4p
Stagnáló vagy kissé csökkenő árbevételt vár a Richter Gedeon gyógyszergyár erre az évre, miután az első félévet jó közepesnek nevezte a cég elnök-vezérigazgatója. A nőgyógyászati árbevételnek már harmadát az új akvizíciók teszik ki, és bár a cég készpénzállománya sokat csökkent, még maradhat kisebb vásárlásokra.
Bogsch Erik egy korábbi Richter-közgyűlésen. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Az első félévet jó közepesnek merném jellemezni – mondta el Bogsch Erik, a Richter elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatóján. Az árbevétel euróban stagnált, forintban 1,8 százalékkal nőtt. Az EU 15 országában nőtt az árbevétel, az úgynevezett Egyéb FÁK régióban és az USA-ban erősen csökkent. Jó ütemben nőtt Romániában és Kínában is.

Az adózott eredmény csökkent ugyan, de ez a nagyon erős tavalyi bázishoz képest értendő. (Euróban 20,7, forintban 19,2 százalékkal ment le.) A rubel tavalyi első féléves rubelgyengülés a számokra azonban nagyon erős befolyással volt.

Irány Nyugat-Európa

Beszámoltak a Finox Holding június végi felvásárlásáról, amelyért 190 millió svájci frankot fizettek. (Mintegy 54,9 milliárd forint a jelenlegi árfolyamon.) A Richternek vannak ugyan euróhitelei, emellett azonban 35-40 milliárd forint közötti készpénzállománya is. E jelentős csökkenést mutatott, de lehet belőle további kisebb cégvásárlásokra fordítani – mondta Bogsch Erik.

A Bemfola meddőség kezelésére szolgáló készítmény főleg a nyugat-európai piacokon erősíti a társaság jelenlétét, törekszenek arra, hogy ez más termékekkel is így legyen – célzott rá az elnök-vezérigazgató.

Oroszország helyett Kína és Latin-Amerika

Az árbevételben Oroszország még mindig a legnagyobb súlyú, de szerepe tovább csökkent, 23-ról 21 százalékra mérséklődött az aránya. Általában a FÁK országok részesedése is nagyot csökkent az utóbbi két évben. Nőtt a kínai árbevétel, és megjelent Latin-Amerika, amelynek súlya most akkora, mint korábban Kínáé.

Az eredményekben a bruttó fedezet csökkenését egyértelműen a rubel mintegy 25 százalékos tavalyi leértékelődése okozta – mondta el Bogsch. Rubelben egyébként nőtt az árbevétel Oroszországban is. A magyar gyógyszerpiac az elnök-vezérigazgató szerint jelenleg stabil, sőt a forgalom 3,1 százalékkal nőtt.

A nőgyógyászati szegmens árbevételének mintegy 30 százaléka az akvizíciókból származott, a Grünenthal-portfólióból és az ESMYA-ból – hangzott el. A fő cél továbbra is a nőgyógyászati termékportfólió erősítése.

Lehet minimális növekedés Magyarországon

Ami a cég szokásos előrejelzéseit illeti, Bogsch szerint oroszországi előrejelzésüket 17,5 milliárdról 18 milliárdra emelik. Magyarországon változatlanul stagnálást vagy minimális növekedést várnak. Lengyelországban złotyban 0 és 5 százalék közötti emelkedést várnak, az eddigi előrejelzés nulla volt. Nem változott az EU-ra vonatkozó 10 százalékos előrejelzés, az EU15-ben is változatlanul 8 százalékosat várnak. Ukrajnában dollárban stagnálásra számítanak,

Összességében euróban stagnálás körüli vagy enyhén eső bevételt várnak, nulla és mínusz öt százalék közöttit, korábban inkább a mínusz öt százalékot tartották valószínűnek – mondták el. Az üzleti eredmény-hányad 10 helyett 11 százalék lehet. A sales-marketing marad 29 százalékon, a K+F aránya pedig a korábbi 12,5 százalékról 12-re csökkenhet.

Nagyot esett az árfolyam

A belföldi befektetők aránya a cégben alig több mint hét százalék (plusz a Nemzeti Vagyonkezelő kicsit több mint 25 százaléka.)

A tőzsdén a Richter árfolyama a jónak nevezett eredmények ellenére csütörtökön is csökkenéssel indított, mintegy egy százalékkal, 5920 forintra ment le. Ezt már szerdán is hasonló süllyedés előzte meg, a korábbi napokban azonban a részvény történelmi rekordokat döntött, amikor az ára 6000 forint fölé kúszott. A későbbiekben azonban az esés gyorsult, 5815 forintra is leesett, majd ismét visszatért kevéssel 5900 fölé. Eközben az európai tőzsdék enyhén emelkedtek.

6300 forint a fair érték?

Még mindig erős lábakon áll a Richter – írja a KBC Equitas reggeli hírlevele. „Mind bevételek terén, mind pedig nettó profit soron erős számokat tett közzé a Richter, ráadásul a szorosan figyelt költségtényezők is kedvezőbben alakulnak egyelőre idén, mint ahogyan azt korábban prognosztizálta a társaság” - folytatják. Az Esmya továbbra is nagy növekedést mutat, és a Vraylarról érkező első számok is biztatóak. A cég egyelőre megerősítette 6300 forintos fair értékbecslését.

'Jól húz az Esmya",  "a Richter erős árbevételi és nettó profit eredményt közölt 2016 második negyedévére vonatkozóan, de az üzleti eredmény nem tudta hozni a várakozásokat" – írta az Equilor reggeli hírlevele.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42860 42850 43400 +0,47% 42850 42860 8 738 874 410 HUF 2026-11-05 15:31:41
MOL 4996 4954 5090 -2,04% 4990 4996 3 354 420 366 HUF 2026-11-05 15:32:46
MTELEKOM 2872 2872 2938 -1,64% 2872 2880 849 116 504 HUF 2026-11-05 15:34:14
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12960 12970 570 399 000 HUF 2026-11-05 15:26:05
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 32 155 041 HUF 2026-11-05 15:30:45
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG