1p
Van köze a Közgéphez az MFB-nek, de az elnök-vezérigazgató szerint ez a banknak jó üzlet. Nem tagadja, felhívták már a figyelmét "baráti vállalkozásokra" is.

Jó üzlet a Közgép

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) pártpolitikai hovatartozástól függetlenül bárkit finanszíroz, aki hozzá fordul, és megfelel a bank feltételeinek - nyilatkozta Baranyay László a Népszabadságnak.

Az állami tulajdonú pénzintézet elnök-vezérigazgatója a lap csütörtöki számában közölt interjúban azt mondta, egykori kollégájával, Simicska Lajossal ugyan időnként találkoznak, de elődje tőle még semmit nem kért. Megkeresés a Közgép menedzsmentje részéről érkezett, akik jelezték, hogy szeretnének üzleti kapcsolatot kialakítani az MFB-vel.

A Közgéppel kapcsolatban megjegyezte, hogy finanszírozásában elsősorban garanciavállalással vesznek részt, ami elég jó üzlet a bank számára, hiszen a garanciakereteit kihasználja a cég, és ezért jelentős díjat fizet, miközben garancia beváltására még nem került sor, a rendelkezésére álló hitelkeretből pedig eddig alig vett igénybe a társaság.



Szó esett már baráti vállalkozásokról

Arra a kérdésre, fel szokták-e hívni a figyelmét "baráti vállalkozásokra", azt válaszolta, hogy vannak ilyen megkeresések, de ez nem csak ebben a bankban van így. Hozzá azonban hiába megy bárki, mert finanszírozási kérdésekben testületi döntésekkel határoznak.

Mindenre lehet és nemet is kell mondani, ami nem valósítható meg az adott feltételek mellett - válaszolta annak firtatására, vannak-e olyan megkeresések, amelyekre nem lehet nemet mondani.

A kormány részéről nem érkeznek konkrét megrendelések, hogy ezt vagy azt a beruházást finanszírozni kellene. Ágazati prioritások természetesen vannak. Az agrárium például ma fontos területnek számít, ennek megfelelően a mezőgazdaság kiemelt terület az MFB tevékenységében - Baranyay László.

A hitelezési aktivitás bővítésére vonatkozó elvárásokkal kapcsolatban kifejtette: természetesen az a céljuk, hogy növeljék a kihelyezéseket, de az senkinek nem lenne jó, ha kiszórnának egy csomó pénzt, aztán két-három év múlva kiderülne, hogy nem térül meg, ami tőkevesztéshez, végső soron pedig konszolidációs igényhez vezet.

Itt még az ÁSZ sem találna semmit?

"Nem gondolom, hogy mindig örülnek annak, amit mondunk, de tudomásul veszik" - mondta.

"Ha a kormány nem tolerálná, nem fogadná el ezeket az érveket, akkor én már nem ülnék ebben a székben" - tette hozzá Baranyay László.

Beszélt arról is, hogy nem tart semmiféle elszámoltatástól, mert amit az MFB a vezetésével az utóbbi években tett, és amit a következő években tesz majd, "az törvényes, jogszerű és szabályos".

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Önként adják oda a csalóknak a pénzüket – Nem tanulnak a magyarok
Sipos Ildikó | 2026. július 2. 05:46
Tízből csak három magyar képes felismerni, hogy online csalási kísérlettel áll szemben.
Pénzügyi szektor Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG