4p
Még nem tudjuk, hogy a Teslának sikerül-e teljesíteni saját célkitűzését: nyereségessé válni, majd tömegesen elterjeszteni az elektromos autózást. Egy másik, a világ számára kedvező hatást azonban elért: felrázta a német autóipart tespedtségéből. Kényelmes volt eddig a belsőégésűeket gyártani, de most már muszáj lépniük a fejlődésben.

A német gyártók korábban legfeljebb csak félszívvel akartak foglalkozni az elektromos autók fejlesztésével: a belsőégésű motor hajtotta autó a német életérzés egyik szimbóluma volt. Ennek azonban most vége, miután a Tesla felrázta az iparágat, felkeltette az érdeklődést a villanyautó iránt, mindezt a nagy német gyárak rendelkezésére álló források töredékéből, és ezt már nem lehet tétlenül nézni. Ráadásul a dízelbotrányok is változást kényszerítenek ki: nyilvánvaló, hogy a dízelmotor mindig erősen szennyező lesz, de a benzines motor sem maradhatna örökké, ha másért nem, a széndioxid kibocsátás miatt.

Könnyen múló előny

A Reuters szerint a BMW felsővezetői el sem mennek a párizsi autószalonra, annyira leköti őket az elektromos autó fejlesztésének kérdése. A Mercedes négy új elektromos modellt tervez, a Volkswagen pedig elkötelezte magát, hogy 2025-re eladásainak negyede már elektromos autó lesz (a gyár dízel-botránya után teljesen érthető). A német gyáraknak sokkal mélyebbek a zsebei, mint a Teslának, viszont a Tesla előnyben van, mivel már 400 ezer legyártandó autóra van előrendelése, a német modellek piaci bevezetése pedig időbe fog telni.

A kezdeti előny azonban nehezen tartható fenn. A legtöbb újításnál úgy van, hogy valaki létrehozza az eredetit, majd mások ennek mintájára hasonló termékeket kezdenek gyártani Így volt ez az okostelefonnál is: az Apple megalkotta az iPhone-t, a Samsung és a többiek rövidesen nagy tételben gyártani kezdtek hasonló készülékeket. Az autógyártás ráadásul ennél kissé bonyolultabb: egyrészt időigényesebb egy új típus fejlesztése, másrészt sokkal tőkeigényesebb.

Nem Facebook vagy Google

Az autógyártás emellett nem egy olyan iparág, mint a közösségi média vagy a keresőmotor, ahol a nyertes mindent visz. A Tesla jelenlegi újdonságai, mint a rakétaszerű gyorsulás, a robotpilóta vagy az elektromos autókhoz képest egyedülállóan hosszú, egy töltéssel megtehető távolság, nemsokára más típusoknál is szokványosak lesznek. A Tesla olcsó akkumulátorai egyelőre előnyt jelentenek, de ahogy felfut a termelés a világban, le fognak csökkenni az árak a többi gyártó számára is.

Német lehetőségek

A Bloomberg véleménye szerint a német luxusautó-gyártás mérnöki és pénzügyi kapacitásait figyelembe véve kizárt, hogy ne építsenek hamarosan olyan típust, mint a Model X vagy a Model S. A BMW 2013-ban kihozta az i3 elektromos modellt, de a könnyű szénszálas szerkezet túl drágává tette és az egy töltéssel megtett távolság is gyenge volt. Ez azonban nem okoz gondot a cégnek, most létrehoznak egy i3 fejlesztési osztályt, ahol ezeket problémákat kiküszöbölik. Ez nyilván költséges lesz, de a BMW már 25 egymást követő negyedévben, azaz bő 6 éve stabilan nyereséges, míg a Tesla eddig nem tudott nyereséges negyedévet elérni.

A zöld rendszámot elsőként megkapó BMW i3 elektromos meghajtású személygépkocsi Budapesten 2015. október 13-án. MTI Fotó: Marjai János

Musk céljai

Elon Musk még 2013-ban azt nyilatkozta egyszer, hogy az ő célja nem más, mint hogy katalizátor legyen az elektromos autó elterjedésének felgyorsításában. Reméli, hogy úgy fognak visszatekinteni a Teslára, mint ami 10 évvel felgyorsította a folyamatot. Ha a német gyárak nekibuzdulása rövidesen meghozza a tömegtermelést, Musk elérte legalábbis ezt a célját. Azt, hogy az egyik legnagyobb gyártó legyen, hisz azért ezt is gyakran említi, még nyitott kérdés, hogy elérheti-e.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG