3p
Pokémon lázban ég az egész világ – és nem csak a tizenévesek.
Forrás: pokemon.gamespress.com

Folytatódott a rakétázás a japán játékfejlesztő papírjaiban, miután a múlt hét szerdán Amerikában és Új-Zélandon már elérhetővé vált a kiterjesztett valóság alapú új mobilos játékuk, a Pokémon Go. A megjelenést követő két napban 13 százalékkal került feljebb a részvény árfolyama, a mostani hetet azonban már 25 százalékos pluszban kezdte a Nintendo, írja a Marketwatch.

A játékban a népszerű játék- és rajzfilmsorozat, a Pokémon szörnyeit kell összegyűjteni – a való világban. Az alkalmazás ugyanis a valós térkép alapján generálja le a lények helyzetét, ahova a felhasználónak gyalog kell odasétálnia, és befognia a vad pokémont.

A mobiljátékok új kora jöhet?

A Morgan Stanley elemzői szerint ugyanakkor nem is a tőzsdei reakció az igazán izgalmas a Nintendo új játékában, hanem a hatás, amit az alkalmazások piacára gyakorolhat. A Nintendo ugyanis korábban gyakorlatilag nem vett részt a mobilpiacon, a tény pedig, hogy egy kiterjesztett valóság alapú alkalmazás ekkora sikert érhet el, a többi fejlesztőcsapatot is ebbe az irányba terelheti. Korábban egyébként voltak már kezdeményezések hasonló játékok készítésére, az egyik legnépszerűbb a Magyarországon is elérhető, a Google és a Niantic fejlesztette sci-fi, az Ingress.

Így néz ki a játék a mobil kameráján keresztül. Forrás: pokemon.gamespress.com

Szerezd meg hát mind – de ésszel!

Bár egyelőre még csak az amerikai térképeket táplálták bele a rendszerbe, az már látszik, hogy a Pokémon Go komolyan megmozgatja a lakosságot – és nem feltétlenül a jó értelemben. A megjelenés után pár nappal például kiraboltak egy csoport fiatalt Missouriban, miután egy helyre csalták őket a virtuális szörnyekkel, egy másik tinédzser lány pedig egy holttestre bukkant Wyomingban, miközben épp vízi pokémonokat keresett egy folyóparton. Emellett több állam rendőrsége is figyelemfelhívó kampányt indított a közösségi médián, hogy figyelmeztessék a játékosokat: néha érdemes felnézni a játékból, mielőtt valaki lelép az úttestre.

Mi az a pokémon és miért ilyen népszerű?A Pokémon a japán Nintendo cég médiaterméke, amelyet 1996-ban Satoshi Tajiri ötlete alapján készítetek. Az eredetileg Game Boy kézi konzolra készült játék mára számos folytatást, animét (japán rajzfilmsorozat), mangát (japán képregény), gyűjthető kártyajátékot és egész estés filmsorozatot is megélt. A Pokémon a „Pocket Monster” szavak összeállításából áll össze, ezeket a virtuális kis szörnyeket igyekszik összegyűjteni a játékos. Forrás: Wikipédia

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 34390 34390 34890 -0,95% 0 0 8 589 779 440 HUF 2025-12-02 17:06:20
MOL 2950 2950 3028 -1,01% 0 0 1 659 097 804 HUF 2025-12-02 17:06:52
MTELEKOM 1760 1752 1772 -0,34% 0 0 242 101 714 HUF 2025-12-02 17:05:28
RICHTER 9700 9640 9735 +0,88% 0 0 977 602 755 HUF 2025-12-02 17:05:11
OPUS 523 519 530 -1,32% 0 0 58 801 053 HUF 2025-12-02 17:05:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fázott a forint, alig mozgott kedden
Privátbankár.hu | 2025. december 2. 18:15
Alig változott a főbb devizákkal szemben a forint árfolyama kedden a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Gyengén muzsikáltak a parkett ördögei
Privátbankár.hu | 2025. december 2. 17:58
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 598,28 pontos, 0,54 százalékos csökkenéssel, 109 816,05 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Pozitívan indult az amerikai tőzsdék napja
Privátbankár.hu | 2025. december 2. 15:55
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter-papír tartja magát a parketten
Privátbankár.hu | 2025. december 2. 14:46
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,07 pontos nyitás után enyhén csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Ilyen nincs és mégis van: lecsapott a fekete hattyú, fekete pénteken – összeomlást hozott
Czwick Dávid | 2025. december 2. 14:17
A végítéletszerű jelenés miatt egyszerre minden összeomlott. Ezt követően hosszú órákon át tartott az adatok nélküli sötétben tapogatózás.
Részvény / Deviza / Áru Ezt elkiabáltuk: lefordult ebédidőre a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. december 2. 12:00
Bár a tegnap esti történelmi csúcsáról reggel tovább emelkedett, fél 12 után csökkenést mutat a BUX index.
Részvény / Deviza / Áru Bámulatos, amit a hazai tőzsde produkál
Privátbankár.hu | 2025. december 2. 09:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX tegnap 0,88 százalékos emelkedéssel 110 414 ponton, új történelmi csúcson zárt. A mai nyitás alapján pedig ez csak a kezdet volt.
Részvény / Deviza / Áru A GDP tehet keresztbe a forint mai csúcstámadásának
Privátbankár.hu | 2025. december 2. 07:40
Enyhén gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Trump ajándéka, növekvő japán félelmek – ez történt az éjjel az ázsiai piacokon
Imre Lőrinc | 2025. december 2. 07:10
A dél-koreai autógyártók ünnepeltek az amerikai bejelentés hírére.
Részvény / Deviza / Áru Gyengén indította a decembert a Wall Street
Imre Lőrinc | 2025. december 2. 06:47
Mindhárom fő részvényindex gyengült.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG