3p
Minél nagyobb egy tőzsde, annál több cég tolong, és sokan észrevétlenek maradhatnak. A tőzsdén decemberben várható átállás a Xetra-rendszerre sok mindent megváltoztat. Hogy hogyan érintheti ez a tőzsdei részvények hazai kibocsátóit, arról Honics Istvánt, az OTP Alapkezelő befektetési igazgatóját kérdeztük.

– Mi a legfontosabb a részvénykibocsátók számára?

Egy részvénykibocsátó számára talán a legfontosabb cél a vállalat értékének a növelése. A részvényárfolyamban nem csak az adott üzleti modell sikeressége mérődik meg, de az esetlegesen szükséges pótlólagos tőkebevonás ára is megmutatkozik. A tőzsdei árfolyamokat persze a piaci hangulattól kezdve a likviditásig sok minden befolyásolja, ezek egy része részvénykibocsátó számára külső adottságként jelenik meg.

– Miért fontos a másodpiaci likviditás?

Az illikvid cégek általában diszkonttal forognak a tőzsdén. Az ilyen cégekkel szemben magasabb a befektetők által elvárt hozam, egy esetleges részvénykibocsátás során pedig olcsóbban kelnek el ezen vállalatok papírjai. Egy illikvid eszközre nehezebb befektetőt is találni, ezért a cégek alapvető érdeke a likviditás javítása.

– Mit kap egy potenciális részvénykibocsátó a BÉT-en és mit egy nemzetközi piacon?

A tapasztalatok azt mutatják, hogy egy magyar kibocsátó számára sokszor logikusabb a kisebb hazai piacon megjelenni, mint elveszni egy nagy nemzetközi tőzsde small-cap szekciójában.  A londoni vagy frankfurti tőzsde tagadhatatlanul a kontinens legnagyobb presztízzsel bíró piacai közé tartoznak.

Az itt befektető alapok számára azonban a több ezer befektetési lehetőség között sokszor észrevehetetlenek maradnak a külföldi, kevésbé likvid papírok. A lakossági megbízások kulcsfontosságúak a kellő likviditás fenntartásában, amik leginkább a hazai piacon koncentrálódnak és a hazai intézmények is kitüntetett figyelemmel kísérik a BÉT-en listázott papírokat.

- Miért fontos az indextagság és miért elérhetőbb ez egy lokális piacon?

Az indexek sokszor referencia-portfolióként szolgálnak az indexkövető alapok számára vagyis ezen alapok automatikusan megvásárolják az indexbe bekerülő értékpapírokat, növelve azok likviditását és értékeltségét. Minél nagyobb egy tőzsde, annál több papír tolong az indexbe bekerülésért, annál szigorúbb követelményeket kell teljesíteni a tagságért.

– Lehet-e külföldi befektetőket bevonni egy hazai tőzsdei bevezetés esetén és mennyiben segít ebben a Xetra-bevezetés?

Mivel a BÉT-en kötött ügyletek elszámolhatóak bármely nagy nemzetközi elszámolóházon keresztül, a külföldi befektetőknek nem ütközik nehézségbe a Budapesti Tőzsdén való befektetés. A várható hozam mellett talán a leginkább figyelembe vett tényező az adott részvény likviditása, amit a Xetra rendszer bevezetése a jobb elérhetőség, a robotizált kereskedés és egyéb tényezők miatt remélhetőleg javítani fog, ezzel várhatóan  további befektetőket megnyerve a hazai piacnak.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41200 41200 43400 -3,42% 0 0 20 170 222 730 HUF 2026-11-05 17:14:32
MOL 4982 4954 5090 -2,31% 0 0 5 725 005 498 HUF 2026-11-05 17:14:56
MTELEKOM 2870 2836 2938 -1,71% 0 0 1 335 607 350 HUF 2026-11-05 17:05:13
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 0 0 1 515 191 270 HUF 2026-11-05 17:12:49
OPUS 200 196 214 -6,74% 0 0 69 115 139 HUF 2026-11-05 17:08:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG