2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Varga Mihály szerint a Raiffeisen Bank eladásával kapcsolatban "az osztrák félnél van a labda", nekik kell dönteniük, hogy eladják-e a magyarországi leánybankot, vagy sem.

Könnyen lehet, hogy el sem adják a Raiffeisent

"Én azért arra még nagy tételben nem fogadnék, hogy ez a tranzakció be is fog következni" - mondta a nemzetgazdasági miniszter az M1 Az este című műsorában. Hozzátette, hogy ez a bank hosszú éveken keresztül nyereséget hozott a tulajdonosainak, és ha most átmenetileg el is gondolkodnak azon, hogy el kellene adni, az sem zárható ki, hogy a végén meggondolják magukat.

Mit tudunk?

- A Magyar Hírlap hétvégi számában azt írta: az osztrák Raiffeisen magyar leánypénzintézetére már ajánlatot tett a magyar tulajdonban lévő Széchenyi Kereskedelmi Bank

- A Raiffeisen megerősítette. hogy a bank kapott ajánlatot a magyar érdekeltségére vonatkozóan, de nem árulta el, kitől / kiktől

- A Széchenyihez köthető Töröcskei István úgy nyilatkozott: folyamatban lévő ügyletekről a megállapodás aláírásáig nem szokás nyilatkozni

- Sajtóértesülés szerint a részben állami tulajdonban levő pénzintézet 1 eurót adna a Raiffeisenért

- A Magyar Nemzeti Bankhoz eddig nem érkezett engedélykérelem a Raiffeisen magyarországi leánybankjának esetleges megvásárlásához kapcsolódóan.

Akarnak az adófizetők bankot venni?

Varga Mihály nem erősítette meg azt a lapértesülést, hogy a kisebbségi állami tulajdonban lévő Széchenyi Kereskedelmi Bank ajánlatot tett a Raiffeisen magyarországi leánybankjára. Azt mondta, hogy a tárgyalásokat az érintettek tudnák megerősíteni.

Kifejtette ugyanakkor, hogy a magyar államnak, mint az említett kis bank kisebbségi tulajdonosának arra kell figyelnie, hogy az adófizetők pénze megfelelően hasznosuljon. Ha úgy látják, a magyar államnak nem érdeke az, hogy banki tranzakciókban vegyen részt, akkor határozottan ki kell fejteni ezt az álláspontot, és ki kell mondani, hogy ez nem támogatható. Hozzátette: "még nem tartunk itt".

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:43
Kijöttek a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai.
Pénzügyi szektor Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
Herman Bernadett | 2026. március 17. 06:11
A bankkártyát már szinte csak vásárlásra használják a magyarok, 26 vásárlásra jut egy készpénzfelvétel. Egyre többen digitalizálják a bankkártyát a mobiltelefonba, és terjed az ATM-es készpénzbefizetés is. A kiberbűnözők támadásait is sikerült valamelyest visszaszorítani. 
Pénzügyi szektor Új agrár hiteltermékkel bővül a Széchenyi Kártya Program portfoliója
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 10:56
A hitelkérelmek benyújtására 2026. március 11-ét követően van lehetőség.
Pénzügyi szektor Olvad a bankszektor nyeresége, viszi a pénzt a sok adó
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 08:27
Az 1500 milliárdos profitból csaknem 500 milliárd volt az osztalék, ami nagyrészt külföldről jött. A maradék 1000 milliárdos idehaza megtermelet nyereséghez hasonló nagyságrendű összeget fizettek be a bankok mindenféle különadó címén az államkasszába – írja az Mfor.hu. 
Pénzügyi szektor Budapest Mészáros Lőrinc bankjától is vesz fel hitelt
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 17:37
15 milliárd forintot ad márciusban.
Pénzügyi szektor Adatvédelmi szakértő: így lehet a határon nagy értékkel átutazni
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 16:30
Az Ausztriából Ukrajnába tartó, hatalmas készpénzt és aranyat szállító konvoj ügye újra ráirányította a figyelmet arra, milyen szigorú szabályok vonatkoznak a pénz határon átnyúló mozgatására. Az Európai Unióban 10 ezer euró felett kötelező bejelenteni a készpénzt az EU külső határán, és a hatóságoknak meg kell adni a pénz eredetét és a szállítás célját – mondta Dr. Tóth Judit Lenke adatvédelmi szakjogász, a pénzmosás elleni eljárások szakértője. 
Pénzügyi szektor Elindult a jelentkezés a tavasz legizgalmasabb pénzügyi versenyére
Kormos Olga | 2026. március 6. 15:15
Március 15-ig jelentkezhetnek a gimnáziumokban tanuló diákok az immár hatodik alkalommal zajló Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! versenyre – hangzott el csütörtökön a szervezők és a támogatók képviselői által tartott sajtótájékoztatón. A négyfős csapatok három fordulóban mérik össze a tudásukat, ebből az első kettő online zajlik, a május 13-i országos döntőn viszont már személyesen vehetnek részt a vármegyei fordulók győztesei, Budapesten.
Pénzügyi szektor Gigászi nyereséggel zárták az évet a biztosítók
Herman Bernadett | 2026. március 6. 14:20
Megszedték magukat tavaly a magyarországi biztosítók. Rekordnyereséget értek el, az életbiztosítási díjbevétel megugrott, a PMÁP-os kamatesőn is sokat nyertek. 
Pénzügyi szektor Bizakodik a jövőben az OTP, bár az adóterhek tovább nőnek
Herman Bernadett | 2026. március 6. 10:43
A hitelállomány 15 százalékkal bővült talaly, a nyereség is nagyobb lett, kivéve Magyarországon, ahol egyre nagyobbak az adóterhek. 
Pénzügyi szektor Beolvadt a MagNet Bankba az egyik legkisebb hazai bank
Privátbankár.hu | 2026. március 3. 12:05
A Polgári Bank integrációja a MagNet harmadik nagy akvizíciója.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG