1p
A Magyar Telekom 13,018 milliárd forint nettó profitot ért el az első negyedévben, szemben az egy évvel korábbi 15,167 milliárddal, a csökkenés oka a 6 százalékkal alacsonyabb kamat- és adófizetés, illetve értékvesztés előtti eredmény (EBITDA) és a magasabb nyereségadó, amit csak részben ellensúlyozott a költségek csökkenése.

A cég gyorsjelentése nem volt meglepetés. A társaság tőzsdei gyorsjelentése szerint a bevétel az első negyedévben 146,648 milliárd forint volt, ami 2,9 százalékkal több az egy évvel korábbi 142,507 milliárd forintnál. A gyorsjelentés idézi Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgatót, aki elmondta, az első negyedéves eredmények kedvezőek a kiskereskedelmi piacon, a vezetékes hangügyfelek lemorzsolódása az elmúlt évben a felére csökkent.

Az áram és földgáz szolgáltatási helyek száma nagy ütemben nő, egyre több ügyfél veszi igénybe az energiaszolgáltatásokra nyújtott kedvezményeket. Gyors ütemben emelkedik a vezetékes szélessávú, valamint tv-előfizetők köre, s a mobil piacon is kedvezőek a folyamatok. A bevételi struktúra változása azonban kedvezőtlenül hat a jövedelmezőségre, amit csak részben tudnak ellensúlyozni a költséggazdálkodási intézkedések.

Mattheisen elégedett, de a telefonadóval szerinte több gond is lehet
Christopher Mattheisen, az MTelekom elnök-vezérigazgatója elmondta, a társaság első negyedéves konszolidált eredményeivel csoportszinten elégedettek, s látnak pozitív jeleket Magyarországon is.

Hozzátette, továbbra is kihívásokkal teli a jövő, de az egyik biztató jel az, hogy az energia üzletág jól megy. Az első negyedévben az innen származó bevétel 6 milliárd forint volt, míg egy évvel korábban ez 0,7 milliárd forintot tett ki, tavaly egész évben pedig 4,5 milliárd forintot.

Az első negyedévben elért 3 százalékos bevételnövekedés mögött nagyon sok minden áll - fejtette ki. Nőtt a lakossági ügyfélszám, s a lemorzsolódási arány is csökkent, alapvetően azért, mert az energia üzletágnak nagy az ügyfélmegtartó ereje. Míg egy évvel ezelőtt a vezetékes területen 9 százalék volt a lemorzsolódás, addig most csak 4 százalék.
Az elnök-vezérigazgató közölte, az ügyfelek megtartásában és a jobb eredmények elérésében a Hoppá csomag is nagyon sokat segített. Előrelépés az is, hogy az ügyfelek fele már két vagy három előfizetéssel rendelkezik a társaságnál.

Christopher Mattheisen elmondta azt is, hogy a mobilpiacon 1,5 százalékponttal, 45 százalékra nőtt a részesedésük egy teljesen telített piacon.

A kamat- és adófizetés, illetve értékvesztés előtti eredményről (EBITDA) elmondta, az első negyedévben ez 5,5 százalékkal csökkent a bázishoz képest, mert az elmúlt év első negyedévében 1,5 milliárd forint bevétel származott ingatlan eladásból. Ha ezt kivonjuk, akkor csak 3,3 százalék lenne az EBITDA csökkenés - tette hozzá.

A bevételek a vállalati szegmensben stabilak voltak az első negyedévben, a vezetékes távközlési forgalom ugyan 15 százalékkal csökkent, de a cégek egyre többet költenek informatikára, rendszerintegrációra. E területen a mobil bevételek esetében csekély mértékben estek, főleg a végződtetési díjak visszaesése miatt.

Az elnök-vezérigazgató a sárgacsekkes befizetésről elmondta, az ügyfelek minél nagyobb részét szeretnék átterelni a papírmentes fizetésre, a telekomadóval viszont szerinte több probléma is akadhat: a beszedés módja kihívás elé állítja az egész szektort, de az adóval lehetnek jogi aggályok is.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG