1p
A devizahitelek hátralévő átlagos 12 éves futamidejét figyelembe véve, a PSZÁF vezetője szerint meg kellene 7 évvel hosszabbítani az árfolyamgát határidejét.

Mivel az árfolyamgát öt évre nyújt védettséget, lehetővé tennénk, hogy a következő hét évben bárki bármikor beléphessen - mondta a Heti Válaszban megjelent interjúban. A PSZÁF elnöke szerint ezzel kifejeznék, hogy a kormány és a bankrendszer hosszú távon elkötelezett a devizahitelezéssel kapcsolatos probléma rendezésére, illetve azt is, hogy már nem lesznek további fizetéskönnyítő konstrukciók. Lehet ugyanis, hogy sokan azért nem vették igénybe eddig az árfolyamgátat, mert arra számítanak, feltehetően lesz még ennél kedvezőbb megoldás is.


A banknak is érdeke, hogy ügyfele hosszú távon is fizetőképes maradjon. Az árfolyamgát ebből a szempontból biztonságot nyújt, és hozzájárulhat a banki portfóliók minőségének javulásához - válaszolta az elnök annak firtatására, vajon mennyire lennének nyitottak a bankok az árfolyamgát hétéves meghosszabbítására.


Szász Károly arról is beszélt, hogy azt javasolták a nemzetgazdasági tárcának, a pénzügyi ombudsman hatásköre azokra a kérdésekre terjedjen csak ki, amelyekre a felügyeleté nem. Ilyen lehetne például a mikrovállalkozások köre, illetve a biztos foglalkozhatna azokkal a vitákkal és panaszos esetekkel is, amelyek mögött nincs szerződéses viszony az ügyfél és a pénzintézet között. Arra a felvetésre, hogy Lázár János miniszterelnökségi államtitkár szerint a PSZÁF-nak mindent meg kell tennie, hogy a pénzintézetek a tranzakciós illetéket ne háríthassák át az ügyfelekre, úgy reagált: nem szeretné, ha a felügyeletre bárki is kizárólag "árrendészeti erkölcscsőszként" tekintene. Hozzátette: a bankköltségek befagyasztásának eszköze csak törvényi felhatalmazás alapján szerepelhetne a lehetőségeik között.


A PSZÁF elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy más védelem illeti meg azt, aki egy hitelszerződés miatt áll jogviszonyban a bankkal, és más azt, aki folyószámla-szolgáltatást vesz igénybe. Egy megkötött hitelszerződés kedvezőtlen feltételeiből nehéz kiszabadulni, a számlaszerződések területén viszont verseny van a bankok között. A verseny pedig ebből a szempontból az egyik legjobb szabályozóeszköz. Hozzátette: a tranzakciós illeték hatására az emberek tudatosabbá válhatnak bankügyeiket illetően, megváltoztathatják fizetési szokásaikat, javulhat a pénzügyi kultúra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
Pénzügyi szektor Az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 16:53
Az euróövezetben romlott a szeptemberi fogyasztói hangulatindex az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) kedden közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint. Az előző négy hónapban rendre javult a hangulatindex.
Pénzügyi szektor A vagyonadó előnyei mellett számolni kell a negatívumokkal is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:38
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) háttérbeszélgetésén a vagyonadó állt a fókuszban. 
Pénzügyi szektor Zuhan a bankok nyeresége, viszi a pénzt az extraprofitadó
Herman Bernadett | 2026. szeptember 8. 10:21
Bár a magyarországi bankrendszer egyedi szinten továbbra is szemmel látható profitot termel, a felszín alatt komoly strukturális torzulások és hatékonysági problémák húzódnak meg. A hitelezés pörög, de az állam mohósága miatt a nyereség egyre kevesebb.
Pénzügyi szektor Nem indult jól a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 09:47
Mérsékelten optimista a nemzetközi befektetői hangulat.
Pénzügyi szektor Remek első félévet zárt az MBH
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 07:58
Az MBH Bank 2026 első félévet is rendkívül stabil tőkehelyzettel zárta.
Pénzügyi szektor Rekordot döntött a számlanyitás a Gránit Banknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 16:29
A pénzintézetnél soha nem nyitottak még annyi új lakossági számlát egy negyedév alatt, mint 2026 második negyedévében.
Pénzügyi szektor Jó napja volt pénteken a magyar fizetőeszköznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 19:09
Erősödött a forint.
Pénzügyi szektor Ez volt az nap, amikor Európa rosszabbul teljesített, mint mi
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:18
Túlnyomórészt csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG