2p
Jóval több közpénzt tárolt a bedőlt brókercégnél az állam, mint azt eddig sejteni lehetett.

Korábban csak találgatások voltak azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Nemzeti Kereskedőház összesen mennyi pénzt is helyezett el 2013-ban a tavaly tavasszal csődbe ment Quaestornál. Az index.hu legbátrabb becslése korábban 4-6 milliárd forintról szólt, tegnap azonban kiderült, hogy ennél jóval többről van szó.

A Külügyminisztériumhoz tartozó MNK közlése szerint ugyanis 2013 tavaszán két nap alatt összesen 9,3 milliárd forintot utaltak el a brókercégnek, írja a 444.hu. Ebből a pénzből kapott aztán vissza 3,8 milliárd forintot a bedőlés napján, azóta is tisztázatlan és meglehetősen különös körülmények között.

Kilóg a lóláb?

A pénz visszakapása több szempontból is érdekes, mivel több közlemény szerint (egyébként biztonságosnak számító) állampapírban tárolta a pénzt az MNK a Quaestornál, ám végül a mintegy négymilliárdot mégis készpénzben kapták vissza. A pénz kivételének időpontja is meglehetősen érdekes: bár a 444 vitatja, hogy belső információ vagy óriási szerencse nyomán vették-e ki időben a pénzt, a kormány ragaszkodik ahhoz az állásponthoz, hogy a Buda-Cash bedőlését követően döntöttek úgy, hogy minden állami pénzt kivonnak a brókercégektől.

Vakszerencse vagy egy jókor jött füles? Kiderül-e valaha, mi is történt 2015. tavaszán? A Quaestor botrányról korábban rengeteget írtunk, ezeket itt olvashatod. >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
Pénzügyi szektor Kamatstop vége: ennyivel nőhet a lakáshitelesek törlesztőrészlete októbertől
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 08:49
Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop. A BiztosDöntés.hu kiszámolta, milyen havi többletkiadás jelent ez egy átlagos adós számára szeptember 30-át követően.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG