2p
A tőzsde vezetékes telefon és fax elérhetősége sem működik a BTel műszaki problémái miatt. A cég mostanában egyéb nehézségei miatt kapott fényt.

Műszaki problémák miatt fennakadások vannak a Business Telecom (BTel) szolgáltatásában, a cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) egyik telekommunikációs szolgáltatója, emiatt a tőzsde vezetékes telefon és fax elérhetősége sem működik. A BÉT közleményében azt írja, a probléma fennálllásáig e-mailben, illetve mobiltelefonon keresztül lehet őket elérni.

A problémák a BÉT kereskedési rendszereit nem érintik.

A felhasználók is panaszkodnak

A tőzsde standard kategóriájában is jegyzett BTelnél az MTI érdeklődésére egyelőre annyit közöltek, hogy dolgoznak a technikai problémák elhárításán, és valószínűleg délután helyreáll a szolgáltatás, bővebb tájékoztatást későbbre ígértek.

Reggel az Index arról írt, hogy a cég honlapja sem elérhető, a felhasználók pedig arról panaszkodnak, hogy az ügyfélszolgálat nem elérhető, valamint az internetszolgáltatás is több helyen leállt.

Alig egy hete írtunk arról, hogy az elmúlt egy év során jelentősen csökkenő részvényárfolyamú BTel egy orosz befektetőtől juthat életmentő tőkeinjekcióhoz, a felügyelettől pedig újabb bírságot kap. Részletek>>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40760 40640 41390 -1,07% 40730 40760 9 326 963 860 HUF 2026-11-06 11:45:24
MOL 4870 4812 4980 -2,25% 4862 4870 1 935 428 988 HUF 2026-11-06 11:45:23
MTELEKOM 2878 2822 2896 +0,28% 2878 2880 291 871 452 HUF 2026-11-06 11:42:47
RICHTER 12920 12820 12940 -0,39% 12910 12920 696 669 870 HUF 2026-11-06 11:41:31
OPUS 208 200 208 +3,74% 205 208 49 284 649 HUF 2026-11-06 11:44:13
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG