1p

Elmossa az árrésstopot a recesszió?
Mekkora sebeket ejt rajtunk Donald Trump vámháborúja?

Online Klasszis Klub élőben Jaksity Györggyel!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a neves közgazdászt!

2025. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Lapinformáció szerint a Gazdasági Versenyhivatal lefoglalta a Nemzetközi Bankárképző Központban azokat az adathordozókat és dokumentumokat, amelyeken a bankok közös adatbázisát, az úgynevezett BankAdat rendszert tárolják. A GVH a végtörlesztésre felvehető forinthitelek kamatának emelése ügyében vizsgálódik.

Információs kartellt gyanítanak

A hetilap csütörtöki számában olvasható cikk emlékeztet arra, hogy tavaly ősszel a végtörlesztések kapcsán a fideszes Rogán Antal bejelentést tett a GVH-nál, mert szerinte a bankok feltehetően összejátszottak, amikor megemelték azoknak a forinthiteleknek a kamatát, amelyeket végtörlesztési célra kínáltak a bankok. A GVH vizsgálatot indított az ügyben. A lap idézi Juhász Miklóst, a hivatal elnökét, aki azt mondta, még nem tudják, hogy a kamatemelésekkel a bankok megsértették-e a versenytörvényt.

A Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt.-t, Kelet-Európa első bankárképző intézményét 1988-ban hívta életre 28 magyar bank és a Francia Bankárképző Központ (CIFPB). A Bankárképző folyamatosan bővülő oktatási profiljában a speciális, bankszakmai tanfolyamok mellett hazai akkreditált szakképesítést nyújtó, magyar diplomát adó, illetve nemzetközileg akkreditált banki, valamint az EU pályázatkezeléshez kapcsolódó programok találhatók. Az intézmény több mint 20 éves fennállása során több mint 50 000 hallgatót oktatott, padsoraikban megfordult a hazai bankszakma több elismert képviselője is.

A Bankárképző másik profilja a tanácsadási tevékenység: az intézmény Magyarország vezető banki tanácsadója, mely specializáltan üzleti, kockázatkezelési megoldásokat nyújt ügyfelei számára.

A HVG cikke szerint a versenyhivatal a vizsgálat közben olyan dokumentumokat talált, amelyek kimerítették az információs kartell gyanúját, ezért kiszélesítette a vizsgálódást. A lap emlékeztet arra is, hogy a GVH különféle kartellügyekben esetenként több százmillió forintos bírsággal sújtotta a bankokat, és ha most ismét elmarasztalja azokat, akkor összesen akár több milliárd forintot is beszedhet bírságként. A versenytörvény szerint a bírság ugyanis a szabályokat megsértő alany előző üzleti évi nettó árbevételének maximum 10 százalékára rúghat.

Nem a pénzre utaznak

A hetilap kérdésére Juhász Miklós megerősítette, hogy egyelőre nincs bizonyítékuk arra, hogy a bankközi adatbázist bármelyik hitelintézet versenytörvényt sértő módon használta fel. A GVH elnöke azt is elmondta, hogy a versenyhivatal "vékony mezsgyén jár", mivel egy érdekvédelmi szervezet - vagyis a bankszövetség - munkájához hozzátartozik, hogy tagjai érdekében adatbázist épít fel, ezzel azonban akár versenyjogot is sérthet.

A cikk szerint Juhász Miklós ugyanakkor "visszautasította azt a feltételezést, hogy a bankokkal szembeni vizsgálatot a költségvetési lyukakat minden módon betömni szándékozó kormányzat nyomására terjesztették volna ki". Hozzátette, az ilyen vizsgálatok egyébként is elhúzódhatnak, akár másfél, két évig is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Itt az OTP Bank bejelentése, erre kell figyelniük az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2025. április 17. 11:50
Fejlesztések miatt több szolgáltatás is szünetel az OTP Banknál tavasszal.
Pénzügyi szektor Bevásárolt Moldovában a legnagyobb romániai bank
Privátbankár.hu | 2025. április 11. 16:31
Moldova Köztársaságban terjeszkedik a legnagyobb romániai bank, a Banca Transilvania – írja az economica.net a pénzintézet közleménye alapján.
Pénzügyi szektor Milliárdos kiesést kell lenyelnie a magyar bankoknak
Privátbankár.hu | 2025. április 10. 14:20
Új becslés készült a banki díjak csökkentésének, befagyasztásának költségeiről.
Pénzügyi szektor Túlteljesített a Gránit Bank
Privátbankár.hu | 2025. április 9. 07:31
2024 végén már több mint 226 ezer ügyfélszámlát vezetett a bank.
Pénzügyi szektor Rangos elismerést kapott az MBH Bank
Privátbankár.hu | 2025. március 31. 14:03
Két kategóriában is első helyen végzett és díjat szerzett az MBH Bank privátbanki üzletága a nemzetközi Euromoney Private Banking Awards idei díjkiosztóján Londonban. A rangos elismeréseket a hitelintézet az „Év Magyarországi Privátbankja Utódlástervezésben”, valamint az „Év Magyarországi Privátbankja Diszkrecionális Portfóliókezelés” kategóriában nyerte el. A hitelintézet privátbanki üzletága harmadik alkalommal tudhatja magáénak az Euromoney elismerését, hiszen 2022 és 2024 után ismét felkerült a díjazottak listájára.
Pénzügyi szektor Hatalmas változás jöhet az MBH Banknál
Privátbankár.hu | 2025. március 27. 10:21
Egyelőre nem erősítették meg a felek.
Pénzügyi szektor Brüsszeli bank itteni leányára csapott le az MNB
Privátbankár.hu | 2025. március 24. 10:29
Tízmillió forintos bírságot kell befizetnie a KBC százszázalékos tulajdonában lévő K&H-nak.
Pénzügyi szektor Lázár János bejelentette az ATM-cunamit
Privátbankár.hu | 2025. március 23. 15:29
Hipersebességgel szórná tele készpénzautomatákkal az országot a kormány. 
Pénzügyi szektor Budapest a nemzetközi biztosítási világ fókuszában
Privátbankár.hu | 2025. március 19. 20:08
A Brokerslink világszervezet szakemberei Magyarországon találkoztak a Hungarikum Alkusz szervezésében.
Pénzügyi szektor Külföldi biztosítókat hoz helyzetbe a túladóztatás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. március 4. 10:30
A hazai biztosítók bevételei nemcsak az inflációnak, hanem a növekvő szerződésszámnak köszönhetően is emelkednek – a szektor azonban komoly adóterheket nyög, abban bíznak, hogy legalább a különadót jövőre már tényleg kivezetik. Ellenkező esetben a külföldi szolgáltatók további teret nyerhetnek a hazaiak kárára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG