1p
A Bankszövetség szerint át kell strukturálni a tranzakciós illetéket, mert a jelenlegi formájában az túl nagy teher a bankszektornak, ez pedig a hitelezési lehetőségek miatt a kormánynak sem érdeke. Patai Mihály szerint a gazdaságot is lehetne fehéríteni egy jól célzott illetékkel - és az ahhoz kapcsolt egyéb intézkedésekkel.

Patai Mihály szerdán a sajtónak elmondta: a bankszövetség elnöksége egy négytagú delegációt nevezett ki Gyuris Dániel alelnök vezetésével, amelynek tagjai a Raiffeisen, a K&H és az FHB vezérigazgatói. Kedden este megállapodtak a bankszövetség tárgyalási pozíciójáról, a bankszövetség megfogalmazta azon javaslatait, amelyek révén vissza lehet a terheket arra a szintre nyomni, amiben tavaly decemberben megállapodtak. Van egy konkrét írásos tárgyalási irányelvük, amit a következő napokban juttatnak el a kormánynak - mondta. Az biztos, hogy a szövetség szerint az adó jelenlegi formájában elfogadhatatlan.

Patai Mihály szerint az az mértéke túl magas. Fotó: kormany.hu



A pénzügyi tranzakciós illetéket nem lehet kikerülni, ezt a kormány elhatározta, részünkről az a bölcs megoldás, hogyha megpróbálunk egy kompromisszumot találni a kormánnyal, de ez mindenképpen csak kisebb teher lehet, mint amelyről most beszélnek. Ha a harmadik évben ilyen mértékben megterhelik a bankszektort, az meggátolja, hogy a hitelezés beinduljon Magyarországon, ami nem érdeke a kormánynak sem - jelentette ki a bankszövetség elnöke.

Felső plafon kell

Nem a mértékről tárgyalnak - mondta -, hiszen a kormány eldöntötte, hogy a pénzügyi tranzakciós illeték mértéke egy ezrelék lesz. Elengedhetetlennek tartják azonban, hogy az egyedi tranzakcióknak legyen felső határa, kizárt ugyanis, hogy a több tízmilliárd forintot mozgató vállalatok és magánemberek ezt a terhet elviseljék. Ahogy arról korábban beszámoltunk, az NGM kérdésünkre megerősítette, hogy a kormány nem gondolkodik felső határban az illeték kapcsán, holott a Széll Kálmán Terv 2.0-ban még szerepelt egy 30 ezer forintos plafon.

A javaslatokról annyit árult el, elképzelhetőnek tartja, hogy más típusú illeték vagy teher terhelje például a készpénzmozgást a vállalatok között, mint a banki átutalásokat. Azt is el tudja képzelni, hogy a magyar gazdaság kifehérítése érdekében kötelezővé tegyék a bankszámlák nyitását minden vállalkozás és magánszemély számára. De ezek olyan indító tárgyalási pozíciók, amelyek túlmutatnak a tranzakciós illetéken - tette hozzá.

Emlékeztetett: a bankok tavaly decemberben 2013-ra szektorszinten 60 milliárd forintos teherről állapodtak meg a kormánnyal, így készült a szektor, "ez az a felső határ, amit el fogunk tudni tűrni, és ennek mértékében kell tudni megállapodni a kormánnyal" - mondta.

Patai Mihály szerint a kompromisszumot meg lehet találni. Ha a kormánynak szüksége van erre a 100-150 milliárd forintra, lehet úgy strukturálni a terheket, hogy arányosan a bankszektorra is jussanak, és azokra is, akik el tudják viselni.

A kompromisszumok a következő hetekben ki fognak alakulni. "Abban viszont biztos vagyok, hogy a kormány részéről is van kompromisszumkészség, erről biztosítottak. És én is mindenkit arról szeretnék biztosítani, hogy a bankszektor is együtt akar működni a kormánnyal, ebből következően lesz megállapodás" - mondta.a

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Ismeretlenek már csak néhány milliárddal finanszírozták meg az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 12:40
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Megérkezett az új állampapír, mutatjuk, hogy megéri-e a befektetés
Privátbankár.hu | 2026. április 1. 06:55
Nőtt az új lakossági állampapírvásárlások volumene az elmúlt héten. Április 1-től pedig egy új Magyar Állampapír Plusz sorozat érkezik.
Pénzügyi szektor Fontos döntést hozott az MNB
Privátbankár.hu | 2026. március 31. 12:53
Nem változtatnak a bankok tőkeelőírásán.
Pénzügyi szektor GKI: Magas alapkamat, alacsony infláció?
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 18:15
A Monetáris Tanács keddi kamatdöntő ülésén – az elemzői várakozásoknak megfelelően – 6,25 százalékon tartotta az alapkamatot. Az inflációs adatokra pillantva mindez meglepő lehet: a 2022-2023-as drasztikus áremelkedés kora leáldozott, még ha a fogyasztók inflációs érzékelése továbbra is magas. 
Pénzügyi szektor Bóvliba kerülhet Magyarország április 12. után
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 17:29
Rossz hírt közölt a hitelminősítő: bóvliba kerülhetünk a válsztások után. 
Pénzügyi szektor Tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:43
Kijöttek a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai.
Pénzügyi szektor Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
Herman Bernadett | 2026. március 17. 06:11
A bankkártyát már szinte csak vásárlásra használják a magyarok, 26 vásárlásra jut egy készpénzfelvétel. Egyre többen digitalizálják a bankkártyát a mobiltelefonba, és terjed az ATM-es készpénzbefizetés is. A kiberbűnözők támadásait is sikerült valamelyest visszaszorítani. 
Pénzügyi szektor Új agrár hiteltermékkel bővül a Széchenyi Kártya Program portfoliója
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 10:56
A hitelkérelmek benyújtására 2026. március 11-ét követően van lehetőség.
Pénzügyi szektor Olvad a bankszektor nyeresége, viszi a pénzt a sok adó
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 08:27
Az 1500 milliárdos profitból csaknem 500 milliárd volt az osztalék, ami nagyrészt külföldről jött. A maradék 1000 milliárdos idehaza megtermelet nyereséghez hasonló nagyságrendű összeget fizettek be a bankok mindenféle különadó címén az államkasszába – írja az Mfor.hu. 
Pénzügyi szektor Budapest Mészáros Lőrinc bankjától is vesz fel hitelt
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 17:37
15 milliárd forintot ad márciusban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG