2p
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) forgalma a héten csökkent az előző hetihez képest, a BUX kissé esett. A vezető részvények közül csak a Richter örülhetett, a többiek mínuszban zártak. A hét nagy vesztese a Mol. Ez volt a hét a magyar börzén.

A BÉT részvényszekciójának forgalma 17,3 milliárd forint volt az előző heti 23,4 milliárd után. A BUX 0,54 százalékkal esett egy hét alatt, pénteken 17 350,09 ponton zárta a hetet.

Napról napra

Hétfőn a magyar részvény- és forintpiac egyaránt alulteljesítő volt, egyik sem tudta kihasználni a kedvező nemzetközi hangulatot. A BUX stagnált és a papírok árfolyamai is minimálisan mozdultak el.

Kedden csaknem másfél százalékos erősödéssel, a BUX vezette az emelkedést Európában. A Mol közel 200 forintot erősödött, elsősorban az INA olajipari vállalattal kapcsolatos híreknek köszönhetően. A Mol ugyanis kedden felkérte a horvátországi cég ügyvezető bizottságát, hogy hívja össze az INA részvényeseinek rendkívüli közgyűlését. A Mol javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy támogassanak egy 260 millió euró (2 milliárd horvát kuna, 80 milliárd forint) értékű rendkívüli osztalék-kifizetést az eredménytartalék terhére.

Szerdán tovább csökkent a forgalom, nem voltak jelentős árfolyammozgások sem. A Magyar Telekom és a Mol minimálisan drágult, míg az OTP és a Richter kissé gyengült.

Csütörtökön a heti legalacsonyabb, 1,7 milliárd forint volt a forgalom a BÉT-en. A kisebb mértékű index-csökkenés oka az olaj árának esése volt. A vezető részvények árai minimálisan változtak.

Pénteken az alacsony olajárral magyarázták a szakértők a Mol nagymértékű, 420 forintos esését. A BUX 88 pontot esett. A magyar börze negatív hangulata nem volt jellemző Nyugat-Európára, ott semleges volt a péntek.

Így teljesítettek a bluechipek:

Részvény Változás (%) Változás (Ft) Záróár
Mol -2,42
-295 11 900
Magyar Telekom -0,29 -1 339
Richter +1,46 +55 3 835
OTP -0,53 -21 3 966

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG