valamint az OTP Ingatlanlízing Zrt. keresete.

Az eddigi perek mérlege

A kitűzött augusztus 25-i határidőig 79 banki keresetlevél érkezett a bírósághoz, amelyből 42-t hiányosságok miatt visszautasítottak; ezeket öt napon belül pótolhatták a pénzintézetek. A csütörtöki adat szerint keresetlevelet 34 felperes adott be újra. 

Eddig a bíróság 29 ítéletet hozott, ebből 26 felperesi keresetet utasított el teljesen, 3 esetben adtak részben helyt a keresetnek, egy pénzintézet visszalépett, három esetében felfüggesztették az eljárást, mert a bíró az Alkotmánybírósághoz fordult.

A visszalépő a Banco Primus Fióktelep Magyarország volt, részlegesen pedig a következő pénzintézetek keresetét hagyták jóvá: K&H Bank Zrt., UCB Ingatlanhitel Zrt. és a Magyar Cetelem Bank. Az Alkotmánybírósághoz az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet, az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank ügyében fordul a Fővárosi Törvényszék. Az Igazságügyi Minisztérium (IM) soron kívüli alkotmánybírósági (Ab) elbírálásban bízik.

A törvényben meghatározott határidőig, vagyis szeptember 24-ig valamennyi pénzintézeti kereset tekintetében határozatot hoz a Fővárosi Törvényszék Fazekas Sándor elnök bejelentése szerint.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
Pénzügyi szektor Az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 16:53
Az euróövezetben romlott a szeptemberi fogyasztói hangulatindex az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) kedden közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint. Az előző négy hónapban rendre javult a hangulatindex.
Pénzügyi szektor A vagyonadó előnyei mellett számolni kell a negatívumokkal is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:38
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) háttérbeszélgetésén a vagyonadó állt a fókuszban. 
Pénzügyi szektor Zuhan a bankok nyeresége, viszi a pénzt az extraprofitadó
Herman Bernadett | 2026. szeptember 8. 10:21
Bár a magyarországi bankrendszer egyedi szinten továbbra is szemmel látható profitot termel, a felszín alatt komoly strukturális torzulások és hatékonysági problémák húzódnak meg. A hitelezés pörög, de az állam mohósága miatt a nyereség egyre kevesebb.
Pénzügyi szektor Nem indult jól a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 09:47
Mérsékelten optimista a nemzetközi befektetői hangulat.
Pénzügyi szektor Remek első félévet zárt az MBH
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 07:58
Az MBH Bank 2026 első félévet is rendkívül stabil tőkehelyzettel zárta.
Pénzügyi szektor Rekordot döntött a számlanyitás a Gránit Banknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 16:29
A pénzintézetnél soha nem nyitottak még annyi új lakossági számlát egy negyedév alatt, mint 2026 második negyedévében.
Pénzügyi szektor Jó napja volt pénteken a magyar fizetőeszköznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 19:09
Erősödött a forint.
Pénzügyi szektor Ez volt az nap, amikor Európa rosszabbul teljesített, mint mi
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:18
Túlnyomórészt csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG