3p
Az Erste Bank Hungary Zrt. 2015 első fél évében 10,817 milliárd forint veszteséget könyvelt el a tavalyi első fél évi 43,877 milliárd forintos negatív eredmény után. Jön még az autóhitelek forintosítása és a csalók ügyefeleinek kártalanítása; az állami tulajdonszerzésnek még nyoma sincs, de a bankadó csökkentése legalább már látszik.
Suma Chakrabarti, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke, Orbán Viktor miniszterelnök és Andreas Treichl, az osztrák Erste Group Bank AG vezérigazgatója a tulajdonrész-vásárlás bejelentésekor. MTI Fotó: Máthé Zoltán

A hétfőn publikált gyorsjelentés adatai szerint az egyéb nettó működési eredmény 42,6 milliárd forinttal javult, míg 2014 első fél évében 39,167 milliárd forinttal rontotta, idén 3,394 milliárd forinttal növelte az eredményt. Ennek magyarázata szinte teljes egészében a Kúria jogegységi határozatával kapcsolatos törvénnyel összefüggésben tavaly megképzett céltartalék és annak tényleges felhasználásából fakadó eredmény.

Jön még az autóhitelek forintosítása és a csalók ügyefeleinek kártalanítása

A jelentés szerint az alacsony kamatkörnyezet a csökkenő volumenekkel párosulva továbbra is nehezíti a bankszektor jövedelmezőségét. Kitér arra is, hogy a kormány megállapodott a Magyar Bankszövetséggel a devizaalapú autó- és fogyasztási hitelek forintosításáról, amire előreláthatóan az augusztus 19-én érvényes piaci árfolyamon kerül sor.

A következő évek eredményességére hatással lehet a 2015 első felében csődbe ment brókercégek ügyfeleinek kártalanítása, melynek költségeit várhatóan a pénzügyi intézményeknek kell viselniük - írja jelentésében a hitelintézet.

Még nyoma sincs az állami tulajdonszerzésnek

Mikor száll már be az állam?

Az Erste 15 százalékos tulajdonrészének megvásárlásával kapcsolatos folyamatban kisebb késés van, de a bank szerint nincs fennakadás. Lapértesülés szerint a késedelem mögött az EBRD kifogásai állnak, amiért a kormány újabb banki befizetésekkel kártalanítja a Quaestor ügyfeleit, amivel újabb jelentős terhet kap az iparág. Részletek >>

Kitér arra is, hogy az Erste Group, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), valamint a magyar kormány februárban bejelentette együttműködési szándékát, melynek keretében az utóbbi kettő 15-15 százalékos kisebbségi részesedést szerez a bankban. Hozzáteszi, a tulajdonosi struktúraváltás a jelentés összeállításáig nem történt meg.

A megállapodásban foglaltaknak megfelelően a jövő évi költségvetésről szóló törvényben rögzítették a pénzügyi szervezetek különadójának 2016-tól történő csökkentését is.

Persze nem vonulnak ki

Az Erste jelentésében is megerősítette: a változó piaci környezetben a növekedési lehetőségekre koncentrál, és néhány versenytársával ellentétben - amelyek a kivonulást vagy operációjuk jelentős csökkentését választották - továbbra is jelentős lakossági és vállalati szerepvállalást tervez Magyarországon.

Kevesebb hitel, kevesebb betét

Az Erste Hungary mérlegfőösszege 2 százalékkal csökkent 2014 végéhez viszonyítva. A hitelállomány 5,5 százalékkal esett vissza, amit a lakossági hitelek új folyósítást meghaladó mértékű elő- és végtörlesztése, valamint a nem teljesítő hitelek fokozatos leírása okozott a jelentés szerint. Az ügyfélbetétek enyhén csökkentek - ezen belül a lakossági közel az év végi szinten alakult, míg a vállalati szektoré kis mértékben csökkenő tendenciát mutat. Főként a lekötött betétállomány zsugorodott a csökkenő kamatkörnyezet miatt, ami mérsékelte e megtakarítási forma iránt a keresletet - ismerteti a jelentés.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Ismeretlenek már csak néhány milliárddal finanszírozták meg az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 12:40
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Megérkezett az új állampapír, mutatjuk, hogy megéri-e a befektetés
Privátbankár.hu | 2026. április 1. 06:55
Nőtt az új lakossági állampapírvásárlások volumene az elmúlt héten. Április 1-től pedig egy új Magyar Állampapír Plusz sorozat érkezik.
Pénzügyi szektor Fontos döntést hozott az MNB
Privátbankár.hu | 2026. március 31. 12:53
Nem változtatnak a bankok tőkeelőírásán.
Pénzügyi szektor GKI: Magas alapkamat, alacsony infláció?
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 18:15
A Monetáris Tanács keddi kamatdöntő ülésén – az elemzői várakozásoknak megfelelően – 6,25 százalékon tartotta az alapkamatot. Az inflációs adatokra pillantva mindez meglepő lehet: a 2022-2023-as drasztikus áremelkedés kora leáldozott, még ha a fogyasztók inflációs érzékelése továbbra is magas. 
Pénzügyi szektor Bóvliba kerülhet Magyarország április 12. után
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 17:29
Rossz hírt közölt a hitelminősítő: bóvliba kerülhetünk a válsztások után. 
Pénzügyi szektor Tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:43
Kijöttek a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai.
Pénzügyi szektor Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
Herman Bernadett | 2026. március 17. 06:11
A bankkártyát már szinte csak vásárlásra használják a magyarok, 26 vásárlásra jut egy készpénzfelvétel. Egyre többen digitalizálják a bankkártyát a mobiltelefonba, és terjed az ATM-es készpénzbefizetés is. A kiberbűnözők támadásait is sikerült valamelyest visszaszorítani. 
Pénzügyi szektor Új agrár hiteltermékkel bővül a Széchenyi Kártya Program portfoliója
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 10:56
A hitelkérelmek benyújtására 2026. március 11-ét követően van lehetőség.
Pénzügyi szektor Olvad a bankszektor nyeresége, viszi a pénzt a sok adó
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 08:27
Az 1500 milliárdos profitból csaknem 500 milliárd volt az osztalék, ami nagyrészt külföldről jött. A maradék 1000 milliárdos idehaza megtermelet nyereséghez hasonló nagyságrendű összeget fizettek be a bankok mindenféle különadó címén az államkasszába – írja az Mfor.hu. 
Pénzügyi szektor Budapest Mészáros Lőrinc bankjától is vesz fel hitelt
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 17:37
15 milliárd forintot ad márciusban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG