3p
Végre látjuk, amire oly kíváncsiak voltunk! Lássuk mit is szeretett volna az eddigi legnagyobb pénzügyi csaló a kormányfőtől, miben reménykedhetett? Elképesztő, de közvetlenül az állammal finanszíroztatta volna a bukót, levele a rimánkodás és fenyegetés elegye. Nem csoda, ha a címzett zsebében végül kinyílt a bicska.

Mindenki más hibás

Tarsoly levelét azzal kezdi, hogy a Buda-Casht és a Hungáriát, sőt a médiát emlegeti, majd átnyergel a Kulcsár ügyre, de nem hagyja ki a 2008-as válságot sem. Minden és mindenki hibás, ezért ő nem tudott úgy növekedni, ahogy akart, ezért kellett kötvényeket kibocsátani, és hát, amiről nem ír, ezért kellett engedély nélkül is kötvényeket kibocsátani.

Ez után kiemeli, hogy az ügyfelek értékpapírjai megvannak, szó szerint „nincs Buda-Cash” helyzet, csak éppen a legálisan és illegálisan kibocsátott kötvények mögött nincs semmi. Ehhez képest a Buda-Cash helyzet kispályának tűnik.

Fizesse az állam

Gyorsan rátér a megoldásra: a világban sok helyütt az állam húzta ki a csődből a bankokat, most húzza ki őt is, és utána még külön meg is említi az állam felelősségét. A kötvényeket nagyvonalúan állampapírra cserélné, vagyis az általa csalással teremtett értékpapírokért az állam adjon kiváló kamatozó kötvényeket.

Végül sorolja az előnyeit, ha az állam állja a számlát. Ez egyúttal fenyegetés is, mi lesz, ha ez elmarad. Eszerint nem hőbörög az 50 ezer ügyfél, és erősödik a kormányba vetett bizalom (!) Átmeneti a pénzigény (persze, hisz azt az államnak csak a kötvények lejártakor kell kifizetnie, nem most jelentkezik, csak épp az államadósság ugrik meg), és végül jön a reménykedés, hogy a megmaradó reorganizált projektek majd a gazdaság felpörgésekor ontani fogják a pénzt, abból lehet visszafizetni. Hát ez utóbbi teljesen az E-Star ill. a BTel fantazmagóriáira hasonlít.

Zárásként megemlíti, milyen jó dolog az államosítás. Azt elfelejti megemlíteni, hogy az állam eddig azért értékes dolgokat szerzett meg, nem 200 milliárdos lyukat.

Döbbenetes

Vajon miben reménykedett a levélíró? Elég jól ismerte a kormányt ahhoz, hogy ezzel nem fog megetetni senkit. Jó lenne megkérdezni tőle, hogy az illegálisan kibocsátott kötvényekkel hogy állított volna be a kormányfőhöz? Bocs, ilyet is csináltam, de fizesse ki az állam, mert különben balhé lesz és népszerűségvesztés?

Hihetetlen olvasmány, sőt szórakoztató. Kár, hogy ennyi ember kifosztása és ilyen töménytelen pénz eltüntetése van mögötte. Madoff is hasonló pilótajátékot játszott (igaz illegálisan nem bocsátott ki kötvényt), de legalább nem kérte az Egyesült Államok elnökét, ugyan bocsásson már ki amerikai állampapírt, hogy fedezze az 50 milliárd dolláros lyukat…

Íme, a kormány.hu-n nyilvánosságra hozott levél:

Tarsoly Csaba levele - 1. oldal. Forrás: kormany.hu

 

Tarsoly Csaba levele - 2. oldal.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A különadók sem ártottak a CIG Pannóniának
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 08:28
Kiemelkedő nyereséggel zárta 2025-öt a cég. 
Pénzügyi szektor Megszedték magukat az amerikai bankok
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:57
Az amerikai bankok együttes nyeresége tavaly 295,6 milliárd dollár volt, 27,5 milliárd dollárral (10,2 százalékkal) nagyobb az előző évinél – áll az amerikai szövetségi betétbiztosítási társaság (FDIC) honlapján.  
Pénzügyi szektor Kiváló évet zárt az Erste csoport
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:45
Sikeres volt a 2025-ös év – jelentette be az orsztrák bankcsoport. 
Pénzügyi szektor Már a harmadik éve szárnyal ez a megtakarítási forma
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 11:15
Az önkéntes nyugdíjpénztárak tavaly – vagyonnal súlyozva – átlagosan 9 százalék feletti nettó hozamot értek el. Ráadásul a pénztári portfoliók harmadának hozamrátái kétszámjegyűek lettek.
Pénzügyi szektor Régóta várt lépésre szánhatják el magukat Varga Mihályék
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 06:31
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, elemzői várakozások szerint közel másfél éve először 25 bázispontos kamatvágás jöhet.
Pénzügyi szektor Nagy Márton szerint túl sok a bank Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. február 17. 12:51
A miniszter csak öt nagy bankot szeretne látni az országban.
Pénzügyi szektor Izmos eredmények – nagyot ment az NGM alá tartozó cég
Privátbankár.hu | 2026. február 16. 11:51
Kedvezőtlen környezetről számoltak be, ennek ellenére dinamikus növekedést mutattak 2025-ben.
Pénzügyi szektor Az Európai Központi Bank ezzel kilép a globális piacra
Privátbankár.hu | 2026. február 15. 09:01
Az Európai Központi Bank szombaton terveket mutatott be az euró likviditási védőhálójához való hozzáférés kiszélesítésére, globálisan elérhetővé és állandóvá téve azt, hogy megerősítse az egységes valuta nemzetközi szerepét.
Pénzügyi szektor Nőnek, de még nem túl sokáig tartanak ki a nyugdíjpénztári megtakarításaink
Privátbankár.hu | 2026. február 11. 08:55
Az elmúlt évben tovább nőtt az egy tagra jutó szolgáltatási kiadás átlagos összege az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, és megközelítette a négymillió forintot. Ez az összeg ugyanakkor még mindig csak nem egészen 16 havi átlagnyugdíjnak felel meg.
Pénzügyi szektor Győr Tamás: A beruházások és az ipar elérte lokális mélypontját
PR | 2026. február 10. 13:41
A CIB Bank kkv üzletágigazgatója az elmúlt és az elkövetkező öt év legnagyobb támogatási és ezzel beruházási hullámát várja az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban. Interjú Győr Tamással.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG