1p
A Magyar Bankszövetség delegációja csütörtökön átadta a pénzügyi tranzakciós illetékre vonatkozó koncepcióját a kormány képviselőinek, amely mérlegeli a javaslatokat, s a jövő héten folytatódnak a tárgyalások - mondta Gyuris Dániel, a bankszövetség alelnöke, a delegáció vezetője.

Gyuris Dániel ennél többet nem árult el, mondván, a felek megállapodtak abban, hogy amíg a tárgyalások tartanak, annak tartalmáról nem nyilatkoznak. Ezúttal is hangsúlyozta ugyanakkor: fontos lenne, hogy az adó bevezetésekor tiszta vizet öntsenek a pohárba, hogy az ügyfelek számára kiderüljön, abból, amit fizetnek, mi a bankszolgáltatás díja és jutaléka, és mi az, amit az állam számára szednek be a bankok. A delegáció vezetője korábban elmondta, hogy átfogó törvénymódosítást javasolnak majd a kormánynak, javaslatuk szerint a bankok és az ügyfelek között kellene megosztani ezt a terhet. Részletek>>

A kormány május 11-én nyújtotta be a parlamentnek a tranzakciós illetékről szóló törvényjavaslatot; az illeték mértéke 1 ezrelék lesz. A törvény hatálya a Magyarországon székhellyel vagy fiókteleppel rendelkező pénzforgalmi szolgáltatókra terjed ki. A 2013-ban életbe lépő tranzakciós illeték minimum 130 milliárd forint bevételt jelent a költségvetésnek. A bankszövetség elnöksége négytagú delegációt nevezett ki Gyuris Dániel alelnök vezetésével, amelynek tagjai a Raiffeisen, a K&H és az FHB vezérigazgatója.

Patai Mihály, a szervezet elnöke korábban azt mondta, biztos abban, hogy több tárgyalási fordulóban egyezségre tudnak jutni a kormánnyal. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ragaszkodnak a tavaly decemberi megállapodásban foglaltakhoz, amelyben 2013-ra szektorszinten 60 milliárd forintos teherről állapodtak meg a kormánnyal. A bankszövetség elnöke szerint ez az a felső határ, amit el fogunk tudni tűrni, és ennek mértékében kell tudni megállapodni a kormánnyal.

Hendrik Scheerlinck, a K&H Csoport vezérigazgatója - a tárgyalódelegáció tagja - pedig a napokban úgy nyilatkozott: amennyiben a pénzügyi tranzakciós illeték fogyasztási adónak tekinthető, a fogyasztóknak kell megfizetniük, nem pedig a pénzügyi közvetítőknek.

Az eddigi nyilatkozatokból kiderült az is, hogy a bankok szükségesnek tartanák az egyedi tranzakciók esetében egy felső határ bevezetését, hogy ne induljon meg a pénzkiáramlás Magyarországról. A beterjesztett törvényjavaslat szerint a pénzforgalmi illeték a bankokat terhelné. A bankok szerint a jelenlegi magyarországi bankadó 17-szerese az európai átlagnak, de csaknem 50-szerese lenne, ha a törvényjavaslatot a jelenlegi formában fogadnák el.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délutánra
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
Pénzügyi szektor Kamatstop vége: ennyivel nőhet a lakáshitelesek törlesztőrészlete októbertől
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 08:49
Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop. A BiztosDöntés.hu kiszámolta, milyen havi többletkiadás jelent ez egy átlagos adós számára szeptember 30-át követően.
Pénzügyi szektor Jóváírás, hitelért cserébe – hát szabad ezt?
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 07:54
Bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya egy év alatt, ami a BiztosDöntés.hu elemzése szerint nagyrészt az Otthon Start megjelenése óta eltelt időszak piaci szárnyalásával magyarázható.
Pénzügyi szektor Kínában nőtt az új banki hitelkibocsátás májusban
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:09
Kínában nettó 520 milliárd jüannal (1 jüan=44,98 forint) nőtt a bankok által nyújtott jüanban jegyzett hitelállomány májusban, miután egy hónappal korábban 10 milliárd jüan csökkenést jegyeztek föl.
Pénzügyi szektor Volt egy ellenszavazat az MNB alapkamatával kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 17:12
Egy ellenszavazat mellett döntöttek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjai az április 28-i ülésen az alapkamat tartásáról – olvasható az MNB honlapján szerdán közzétett jegyzőkönyvben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG