Az UniCredit Bank Hungary semmilyen módon nem terheli meg a vállalkozói ügyfelek számláit az úgynevezett 208 százalékos pótadó alapján, illetve a korábban kiküldött értesítésekben szereplő, előre jelzett terheléseket nem érvényesíti - közölte a bank elnök-vezérigazgatója szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
A bank terve szerint, pótlólagos befizetési kötelezettségre hivatkozva a 2013. január-április hónapokra együttesen megállapított tranzakciós illeték összegét - összesen az első negyedévben befizetett tranzakciós illeték 208 százalékát - vállalati ügyfeleivel négy egyenlő részletben fizettette volna meg szeptember és december között, minden hónap 20-án.
Patai Mihály elmondta: az ügyfelektől olyan visszajelzéseket kaptak, amelyek részben vitatták a bank tervezett lépésének jogosságát. Ráadásul a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete sem nézte jó szemmel azu ügyletet. A PSZÁF korábban büntetett már a tranzakciós illeték jogtalan áthárítása miatt.
A rendkívüli terhet jelentős költségcsökkentéssel, a fiókok összevonásából adódó létszámleépítéssel, illetve piaci növekedéssel tervezi ellensúlyozni a bank - tette hozzá Patai Mihály.
Az UniCredit Bank szerdán arról döntött, hogy az úgynevezett 208 százalékos pótadó alapján nem terheli meg a vállalkozói ügyfelek számláit.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
körülbelül 1 órája
-
Újabb drón hatolt be egy NATO-tagország területére
körülbelül 1 órája
-
Távoznia kell a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészének
2 órája
-
Brutális csapást mért Oroszország egy fegyverkiállításra – Zelenszkij a rendezőket is hibáztatja
3 órája
-
Vegyesen zárt a New York-i tőzsde
3 órája
-
Önfeledt császkálás a hőkupola multikulti epicentrumában
5 órája
-
Újra védett árak vagy piaci árak? Hétfőn dől el a benzinkutak sorsa
15 órája
Mfor.hu Top24
- Két részre szakadt a legnagyobb lengyel ellenzéki párt: tömegesen távoznak a képviselők a PiS-ből
- Bakteriális szennyezettség miatt tilos a fürdés a Velencei-tó több strandján és Dunaújvárosban
- Mégsem lesz az Országgyűlés Hivatalának főigazgatója Divinyi Zsombor
- Három országos közgyűjtemény főigazgatóját menesztette a minisztérium
- Megvan Paks 2 új vezérigazgatója
- Elmaradt a csütörtöki drágulás: behúzta a kéziféket az üzemanyagok ára a hétvégére
- Volt értelme a közmédiának megvennie a Tour de France közvetítési jogait?
Pénzügyi szektor
Jó hírt kapott az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 18:17
A Moody’s a bankfelvásárlás hírét értékelte így.
Pénzügyi szektor
A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor
Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor
Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor
Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor
Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor
Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor
7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett.
Pénzügyi szektor
Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények.
Pénzügyi szektor
Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
Heti top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Kendőzetlen véleményt kapott a Tisza-kormány az Egyesült Államokból 2026. július 23. 08:35
- A nap képe: Sulyok Tamás hamar talált magának más elfoglaltságot 2026. július 21. 15:08
Havi top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
- Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot 2026. július 9. 11:52
Friss
Makro / Külgazdaság
Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Újabb drón hatolt be egy NATO-tagország területére
A román légtérbe behatoló újabb drónt lőtt le a román légierő szombat reggel.
körülbelül 1 órája
Részvény / Deviza / Áru
Vegyesen zárt a New York-i tőzsde
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
3 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Jeff Bezos is beszállhat a Liverpoolba, amely tizenötször annyit ér, mint 2010-ben2026. július 24. 06:00 -
Huszonötmillióért sem kellett, most elárverezik a milliárdos exfeleségének birtokát2026. július 23. 08:30 -
Húszmilliárd dollárt hagyott Amerikában a futball-világbajnokság2026. július 23. 07:45 -
Mibe fektet a magyar elit?2026. július 22. 04:11 -
Az új státuszszimbólum: az egészségben megélt hosszú élet2026. július 21. 16:29
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Átlépte a 150 ezret az Ausztriában dolgozó magyarok száma
10:10
-
Újabb sztrájk jöhet egy magyarországi gyárban
09:14
-
Figyelmeztető számok érkeztek a logisztikai szektorból: közel minden második cég gyengült
05:44
-
Miliókat vesznek fel fedezet nélkül a magyarok
16:58
-
Több tízezer forint ütheti a felvételizők markát
15:22
Turizmus Online cikkei
-
Napernyő a mennyezeten? A belvárosi ÉS Bisztróban semmi sem lehetetlen
10:08
-
Nem fürödhet senki velencei-tavi strandokon
18:31
-
Párizsi városnézést kínál utasainak átszállás közben az Air France
15:35
-
Megalakult az Országgyűlés turisztikai albizottsága
10:13
-
Óriási terveket dédelgetnek az egyik legforgalmasabb spanyol légikikötő esetében
09:59
A vidék hírei
-
Torlódás béníthatja meg az M3-ast a hétvégén – erre figyelmeztetik az autósokat
08:24
-
Tuzson Bence: a Tisza bukása után a bírákat és ügyészeket is felelősségre vonnák
16:52
-
Az egri nyomozók drogterjesztőket vettek őrizetbe - VIDEÓ
14:09
-
Rekordot döntött az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem: több mint 3180 új hallgató kezdheti meg tanulmányait
13:45
-
Több ezer bála gyulladt ki Szentistván határában, egri tűzoltók is a helyszínen dolgoznak
12:21
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot
2026. július 9. 11:52
-
Egészen csúnyán átfordult a forint
2026. július 8. 07:14
top 24
-
Lényegesen olcsóbb lett az euró péntek estére
2026. július 24. 18:15
-
Így alakítaná át a közmédiát a Magyar-kormány
2026. július 24. 13:01
-
Újra védett árak vagy piaci árak? Hétfőn dől el a benzinkutak sorsa
2026. július 24. 19:50
-
Távoznia kell a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészének
2026. július 25. 09:01
-
Véres péntek a frontvonal mindkét oldalán: pusztító légicsapások érték Kijevet, Szlovjanszkot és Kirovot
2026. július 24. 15:25
A spanyol labdarúgó-válogatottnak a világbajnokság megnyeréséért járó 50 millió dolláros fődíj körülbelül 30 százalékát adóként be kell fizetnie. 
Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik




