2p
Merthogy ma a hazai gyógyszercég kilőtt, árfolyama közel 5 százalékkal emelkedett. Más kérdés, hogy még így csaknem tíz százalékkal áll alacsonyabban, mint két és fél hete, amikor a Richter menedzsmentje rontott a három hónappal korábbi előrejelzésein.
(Fotó: Wikimedia Commons)

Kisebb negatív árfolyamreakcióra számítunk – osztotta meg ügyfeleivel várakozását május 10-én reggel az Equilor Befektetési Zrt. a Richter első negyedéves gyorsjelentése láttán. Abból ugyanis az derült ki, hogy a bevételek több területen is messze elmaradtak a menedzsment prognózisától. Pozitív meglepetéssel csupán egy termék, a Vraylar szolgált, ezzel szemben egy másik, az Esmya jókora csalódást okozott.

A kisebb reakcióból aztán nagyobb lett, a gyógyszerpapírok több mint 6 százalékot zuhantak, így az előző napi 5815 forintos záróárral szemben 5440-en kötöttek ki. Amire több elemző cég is mérsékelte az egy év múlva várható célárat. Igaz, akkor még megmosolyogtató volt a Jefferies pesszimizmusa, amely nem átallotta 5570 forintról egészen 4460-ra csökkenteni a Richter 2020 májusában valószínűsíthető kurzusát. Hiszen a többi elemző már a 6 százalékot meghaladó esés után úgy vélte, hogy a gyógyszerrészvények túladottá váltak. Ám alig néhány napnak kellett eltelnie, hogy kiderüljön, van még ennél is lejjebb, hiszen a Richter az 5000-es szint alá is benézett.

E túlzott negatív reakciót követte a mai látványos felpattanás. Amit nagy valószínűséggel az indított el, hogy az Egyesült Államok élelmiszer- és gyógyszerügyi hivatala engedélyezte a Vraylar alkalmazását a bipoláris depressziós betegek esetében. Hiszen rendkívül pozitív, hogy mindezek következtében a Richter 10 millió dolláros úgynevezett mérföldkő-bevételt kap amerikai partnerétől, az Allergantól, ami már a magyar gyógyszercég idei második negyedéves adatait gazdagítja. Egyúttal javíthat valamelyest a menedzsment két és fél hete vázolt borúsabb idei jövőképén.

Kisebb részben ugyanakkor az a pénteki bejelentés is belejátszhatott a Richter pozitív korrekciójába, hogy a Seqirus nevű céggel kizárólagos licenc szerződést írt alá a cariprazine ausztráliai és új-zélandi forgalmazására, azok után ugyanis szintén mérföldkő-bevételeket fog kapni.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG