1p
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) hamarosan rontja Németország gazdasági növekedésére vonatkozó előrejelzését a Brexit miatt.

Nagy-Britannia egyik nagyon fontos partnere Németországnak, amely jelentősen megérzi a két ország gazdasági kapcsolatában bekövetkező komoly változást.

Enrica Detragiache, az IMF egyik európai ügyekért felelős vezetője azt mondta, hogy a Brexit

"sajnos azzal jár, hogy lefelé kell korrigálni a német GDP növekedésével kapcsolatos előrejelzést. Ez azonban nem váratlan, az IMF már korábban jelezte, hogy a lépés elkerülhetetlen, ha a britek a kilépésről döntenek".

A müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézete, a DIW azzal számol, hogy a Brexit visszaveti a német kivitelt, a GDP-növekedésből pedig fél százalékpontot von majd ki.

Az IMF a német gazdaság növekedésére adott előrejelzését legutóbb áprilisban frissítette, prognózisa szerint a GDP az idén a korábban várt 1,5 százalék helyett 1,7 százalékkal, 2017-ben 1,6 százalék helyett 1,5 százalékkal növekedik. 

A német gazdaság 2015-ben 1,7 százalékkal bővült, négy éve a legnagyobb mértékben. A növekedést elsősorban a lakossági fogyasztás és a menekültválság kezelésére fordított állami kiadások ösztönözték.


A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ingyenes lesz a tömegközlekedés Budapest „testvérvárosában”
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 12:58
Szerbia fővároságban, Belgrádban 2025 első napjából kezdve ingyenesen lehet majd utazni a tömegközlekedésen. A város lakossága szempontjából akkora, mint Budapest.
Makro / Külgazdaság Egy sor kockázattal kell számolni 2025-ben is
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 12:44
Együttműködés, elszántság, higgadtság – a világgazdasági szereplők részéről ezek szükségesek ahhoz, hogy visszatérjünk a fenntartható növekedési pályára – állapítja meg friss előrejelzésében a KPMG. A cég várakozásai szerint a globális GDP 2025-ben enyhén, 3,2 százalékkal emelkedik, az infláció pedig 3,5 százalékra csökken. A geopolitikai kockázatok azonban továbbra is magasak. Az Egyesült Államok választások utáni politikája, illetve a közel-keleti, valamint az ukrajnai konfliktus lesz komoly hatással a növekedésre.
Makro / Külgazdaság Kardot ránt a román kormány a magyar „lopakodással” szemben?
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 12:02
A román kormány nem igazán van elragadtatva attól a lehetőségtől, hogy az MVM megvegye az egyik legnagyobb romániai energiaszolgáltató céget.
Makro / Külgazdaság Titkolóznak a boltok, kukoricára térdepeltették a német üzletláncokat
Buksza blog | 2024. december 19. 11:02
Siralmas helyzetben van a német kormány és a legnagyobb áruházláncok élelmiszer-veszteséggel kapcsolatos megállapodásának végrehajtása. A boltok nem igazán szeretnék megmondani, mennyi élelmiszert dobnak a kukába.
Makro / Külgazdaság Riasztó adatok jöttek Prágából
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 10:29
Drámaiak a cseh demográfiai adatok, hiába élnek hagyományosan viszonylag jól a csehek a kelet-közép-európai régió lakóinak összehasonlításában, nem igazán vágynak a gyermekekre.
Makro / Külgazdaság Izrael légicsapást mért Jemenre
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 09:54
Legalább kilencen meghaltak a Jemenben végrehajtott izraeli légicsapásokban csütörtök hajnalban – számolt be a húszi lázadók kezén lévő al-Maszíra televízió.
Makro / Külgazdaság Petschnig Mária Zita: Nagy hazugság a finanszírozási semlegesség, amit Orbán Viktor meghirdetett
Csabai Károly | 2024. december 19. 09:39
A Pénzügykutató Zrt. főmunkatársával a Klasszis Klub legutóbbi adásában átbeszéltük, mi várhat a magyar gazdaságra 2025-ben, valóban olyan fantasztikus lesz-e a jövő év, mint ahogy azt Orbán Viktor előrejelezte. Megtudtuk, hogy nincs is akkora probléma a fogyasztással, annál inkább az áfával. Valamint a költségvetéssel és az államadóssággal. Petschnig Mária Zita arról is elmondta a véleményét, mire lehet számítani Varga Mihálytól a Magyar Nemzeti Bank élén. És természetesen Magyar Péterről is, arról, az jobb lehet-e a magyar gazdaságnak, ha a Tisza Párt nyerne a 2026-os országgyűlési választásokon. A Klasszis Klub Live 4. évfolyamának 66. adását most megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Meglepetést okoztak a tokiói jegybankárok
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 08:51
Maradt a helyén a japán kamat. 
Makro / Külgazdaság Putyin szó szerint nagyon kellemetlen meglepetést kap karácsonyra
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 07:16
Nem sokat tehet az orosz jegybank a megugrott infláció ellen, miután annak hátterében nem kis részben az állami költekezés áll, ám várakozások szerint megteszi, ami tőle telik.
Makro / Külgazdaság Mondtak egy számot: félelmetesen drága volt a Brexit
Privátbankár.hu | 2024. december 18. 14:21
Az előzetesen vártnál azonban így is kisebbnek tűnik a kár.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG