4p
A takarékszövetkezetek mégis bírósággal fenyegetnek, attól tartanak, kimaradnak az állami rész értékesítéséből.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium visszautasítja az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) vádjait és hangsúlyozza, hogy kifejezetten a kisebbségi tulajdonos takarékszövetkezetek érdekeit védi, és közvetlen tulajdonszerzését részesíti előnyben a TakarékBank még tavaly augusztusban elfogadott alapszabálya, amely a részvényesi körön kívül álló befektetők számára lényegesen szigorúbb tulajdonszerzési feltételeket ír elő.


Ahogyan arról a Privátbankár is beszámolt, az OTSZ tagszervezetei érvénytelennek tekintik a TakarékBankban lévő állami részesedések értékesítésére kiírt pályázatot, és ha a kiírók nem minősítik azt érvénytelennek, magyar és akár európai uniós fórumokhoz fordulnak jogorvoslatért. A szövetség budapesti közgyűlésének álláspontja szerint a kiírás nem felel meg a kormány határozatának, amely megfogalmazta a takarékszövetkezeti szektor előnyben részesítését a pályázaton, sőt arra enged következtetni, mintha az egyébként nyilvános pályázatot kizárólag egy ajánlattevőre írták volna ki.

A minisztérium közleményében visszautasít minden olyan kísérletet, amely a TakarékBank állami részvénycsomagjának értékesítésére kiírt pályázat ellehetetlenítésére, a törvények és jogszabályok sajátos értelmezésen alapuló kijátszására irányul. Már hónapokkal a TakarékBank értékesítésére kiírt pályázat január 3-i megjelenése előtt nyilvánosak voltak a bank részvényeinek megvásárlására vonatkozó fő szabályok, minthogy azokat a bank 2013. augusztus 27-én elfogadott alapszabályában rögzítették - hangsúlyozta az NFM. A bank augusztusi alapszabálya egyrészt deklarálta a takarékszövetkezetek elővásárlási jogát, másrészt lehetővé tette számukra, hogy lényegesen (ötvenszer) kedvezőbb áron jussanak hozzá a bank részvényeihez, mint bármely más, nem részvényes harmadik személy - jegyzik meg. Emlékeztetnek arra, hogy a TakarékBank alapszabályát a részvényesek, többek közt a szövetkezeti hitelintézetek is megszavazták, ezért az OTSZ-nek is tudnia kellett volna: amennyiben saját jogon kíván indulni a pályázaton, rá is a harmadik személyre vonatkozó ajánlati feltételek érvényesek.

Minden alapot nélkülöznek az NFM szerint azok a nyilatkozatok, amelyek azt sugallják: az OTSZ-re utólag "terjesztették ki" a harmadik személy minősítését. Nem tisztességes a pályázat érvénytelenítését követelni, hazai és uniós jogorvoslati eszközökkel fenyegetőzni csak azért, mert az OTSZ vezetése elmulasztotta alaposan elolvasni a TakarékBank augusztusban elfogadott alapszabályát, amelyet ő is megszavazott - fogalmaz a tárca.

Hozzáteszik, hogy a részvények megvásárlására vonatkozó alapszabályi kitételek harmadik személy esetén ugyanakkor minden nem részvényes ajánlattevőre egyformán és kivétel nélkül vonatkoznak, ezért értelmezhetetlen és a pályázat tudatos befolyásolására, lejáratására alkalmas az OTSZ vezetésének azon feltételezése, miszerint a pályázat "kizárólag egy ajánlattevőre került volna kiírásra".

Az NFM szerint a jogszabályok hanyag ismeretén és teljes félreértésén alapszik az OTSZ vezetésének azon állítása, hogy a takarékszövetkezetek pályázati részvételét az integrációs törvényben meghatározott tőkekövetelmények gátolják. A szövetkezeti hitelintézetekre ugyanis pontosan ugyanazok a tőketartási követelmények vonatkoznak, mint amelyeket a hatályos európai és magyar jogszabályok – és a Magyar Nemzeti Bank mint felügyeleti szerv előírásai – az összes többi magyarországi hitelintézet számára is előírnak.

A kormányhatározat valóban kimondja, hogy a TakarékBank állami tulajdonban lévő részvénycsomagjának értékesítésére kiírt pályázat során előnyben kell részesíteni a szövetkezeti hitelintézeteket, de a határozat szerint ez csak a "hatályos jogszabályi rendelkezések keretei között" lehet.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Szép számokat közölt az Államadósság Kezelő Központ
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 19:31
Az idei évi finanszírozási tervének teljesülése az év első kilenc hónapjában kedvezően alakult, az állam működésének pénzügyi feltételei biztosítottak, az államadósság finanszírozása stabil, az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 115 százaléka teljesült – közölte az MTI-vel csütörtökön az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK).
Pénzügyi szektor Meglepetés a 30 éves jelzáloghiteleknél az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 16:55
Az Egyesült Államokban emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata a szeptember 26-án záródott héten – közölte az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America – MBA) szerdán.
Pénzügyi szektor Ausztriában tovább csökkent az infláció szeptemberben
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 13:47
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme 4,0 százalék volt szeptemberben, miután augusztusban 4,1 százalékos, tavaly március óta a leggyorsabb emelkedést jegyeztek fel – derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich – STAT) szerdán közzétett adataiból.
Pénzügyi szektor Ezt mindenki megérezte: óriási féket nyomott a lakossági hitelpiac
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 12:00
Látványos visszaesést hozott az augusztus a lakossági hitelpiacon: lakáshitelekből bő negyedével kevesebbet folyósítottak a bankok júliushoz képest, de visszaesett a személyi kölcsönök iránti kereslet is. 
Pénzügyi szektor Stratégiai szövetséget kötött a Hungarikus Alkusz és a UNIQA
Herman Bernadett | 2025. október 1. 11:00
Kisebbségi tulajdonrészt vásárolt a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. leányvállalatában, a HUNBenefit Többes Ügynök Kft.-ben az UNIQA Biztosító. A partnerségre alapozva a biztosítótársaság – digitális transzformációs programja keretében – átszervezi függőügynöki hálózatát, és a jövőben a Hungarikum Alkusz leányvállalatának kötelékében többes ügynökként szolgálja ki ügyfeleit, és gondozza a mintegy 200 000 biztosítási szerződést.
Pénzügyi szektor Milliós összdíjazással indul a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! verseny
Vámosi Ágoston | 2025. szeptember 25. 17:58
Október 16-ig lehet nevezni a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! versenyre. A Privátbankár.hu milliós összdíjazás mellett rendezi meg a vetélkedőt, a döntősök a Budapesti Gazdasági Egyetem campusán mérhetik össze tudásukat.
Pénzügyi szektor Rossz hír a Revolut és Wise felhasználóknak: szigorít az OTP
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 23. 08:48
Azonnali hatállyal véget vetett az OTP a díjmentes készpénzfelvételnek a külföldi bankok által kibocsátott bankkártyáknál.
Pénzügyi szektor Jobb lett a hangulat az euróövezetben szeptemberben
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 22. 17:29
Az euróövezetben némileg enyhült a borúlátó fogyasztói hangulat szeptemberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) hétfőn közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Saját alapkezelővel erősít a szlovén tőkepiacon az OTP
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 19. 11:40
Egyre hangsúlyosabb a külföldi terjeszkedés az OTP Alapkezelő stratégiájában.
Pénzügyi szektor Két minősített hitel is elérhetővé vált a cégeknek az MBH Banknál
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 18. 16:22
Az MBH Bank az elsők között szerezte meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által meghirdetett Minősített Vállalati Hitel (MVH) minősítéshez szükséges tanúsítványt. Ennek köszönhetően két minősített terméke, az MBH Vízió Beruházási Minősített Vállalati Hitel és az MBH Beruházási Kölcsön Minősített Vállalati Hitel is elérhetővé vált a hazai vállalkozásoknak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG