4p
A hazai üzemanyagárak változását alapvetően két tényező alakítja: az üzemanyagok nemzetközi piaci árváltozása és a forint-dollár árfolyamának alakulása. A Reuters adatközlése alapján a héten a benzin ára a mediterrán piacon, heti átlagban 2,4 százalékkal lett olcsóbb, a gázolaj ára 4,8 százalékkal mérséklődött. A forint árfolyama ugyanezen időszak alatt, heti átlagban 1,7 százalékkal gyengült a dollárhoz viszonyítva. Mit jelent mindez a magyar autósokra nézve?

Miért csökkent az olaj ára a héten?

A Brent spot kőolaj ára a héten 45-50 dollár között ingadozott, heti átlagban közel három dollárral, 6 százalékkal esett az ár. A spot olajár négy napon át mérséklődött, majd pénteken közel egy dollárral drágult. A heti átlagos árcsökkenést a héten az angol EU-tagsággal kapcsolatos népszavazás feltételezett kimenetele befolyásolta, a vélemények szerint a kilépés gazdasági visszaesést hozhat. A hét végén a dollár gyengülése, valamint a "Brexit" esélyének csökkenése okozta az áremelkedést. A kőolajpiacokon továbbra is jelentős a túlkínálat, bár bíznak a kereslet-kínálat kiegyenlítődésében. A héten a készletező társaságok jelentései szerint az Egyesült Államokban a tárolt kőolaj mennyisége kicsit csökkent, de a benzinkészletek emelkedtek.  Európában nőtt a benzinkészlet és kissé csökkent a dízel mennyisége.


Az egy hónapos határidős Brent olajár heti átlaga 2,3 dollárral 4,5 százalékkal csökkent ezen a héten. A hosszabb határidőkre vonatkozó olajtőzsdei befektetések mennyisége csökkent, a rövid lejáratokra vonatkozóan nagyobb volt az érdeklődés. Az 1 hónapos határidős amerikai WTI és a Brent heti átlagára közötti átlagos különbség ezen a héten csak kicsit változott. Az amerikai kőolajfúrások száma ezen a héten kilenccel emelkedett, már három hete növekszik a fúrásszám.


Az európai benzinpiacokon az árak a hét elején gyorsabban, majd a követő napokon csak kicsit csökkentek, pénteken kicsit emelkedtek. A gázolajnál az árak négy nap süllyedtek, majd pénteken nagyjából 20 dollárral emelkedtek. A francia olajipari sztrájk a hét végére a finomítóknál és a déli olajterminálnál megszűnt, de kell úgy egy hét, hogy szokásos ritmusban elinduljon a termelés. Franciaország egyelőre a leapadt készleteit tölti fel. A benzinpiacokon világszerte jelentős a túlkínálat, a finomítók fokozatosan a dízel előállítására helyezik a hangsúlyt. 

Mi történt a piacokon?

A Reuters adatai szerint a prémium ólmozatlan benzin a mediterrán piacon a megelőző hét átlagához viszonyítva 4,2 százalékkal csökkent, az észak-nyugat-európai piacon 3,1 százalékos volt a csökkenés, míg az ARA, Amsterdam-Rotterdam-Antwerpen piacon 3 százalékkal mérséklődtek az árak. A motorikus gázolaj jegyzésára a mediterrán piacon 4,8 százalékkal csökkent a megelőző hét áraihoz viszonyítva, az észak-európai piacokon 3,9-4,3 százalékos volt az árcsökkenés.


A forint árfolyama a héten 279 Ft/dollár körül ingadozott, több mint négy forinttal kellett többet adni 1 dollárért, mint egy héttel korábban. A forintárfolyam az euróhoz viszonyítva ezen a héten csak kicsit gyengült. A forintárfolyam változása ezen a héten mérsékelte a dollárban számított átlagos árak csökkenését. 

Mit jelent ez a magyar autósoknak?


A hét folyamatai alapján, a már literre és forintra átszámolt különböző tőzsdei jegyzésárak mellett, a benzin esetében, heti átlagokkal számolva, a mediterrán piacon 0,7 százalékos süllyedést mutatnak az indexek, az NWE  piacon 1,4 százalékos, az ARA piacon 1,3 százalékos volt az árcsökkenés. A gázolajnál a mediterrán piacon a forintban számított heti csökkenés 3,2 százalékos volt, az észak-európai piacokon 2,2-2,7 százalékkal csökkentek az árak forintban mérve. Pénteken, június 17-én 2 forintos benzinár-csökkentés volt.


A GKI Energiakutató számításai szerint, a mediterrán és más európai tőzsdei piaci folyamatok hatására összességében – a 27 százalékos áfával is növelten – a heti változások a benzin esetében a mediterrán és a többi piacon is 2-3 forintnyi árcsökkenést jelentettek. A gázolaj forintban mért árak esetében a piacok 3-4 forint csökkenést jeleznek. A hét második felében a forintban számolt árak mindkét üzemanyagnál tovább mérséklődtek. Mindezek alapján, hétfőn, június 20-án, várhatóan a benzin árát 2-3 forinttal, a dízel árát 3-4 forinttal csökkenthetik, figyelembe véve a múlt heti, pénteki árdöntést is. A benzin ára 340 forint/liter körüli szinten, a gázolaj ára várhatóan 338 Ft/liter körüli szinten változhat.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42400 41700 42850 +1,83% 0 0 30 345 217 200 HUF 2026-10-13 17:10:59
MOL 4896 4858 4950 -1,61% 0 0 5 560 610 584 HUF 2026-10-13 17:09:09
MTELEKOM 2600 2530 2600 +2,77% 0 0 671 799 524 HUF 2026-10-13 17:07:32
RICHTER 12250 12250 12400 -0,81% 0 0 1 657 078 130 HUF 2026-10-13 17:05:10
OPUS 216 206 240 -9,05% 0 0 85 043 979 HUF 2026-10-13 17:05:16
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ezt tette a forinttal az EU-s pénzek feloldása
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:40
Erősödött kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szembeni kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Kedd estére lelohadt a brókerek arcáról a vigyor
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:18
Bezárt a pesti tőzsde, íme a keddi eredmény.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz boldog, ha rápillant az olaj és a gáz árára
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:33
Elindult a keddi kereskedés a világ legnagyobb tőzsdéjén is.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattanó formában van a pesti börze
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:41
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,88 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kutyának sem kell az ékszer, az óra – most kell luxusba fektetni?
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 12:44
Egyelőre nem mutat erőt a luxusipar, legalábbis a meghatározó piaci szereplő számai alapján.
Részvény / Deviza / Áru Kizöldültek Európa nagyjai, mindenki kövér számjegyekre áhítozik
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 10:36
Erős a kezdés Európa legfontosabb piacain, kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat jöhet az európai telekompiacon
Karikás Krisztián | 2026. október 13. 10:09
Az európai telekommunikációs szektor szereplői az elmúlt években számos nehézséggel szembesültek, ami a szektor relatív teljesítményére is rányomta a bélyegét. A következő években azonban fordulat következhet be a szektor profitabilitásában, amit több fundamentális tényező is támogathat. A régóta várt konszolidáció, a javuló profitabilitás, a csökkenő beruházási szintek és a támogatóbb uniós szabályozás egyaránt hátszelet jelenthetnek a szektor számára – írja a Concorde Értékpapír az elemzésében.
Részvény / Deviza / Áru Ha túl van a kávén, tessék: a forint ezt tudja ma reggel
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 07:32
A kedd reggeli állapot alapján ennyit ér a magyar fizetőeszköz a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Alig nőtt tegnap a gazdagok száma, álmos hétfőt zárt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 07:13
Feszültság és kivártás jellemezte tegnap a tengerentúli piacokat.
Részvény / Deviza / Áru Gyengült a forint a dollárral szemben
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 18:19
Az euróhoz viszonyítva minimális gyengülés, a svájci frankhoz képest egy kicsit nagyobb erősödés a hétfői mérleg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG