3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Magyar Cetelem Bank és a UCB Ingatlanhitel Zrt. után most a K&H Bank Zrt. nyerte meg részlegesen a magyar állam ellen indított devizahiteles pert. A TakarékBank keresetét viszont elutasították.

A Fővárosi Törvényszék kedden kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítélete szerint a bank 2014. március 15. és július 19. közötti időszakban egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő egyes kikötései tisztességesek.

A szóbeli indoklás szerint a díj- és költségemelés egyes feltételei voltak ebben a négy hónapos időszakban tisztességesek a pénzintézetnél, a kamatemelésé azonban nem. Az elsőfokú bíróság a perköltség számításával kapcsolatban megjegyezte, hogy a pénzintézet 95 százalékban pervesztes, így mintegy 4,3 millió forint perköltség jár az alperes magyar államnak.

Így tájékoztassanak

A szóbeli indoklás szerint a bíróság átlagosan tájékozott fogyasztóval számolt, a devizahiteles törvényben rögzített átláthatóság elve kapcsán pedig hivatkozott arra az elvárásra, hogy a pénzintézet tájékoztatása olyan legyen, amely nyomán a fogyasztó a lehetséges gazdasági következményeket képes felmérni, átlátni.

A bíróság a szerződéses elemeket külön vizsgálta és arra is figyelemmel volt, hogy ha a tisztességtelen kikötések kiesnek a szerződésből, akkor a megmaradók teljesíthetők-e.

A bíróság elutasította a K&H Bank keddi tárgyaláson megismételten felvetését, hogy fontolja meg az Alkotmánybírósághoz, illetve az Európai Unió Bíróságához fordulást.

A bank jogi képviselője a határozathirdetést megelőzően arra hívta fel a figyelmet, hogy a napokban a bíróság egy másik, hasonló devizaperben eljáró tanácsa az Alkotmánybírósághoz fordult a perekben alkalmazandó, nyáron elfogadott devizahiteles törvény miatt, és amennyiben a testület alaptörvénybe ütközőnek találja majd a törvényt, akkor nehéz lesz a törvény alapján időközben megszületett ítéletek következményeit korrigálni, különösen, ha már elszámolásra is sor kerül a bankok és a fogyasztók között.

A Cetelem és az UCB ügye

Eddig a törvényszék két másik pénzintézetnél hozott hasonló döntést.

Múlt hét szerdán a bíróság azt mondta ki, hogy a Magyar Cetelem Bank szerződései három időszakban voltak tisztességesek: 2009. július 1 és július 31., 2009 augusztus 1 és 2010 június 10., illetve 2009 november 1. és 2010 június 10. között.

A szóbeli indoklás során elhangzott, hogy ezekben időszakokban a bank jogosult volt a "kamatot, valamennyi díjat és költséget az adósok számára kedvezőtlenül, egyoldalúan módosítani a KSH által publikált fogyasztói árindex változása esetén".

Csütörtökön pedig az UCB Ingatlanhitel Zrt. esetében hoztak ilyen döntést. Az ítélet szerint a pénzügyi vállalkozás által megfogalmazott és érvényes ászf 2010. január 1-jétől, majd 2010. február 1-jétől tartalmazta, hogy az UCB az ügyfél által fizetendő díj- és költségtételek mértékét jogosult évente egyszer a KSH által közzétett éves átlagos infláció mértékében egyoldalúan, az ügyfél számára kedvezőtlenül módosítani a KSH közzétételét követően, függetlenül attól, hogy a kölcsönszerződést mely napon írták alá, és függetlenül a kamatperiódus fordulónapjától.

A TakarékBank nem járt ekkora szerencsével

A Fővárosi Törvényszék ugyanakkor elutasította a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (TakarékBank) kereseti kérelmét, amelyben a pénzintézet szerződéses feltételeinek tisztességességét kívánta bizonyítani.

A bíró azzal indokolta az elutasítást, hogy a TakarékBank bizonyos időszakokban alkalmazott szerződéses feltételei elsősorban az objektivitás, az érthető megfogalmazás, és az átláthatóság törvényben rögzített elveinek nem feleltek meg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Egy hónap múlva ismert lesz a hazai pénzügyi irány
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 12:04
Szeptember 10-én Varga Mihály jegybankelnök és Kármán András pénzügyminiszter előadásával veszi kezdetét a 64. Közgazdász-vándorgyűlés Egerben. A hazai közgazdász szakma legnagyobb éves konferenciájára mintegy 700 közgazdászt vár az ország minden pontjáról és a határainkon túlról is a szervező Magyar Közgazdasági Társaság.
Pénzügyi szektor Többnyire nyereséggel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 3. 19:05
Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 3,88 dollárral (4,41 százalékkal), 84,05 dollárra csökkent.
Pénzügyi szektor Vegyesen alakult hétfő estére a forint árfolyama
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 3. 18:41
Kisebb volatilitástól eltekintve mérsékelt erősödés látszik a forint piacán.
Pénzügyi szektor Kedvező nemzetközi hangulatban történelmi csúcsra menetelt a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 3. 18:25
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Pénzügyi szektor Elindul a Demján Sándor Tőkeprogram tőkebefektetéseinek végrehajtása
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 3. 16:10
Fejlesztenék a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességét. 
Pénzügyi szektor Újabb piacokat keres Albániában a 4iG, ezért járt Jászai Gellért Tiranában
Privátbankár.hu | 2026. július 30. 20:17
A telekommunikáció után az energiapiacon is lát lehetőségeket a cégcsoport. 
Pénzügyi szektor Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, csökkent az olajár
Privátbankár.hu | 2026. július 30. 19:35
A Brent olajfajta hordónkénti ára 94 centtel (1,09 százalékkal), 87,15 dollárra csökkent.
Pénzügyi szektor Jó és rossz nap is volt a mai forint számára
Privátbankár.hu | 2026. július 30. 19:19
Az euró árfolyama a reggel hét órakor jegyzett 363,56 forintról 362,52 forintra csökkent estére.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt itthon a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 30. 18:51
Nagyon jó hangulatban telt a kereskedés a BÉT-en.
Pénzügyi szektor Rekordösszegű számlát nyújtott be a magyar állam az Erstének
Herman Bernadett | 2026. július 30. 12:56
Jelentős növekedést ért el az Erste Csoport 2026 első félévében, miután a nemrég megvásárolt lengyel leánybank számai is megjelentek a mérlegben. Bár a megugró hitelállomány miatt a menedzsment megemelte az éves célszámokat, az állami elvonások komoly terhet jelentenek a bankcsoportnak. A régiós kormányok közül a magyar állam nyújtotta be a legnagyobb számlát: a kivetett adó egyetlen év alatt csaknem a kétszeresére nőtt, és a teljes régiós elvonás közel felét tette ki.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG