1p

 

Orbán Viktor 11 magyarországi nagybank vezetőjével és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel közösen értékelte a pénzintézetek és a kormányzat közötti tárgyalásokat és a tegnap megkötött egyezséget - tájékoztatta a sajtó képviselőit Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője pénteken.

Orbán Viktor a találkozó után Patai Mihállyal



Szijjártó Péter elmondta, hogy a miniszterelnök úgy értékelte, hogy nehéz és komoly tárgyalásokon vannak túl. Nagy siker a megállapodás, hiszen lehetővé teszi, hogy elviselhető és kezelhető legyen a devizahitel probléma. Az egyezség figyelembe veszi a Kormány egyik legfontosabb elvét, a terheket megosztják a bankok, az állam és a családok között - húzta alá. A forint árfolyamának változása jelentős bizonytalanságot jelentett a devizahiteles családok számára, a csomag viszont  kiszámíthatóságot hoz az életükbe - tette hozzá. (Nem esett a tájékoztatón szó arról, hogy az IMF-tárgyalások félbeszakadása miatt a forint ismét gyengülni kezdett)

Szijjártó Péter úgy fogalmazott: a devizahitel állomány a kormány egyik legsúlyosabb öröksége, de a kabinet tartja magát azon vállalásához, miszerint nem engedik, hogy adósrabszolgaságba süllyedjen több százezer ember.

"Szükség van a bankokra"

A szóvivő tájékoztatása szerint a miniszterelnök egyetértett a bankvezetőkkel abban is, hogy a cél a jól működő, erős magyar gazdaság megteremtése, és ehhez stabil pénzügyi közvetítő rendszerre van szükség.

Szijjártó Péter elmondta azt is, hogy a felek folytatják a tárgyalásokat a növekedési paktumról, a gazdaság motorjainak beindításáról.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Már nem a KRÉTA az üzenőfelület, meg is sínyli az állampapírpiac
Imre Lőrinc | 2025. december 22. 16:07
2023-ban még az általános és középiskolás diákok és szüleik számára is fennhangon hirdette a kormány az állampapír vásárlások lehetőségét. Idén nagyot fordult a világ: a piac elcsendesedett, miközben a lakossági államkötvények helyett egyre inkább devizában adósodunk el, mondta kollégánk a Trend FM reggeli műsorában.
Pénzügyi szektor Idén inkább a boltokat rohamozhatják meg a SZÉP kártyások
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 13:32
A december hagyományosan az egyik legforgalmasabb a SZÉP kártyás fizetéseket illetően.
Pénzügyi szektor Bejelentést tett a Bank of England
Privátbankár.hu | 2025. december 18. 14:10
A várakozásoknak megfelelően, negyed százalékponttal, 3,75 százalékra csökkentette alapkamatát a Bank of England monetáris tanácsa.
Pénzügyi szektor Leáll az egyik legnagyobb hazai kriptovaluta-közvetítő is az új szabályozás miatt
Privátbankár.hu | 2025. december 18. 08:19
A Revolut után magyar CoinCash is felfüggeszti kripto tevékenységét Magyarországon.
Pénzügyi szektor Mesterséges intelligencia: növekvő profit, csökkenő kiadások – erre számítanak a bankszektorban
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 17:00
A KPMG 2025-ös Banking CEO Outlook globális kutatása szerint.
Pénzügyi szektor Ismeretlenek tízmilliárdokkal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 12:56
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Közel 12 ezer befektető vált részvényessé az MBH Bankban
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 10:40
Jelentős túlkereslet mutatkozott.
Pénzügyi szektor Hihetetlen, hogy mennyi hitelt vettek fel idén a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 08:37
A babaváró hitelek nem teljesítettek túl jól.
Pénzügyi szektor Népszerű szolgáltatást szüntet meg a Revolut Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. december 8. 13:30
A neobank elérhetetlenné teszi a kriptovaluta-szolgáltatását a magyar felhasználók számára.
Pénzügyi szektor A jegybank az infláció ellen is bevetheti a mesterséges intelligenciát
Privátbankár.hu | 2025. december 8. 12:54
A mesterséges intelligencia (MI) a pénzügyi rendszer új motorja lehet – hangsúlyozta Izer Norbert, a jegybank pénzpiacokért és digitalizációért felelős ügyvezető igazgatója.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG