3p
A volt fejlesztési miniszter is megszólalt az ügyben, azt mondta, személyes felelősségre vonás és új világ jöhet.

Az eddigi ismeretek alapján olyan súlyos szabálytalanságok történtek az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezetnél, amelyek a személyes felelősségre vonás szükségességét is felvethetik - közölte Németh Lászlóné volt nemzeti fejlesztési miniszter kedden az MTI-vel.


Az ügyfeleit és a felügyeletet egyaránt megtévesztő társaság betéteseit augusztus elején kártalaníthatják a 31 millió forintot meg nem haladó megtakarítások esetében. A kormány bízik abban, hogy azok, akik ilyen nehéz helyzetbe hozták az ügyfeleket, nem tetézik a bajt, nem próbálják meg húzni az időt, és nem fogják szándékosan lassítani a kártalanítási folyamatot - fogalmazott a volt miniszter.

Ismertette: az Országos Nyugdíjfolyósító a nyugdíjakat már nem a takarékszövetkezeti számlákra utalta el, azokat a Magyar Posta kézbesíti. Az adóhatóság méltányosan jár majd el azokkal a számlatulajdonosokkal, akik a történtek miatt nem tudnak eleget tenni adófizetési kötelezettségüknek.

A tervek szerint az érintettek a jelenlegi egymillió forintos értékhatárt felett is vehetnek majd fel pénzt a postákon. A Takarékbank vizsgálja annak a lehetőségét, hogy miként nyújthat rendkívül kedvezményes, áthidaló pénzügyi megoldást azoknak a rászorulóknak, akik ezzel a szolgáltatással élni kívánnak.

Németh Lászlóné megjegyezte: az Orgoványi Takarékszövetkezet esete bizonyítja, hogy a kormány helyesen lépett, fontos és szükséges döntést hozott, amikor a takarékszövetkezeti rendszer megújítását kezdeményezte, ezzel együtt határozott egy új, a takarékszövetkezeteket felügyelő, a takarékok közösségének intézményes védelmét garantáló szervezet, a Szövetkezeti Hitelintézeték Integrációs Szervezetének (SZHISZ) létrehozásáról.

Most látható csak igazán, hogy a takarékszövetkezeti rendszer megújítását ellenzők egy olyan helyzet fennmaradása mellett kardoskodnak, amelyben a tisztességesen működő takarékok mellett átláthatatlan, az ügyfelek pénzével, megtakarításaival felelőtlenül bánó hitelintézetek is voltak - mutatott rá.

A volt miniszter leszögezte: a megújuló takaréki hálózatban minden eddiginél stabilabb, versenyképesebb hitelintézetek lesznek, ahol a betétesek pénze duplán is biztonságban lesz. Egy olyan garanciaközösség létrehozása zajlik most, ahol az ügyfelek megtakarításaira az Országos Betétbiztosítási Alapon felül a teljes szövetkezeti-hitelintézeti rendszer vagyona is fedezetet nyújt.

Ennek a garanciaközösségnek jelenleg 20 tagja van, az év végére pedig minden, a szigorú feltételeket teljesíteni tudó takarék a tagjává válik. Gazdálkodási szempontból a legbiztonságosabb és legátláthatóbb hitelintézeti szövetség állhat fel idén - tette hozzá Németh Lászlóné.

Az MNB a múlt héten visszavonta az orgoványi takarék engedélyét, a betétesek biztonsága érdekében a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete kizárta az integrációs rendszerből az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezetet - részletek >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Ismeretlenek már csak néhány milliárddal finanszírozták meg az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 12:40
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Megérkezett az új állampapír, mutatjuk, hogy megéri-e a befektetés
Privátbankár.hu | 2026. április 1. 06:55
Nőtt az új lakossági állampapírvásárlások volumene az elmúlt héten. Április 1-től pedig egy új Magyar Állampapír Plusz sorozat érkezik.
Pénzügyi szektor Fontos döntést hozott az MNB
Privátbankár.hu | 2026. március 31. 12:53
Nem változtatnak a bankok tőkeelőírásán.
Pénzügyi szektor GKI: Magas alapkamat, alacsony infláció?
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 18:15
A Monetáris Tanács keddi kamatdöntő ülésén – az elemzői várakozásoknak megfelelően – 6,25 százalékon tartotta az alapkamatot. Az inflációs adatokra pillantva mindez meglepő lehet: a 2022-2023-as drasztikus áremelkedés kora leáldozott, még ha a fogyasztók inflációs érzékelése továbbra is magas. 
Pénzügyi szektor Bóvliba kerülhet Magyarország április 12. után
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 17:29
Rossz hírt közölt a hitelminősítő: bóvliba kerülhetünk a válsztások után. 
Pénzügyi szektor Tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:43
Kijöttek a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai.
Pénzügyi szektor Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
Herman Bernadett | 2026. március 17. 06:11
A bankkártyát már szinte csak vásárlásra használják a magyarok, 26 vásárlásra jut egy készpénzfelvétel. Egyre többen digitalizálják a bankkártyát a mobiltelefonba, és terjed az ATM-es készpénzbefizetés is. A kiberbűnözők támadásait is sikerült valamelyest visszaszorítani. 
Pénzügyi szektor Új agrár hiteltermékkel bővül a Széchenyi Kártya Program portfoliója
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 10:56
A hitelkérelmek benyújtására 2026. március 11-ét követően van lehetőség.
Pénzügyi szektor Olvad a bankszektor nyeresége, viszi a pénzt a sok adó
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 08:27
Az 1500 milliárdos profitból csaknem 500 milliárd volt az osztalék, ami nagyrészt külföldről jött. A maradék 1000 milliárdos idehaza megtermelet nyereséghez hasonló nagyságrendű összeget fizettek be a bankok mindenféle különadó címén az államkasszába – írja az Mfor.hu. 
Pénzügyi szektor Budapest Mészáros Lőrinc bankjától is vesz fel hitelt
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 17:37
15 milliárd forintot ad márciusban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG