4p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Az első hazai bankszanálási eljárás rögtön egy igen nagy falat volt, de az MNB-nek nem törött bele a bicskája. Az állami támogatást a 37 milliárdos vételárból vissza tudták fizetni.
Fotó: MTVA / Jászai Csaba

Minden engedélyt megadtak, a vételárat kifizették - sikeresen lezárult az MKB értékesítése, június 29-én az ismeretlen befektetői hátterű Blue Robin Investments S.C.A., a METIS Magántőkealap és a Pannónia Nyugdíjpénztár által alkotott konzorcium lett az új tulajdonosa a banknak. Előbbiek 45-45, utóbbi 10 százalékot mondhat magáénak.

Gatyába rázták a bankot

Ehhez persze alaposan ki kellett stafírozni a kritikus helyzetben lévő bankot, a szanálást a Magyar Nemzeti Bank hajtotta végre. Első lépésként a kritikus helyzetért felelős, jelentős kitettséget képviselő, toxikus kereskedelmi ingatlanhitel állományt választották le.  130 milliárd forint összegű kitettséget értékesítettek közel 100 milliárd forintos tranzakciós áron. A piacon nem értékesíthető, összesen 214 milliárd forint bruttó hitelállományt az MNB a Szanálási Alap kizárólagos tulajdonában álló MSZVK Magyar Szanálási Vagyonkezelő Zrt.-re (MSZVK) ruházta át.

Az eszközökért kapott ellenérték és azok piaci értékének a különbözete az európai uniós jog alapján állami támogatásnak minősült, amelyet az Európai Bizottság 2015 decemberében a belső piaccal összeegyeztethetőnek minősített és jóváhagyott. A támogatásért cserébe az MNB az MKB összes részvényét átruházta az MSZVK-ra, mint új tulajdonosra.

Ezután leválasztották az alaptevékenységhez nem szorosan kapcsolódó cégeket: eladták majdnem a teljes részesedést az MKB biztosítókban, az MKB Euroleasing csoportban. Emellett komoly költségcsökkentésbe és hatékonyságjavításba is belefogtak.

A jegybank ezután értékesítette az MKB részvényeit. Az ajánlatot adó konzorciumot leellenőrizték, a 37 milliárd forintos vételárat beszedték. A 37 milliárd forintos vételár az adófizetési kötelezettséget követően is meghaladja az állami támogatás 32 milliárd forintos összegét, ezért az adás-vételi tranzakcióval egyidejűleg az állami támogatás is visszafizetésre került az MSZVK részére - közölte az MNB.

Ez volt az első szanálás

Az MKB reorganizációja volt az első hazai szanálási eljárás, ráadásul egy rendszerszinten jelentős, országos lefedettségű, univerzális nagybank vonatkozásában, amelyet az MNB, mint szanálási hatóság az Európai Unió helyreállítási és szanálási irányelve szerint, globális piaci elismertségnek örvendő tanácsadók bevonásával eredményesen hajtott végre. A szanálási eljárásban számos szanálási intézkedés került alkalmazásra, de hitelezői feltőkésítésre nem került sor. Az MNB megvalósította azt a célkitűzését is, hogy a betétesek és a hitelezők pénzének maximális védelme mellett, nekik veszteséget nem okozva kerüljön sor az MKB hosszú távú fenntarthatóságának helyreállítására, működésének stabilizálására és az új tulajdonosoknak való átadására.

Kik vették meg valójában?

A titokzatos cégek mögött álló valódi befektetőkről számos találgatás látott napvilágot, sokan az MNB-alapítványok pénzét is sejtették a magántőke-alapk mögött, amelyek természetesen nem kötelesek megnevezni a mögöttük álló befektetőket. A jegybank áprilisban egy rendkívüli sajtótájékoztatón igyekezett a további pletykák elébe menni.

Mindhárom társaság széleskörű tapasztalatokkal rendelkezik a pénz- és tőkepiacokon, jól ismerik a magyar és nemzetközi bankpiacot, és készen állnak arra, hogy bankszakmai tapasztalataikat megosszák az MKB Bankkal. Az új tulajdonosok erős hazai és nemzetközi kapcsolati hálóval rendelkeznek, amelyet fel kívánnak használni az MKB eredményességének fokozása érdekében - közölte a Privátbankár.hu-val az MKB új tulajdonosi csoportja.

A közleményből kiderül: a Blue Robin Management magántőkealap Rakesh Kumar Aggarwal tulajdonában áll, az MKB a társaság első befektetése, engedélyezett tőkéje 100 millió euró.

A Minerva Tőkealap-kezelő Zrt. kezeli Magyarország legnagyobb, 42 milliárd forintos jegyzett tőkéjű magántőkealapját, a Metis Magántőkealapot. A Minerva Tőkealap-kezelő menedzsmentje széleskörű pénzügyi tapasztalatokkal, vezérigazgatója Jaksa János húszéves kereskedelmi banki vezetői tapasztalattal rendelkezik.

A Pannónia Nyugdíjpénztár 21 éve meghatározó szereplője a pénztárpiacnak.

Az új tulajdonosok informális tárgyalásokat folytatnak az EBRD esetleges tulajdonszerzéséről is.

Részvényt kapnak a dolgozók

Az MKB új részvényesei támogatják a bank menedzsmentjét a tavaly elfogadott stratégia további megvalósításában. A motiváció megerősítése és az üzleti célok elérése érdekében a tulajdonosok a bank dolgozói számára indítandó munkavállalói résztulajdonosi programot (MRP) terveznek. A dolgozói részvényprogram várhatóan a bank alaptőkéjének 15 százalékát érinti majd.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Bizalmi vagyonkezelési kisokos – napirenden az új kormánynál
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 16:54
A kormány szigorítaná a bizalmi vagyonkezelés adóelőnyeit, de magát a jogi eszközt megtartaná. Az igazi kérdés: hogyan lehet úgy kiszűrni az adótrükközést, hogy közben ne csapja agyon a szabályozás azokat a családi konstrukciókat is, amelyek valóban a generációváltást vagy a vagyon hosszú távú megőrzését szolgálják? Dr. Horváth Balázs az SQN Trust Bizalmi Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági tagja szerint a kérdés sokkal összetettebb, mint sejtenénk.
Pénzügyi szektor Ilyenek lesznek a fizetések a jövőben
Herman Bernadett | 2026. május 19. 14:55
Folyamatosan terjednek a digitális fizetési megoldások, a BKK Pay&Go is egyre népszerűbb, emellett a BL-döntőre is készül a Mastercard. 
Pénzügyi szektor A megemelt mértékű bankadó hatása látszik a K&H negyedéves számain
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 13:10
A Bank hitelállománya egy év alatt 13 százalékkal nőtt.
Pénzügyi szektor Az MNB elárulta az aranytartalék értékét
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 12:14
13,978 milliárd euróra csökkent.
Pénzügyi szektor Brutális adóterhek alatt nyög az OTP
Herman Bernadett | 2026. május 15. 11:02
A megduplázódott extraprofitadó veszteségessé tette Magyarországon az OTP-t, hiába nőttek a hitelállományok. Az új kormányban és a jövőben azonban bízik a hitelintézet, amely csoportszinten 177 milliárd forintos nyereséggel zárta az első negyedévet.  
Pénzügyi szektor Itt az OTP bejelentése: bíróságra mennek a bankok a kamatstop miatt
Privátbankár.hu | 2026. május 7. 19:31
Ismét több pénzintézet nyújtott be panaszt.
Pénzügyi szektor Csökkent a 12 hónapos kincstárjegy aukciós átlaghozama
Privátbankár.hu | 2026. május 7. 13:46
Az elsődleges forgalmazók 58,3 milliárd forint értékben nyújtottak be ajánlatot.
Pénzügyi szektor Új korszak jön a bankszámláknál
Privátbankár.hu | 2026. május 7. 13:16
Itt a Gránit Bank lépése.
Pénzügyi szektor Régi-új elnök a Pénztárszövetségnél
Privátbankár.hu | 2026. május 6. 12:58
A szervezet közgyűlésén derült ki, hogy újrázhat az eddigi elnök.
Pénzügyi szektor Lezárult az MNB belső vizsgálata, feljelentést tettek
Privátbankár.hu | 2026. május 4. 15:34
A feljelentést ismeretlen tettes ellen tették.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG