Miután befejeződtek a Fidesz és a Nemzetgazdasági Minisztérium közötti egyeztetések, várhatóan a jövő héten nyújtják be a kormánypártok - egyéni képviselői indítvány formájában - azt a törvénymódosító javaslatot, amely a tervek szerint január elsejétől havi két alkalommal ingyen készpénzfelvételt tesz lehetővé 150 ezer forintig - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet a Fidesz egyik, meg nem nevezett vezető politikusára hivatkozva.
A javaslat minden számlacsomagra kiterjedne, így a bankok nem korlátozhatnák az ingyenes pénzfelvétel lehetőségét egyes, általuk meghatározott csomagokra. A díjmentes készpénzfelvétel és kártyás vásárlás bevezetésével ismét ingyen lehet hozzájutni a munkabérhez. Ez a lehetőség a német bankrendszerben – uniós direktívára hivatkozva – jelenleg is működik.
Szükség esetén az elmúlt napokban a jegybank alá rendelt Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete hatékony fogyasztóvédelmi intézkedésekre lesz képes – felelt az elnökségi tag a lap azon felvetésére, hogy mi történik akkor, ha a pénzintézetek más tranzakciók díjaiban próbálják visszaszerezni az ügyfelektől az ingyenessé váló készpénzfelvételek miatt kieső bevételüket.
Jövő héten nyújthatják be azt a javaslatot, amely szerint jövőre 2 alkalommal 150 ezer forintig ingyenes lesz a készpénz felvétel.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Klímavédelem: itt az idő, hogy a kormány álljon a változás élére
körülbelül 1 órája
-
Kiderült a boldog és hosszú élet titka?
2 órája
-
Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
3 órája
-
Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
3 órája
-
Ítéletet mondott a Moody’s
4 órája
-
Séta Versailles-ban, a Napkirály és az illatok birodalmában
7 órája
-
Rajtunk is bosszút állna Putyin az ukrán olajtárolók miatt? Ez Viszont Privát
17 órája
Mfor.hu Top24
- Ruszin-Szendi Romulusz: „Ha megmondanám, következményei lennének” – komoly üzletekről is tárgyalhatott Budapesten a német védelmi miniszter
- Magyarország kevesebb hitelt igényelt a SAFE-programból
- Zelenszkij nagy bejelentést tett a háború lezárásáról
- Nem érdemes egyből a slusszkulcsért rohannia
- A kétharmados kormánytöbbséggel tárgyalt az oktatási miniszter
- Baka András nagyon messze élő magyarokat látogatott meg
- Fontos posztra nevezett ki új vezetőt Kármán András
Pénzügyi szektor
Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor
Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
Pénzügyi szektor
Az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 16:53
Az euróövezetben romlott a szeptemberi fogyasztói hangulatindex az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) kedden közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint. Az előző négy hónapban rendre javult a hangulatindex.
Pénzügyi szektor
A vagyonadó előnyei mellett számolni kell a negatívumokkal is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:38
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) háttérbeszélgetésén a vagyonadó állt a fókuszban.
Pénzügyi szektor
Zuhan a bankok nyeresége, viszi a pénzt az extraprofitadó
Herman Bernadett | 2026. szeptember 8. 10:21
Bár a magyarországi bankrendszer egyedi szinten továbbra is szemmel látható profitot termel, a felszín alatt komoly strukturális torzulások és hatékonysági problémák húzódnak meg. A hitelezés pörög, de az állam mohósága miatt a nyereség egyre kevesebb.
Pénzügyi szektor
Nem indult jól a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 09:47
Mérsékelten optimista a nemzetközi befektetői hangulat.
Pénzügyi szektor
Remek első félévet zárt az MBH
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 07:58
Az MBH Bank 2026 első félévet is rendkívül stabil tőkehelyzettel zárta.
Pénzügyi szektor
Rekordot döntött a számlanyitás a Gránit Banknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 16:29
A pénzintézetnél soha nem nyitottak még annyi új lakossági számlát egy negyedév alatt, mint 2026 második negyedévében.
Pénzügyi szektor
Jó napja volt pénteken a magyar fizetőeszköznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 19:09
Erősödött a forint.
Pénzügyi szektor
Ez volt az nap, amikor Európa rosszabbul teljesített, mint mi
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:18
Túlnyomórészt csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék.
Heti top
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
- Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs 2026. szeptember 21. 05:41
- Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany 2026. szeptember 24. 10:23
Havi top
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
- Beütött a krach a benzinkutakon 2026. szeptember 3. 09:13
Friss
Közérdekű
Kiderült a boldog és hosszú élet titka?
Egy hazai kutatás kereste, hogyan élhetünk hosszabb, boldogabb, teljesebb életet.
2 órája
Makro / Külgazdaság
Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
3 órája
Részvény / Deviza / Áru
Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Megérkeztek a péntek esti árfolyamok.
18 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Tőzsdéről is kiveheti a H&M-et Svédország leggazdagabb családja2026. szeptember 25. 11:00 -
Barry Diller visszavonta 18 milliárd dolláros ajánlatát az MGM Resortsért2026. szeptember 25. 09:05 -
Ötezer milliárd forintot érhet az okosgyűrűk piacvezetője2026. szeptember 24. 12:00 -
Egész luxuslakótornyot vett magának az indiai tőzsdemilliárdos2026. szeptember 24. 08:58 -
Nem adná el részvényeit az amerikai adósság miatt a milliárdos befektető2026. szeptember 23. 12:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Nagyon óvatosan a gyorsszervizekkel, a kontárok rácuppantak a váratlanul bajba kerülőkre
11:56
-
A kockázatos ötös: ezek kelthetik fel a NAV figyelmét
11:19
-
Hiába a háborúk és a bizonytalanság, ez nem állítja meg a turistákat
10:26
-
Váratlan hatása volt az üzemanyagárak emelkedésének Németországban
09:24
-
Miközben Orbán Viktor leírta az európai gazdaságot a kockázatitőke-befektetők imádták a kontinenst
05:26
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
top 24
-
Dollár, euró, forint: a szakértők megnevezték a legjobb kötvényeket
2026. szeptember 25. 14:59
-
Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
2026. szeptember 26. 09:04
-
Sejtelmesen nyilatkozott Ruszin-Szendi Romulusz: eurómilliárdos tétje is lehetett a német védelmi miniszter budapesti látogatásának
2026. szeptember 25. 17:59
-
Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
2026. szeptember 25. 18:45
-
Rajtunk is bosszút állna Putyin az ukrán olajtárolók miatt? Ez Viszont Privát
2026. szeptember 25. 19:41



