4p
Az elmúlt héten a benzin ára a mediterrán piacon heti átlagban 2,7 százalékkal lett drágább, a gázolajé 0,1 százalékkal lett olcsóbb. A forint árfolyama ugyanezen időszak alatt, heti átlagban 0,9 százalékkal gyengült a dollárhoz viszonyítva. Az üzemanyagpiacokon a benzin ára a hét négy napján stagnált, majd péntekre kilőtt. De mi várható a következő héten?

A Brent spot kőolaj ára a héten 42-44 dollár között változott, heti átlagban közel két dollárral, öt százalékkal növekedett az ár. Az árak a hét első két napján emelkedtek, a többi napon kicsit csökkentek. A hét eleji áremelkedést az orosz-török katonai konfliktus okozta. Az áralakulást csak kissé befolyásolta, hogy az amerikai kőolajfúrások száma ezen a héten tizenhárommal csökkent – írja szokásos heti előrejelzésében a GKI Energiakutató.

Még mindig nem kapott erőre az olaj

Az egy hónapos határidős Brent olajár heti átlaga csak alig másfél dollárral nőtt az előző heti átlaghoz viszonyítva, a spot ár és a határidős ár a hét végére közeledett egymáshoz. Az 1 hónapos határidős amerikai WTI és a Brent heti átlagára közötti különbség ezen a héten kicsit nőtt, mivel a határidős Brent ára valamivel erősebben nőtt, mint a határidős WTI ára.

Az üzemanyagpiacokon az európai benzinexport lehetősége ezen a héten ismét bővült, az Egyesült Államokba irányuló export az ünnepek, a finomítói leállások és a határidős benzinár emelkedése miatt felerősödött, Nyugat-Afrika, a Közel-Kelet és Ázsia továbbra is jelentős vásárló. Az ARA kikötökben raktározott benzinkészletek ezen a héten már magasabbak, mint az egy évvel korábbi szint.

Az európai piacokon a dízel kínálata továbbra is bőséges, az ARA kikötőkben raktározott dízel igen magas készletszinten van. A Rajna vízszintje a hét elejére némileg megemelkedett, a szállítás elindult, de a kereslet nem túl jelentős, inkább a készletek visszatáplálása történik.

Nagy eltérések a piacokon

A Reuters adatai szerint a prémium ólmozatlan benzin (10 ppm ESZ 95) tonnánkénti ára (dollárban mérve) a mediterrán piacon a november 23 - november 27-e közötti időszakban 2,7 százalékkal drágult, azonban az észak-nyugat-európai piacon árcsökkenés volt, míg az ARA, Amsterdam-Rotterdam-Antwerpen piacon 4,5 százalékkal emelkedtek az árak. A benzin ára a mediterrán piacon a hét első négy napján stagnált, majd péntekre 30 dollárral emelkedett, az északnyugat-európai piacon 70 dolláros volt az emelkedést.

A három piac eltérő változása a hét végére az árak kiegyenlítődését hozta. A motorikus gázolaj (EN590) jegyzésára a mediterrán piacon 0,1 százalékkal csökkent, az észak-európai piacokon hasonlóan kicsiny, de áremelkedés történt. Ezen a héten a dízel árváltozása követte az olajárak változását.

A hét folyamatai alapján, a már literre és forintra átszámolt különböző tőzsdei jegyzésárak mellett, a benzin esetében, heti átlagokkal számolva, a mediterrán piacon 3,5 százalékos, az ARA piacon 5,5 százalékos áremelkedés jeletkezett, míg a NWE piacon 3 százalékos csökkenés. A gázolajnál a mediterrán piacon a forintban számított heti változások 0,8 százalékos árcsökkenést jeleztek, az észak-európai piacokon 1,2-0,9 százalékos emelkedést mutatnak az árak forintban mérve.

Nem lehet semmi biztosat tudni

A mediterrán és más európai tőzsdei piaci folyamatok hatására összességében – a 27 százalékos áfával is növelten – a heti változások a benzin esetében a mediterrán piacon 3-4 forint közötti emelkedést jeleznek, a másik két piacon -4, illetve +7 forint a változás mértéke. A gázolaj forintban mért ára esetében valamennyi piacon 1-2 forint közötti áremelkedés mutatható ki. November 27-én, pénteken a benzin ára 3 forinttal, a gázolaj ára 2 forinttal drágult. A hét utolsó két napjának piaci árváltozásait és az árfolyam változását figyelembe véve a benzinél 2-4 forint közötti áremelés, a dízelnél 0-3 forint közötti csökkentés lehetséges.

Jobban kijön, aki tankolni akar

A benzin ára 337-341 forint/liter közötti szinten, a gázolaj ára várhatóan 340-342 Ft/liter közötti szinten változhat. Az elmúlt egy év során a benzin ára 11 a gázolaj ára 13 százalékkal csökkent.

Az árváltozások és az időszaki (utolsó publikált) átlagos keresetek változása miatt 18 százalékkal több benzint és 22 százalékkal több gázolajat lehet egy havi átlagos nettó keresetből tankolni, mint egy évvel ezelőtt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42400 41700 42850 +1,83% 0 0 30 345 217 200 HUF 2026-10-13 17:10:59
MOL 4896 4858 4950 -1,61% 0 0 5 560 610 584 HUF 2026-10-13 17:09:09
MTELEKOM 2600 2530 2600 +2,77% 0 0 671 799 524 HUF 2026-10-13 17:07:32
RICHTER 12250 12250 12400 -0,81% 0 0 1 657 078 130 HUF 2026-10-13 17:05:10
OPUS 216 206 240 -9,05% 0 0 85 043 979 HUF 2026-10-13 17:05:16
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 06:19
Gyengüléssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Ezt tette a forinttal az EU-s pénzek feloldása
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:40
Erősödött kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szembeni kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Kedd estére lelohadt a brókerek arcáról a vigyor
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:18
Bezárt a pesti tőzsde, íme a keddi eredmény.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz boldog, ha rápillant az olaj és a gáz árára
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:33
Elindult a keddi kereskedés a világ legnagyobb tőzsdéjén is.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattanó formában van a pesti börze
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:41
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,88 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kutyának sem kell az ékszer, az óra – most kell luxusba fektetni?
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 12:44
Egyelőre nem mutat erőt a luxusipar, legalábbis a meghatározó piaci szereplő számai alapján.
Részvény / Deviza / Áru Kizöldültek Európa nagyjai, mindenki kövér számjegyekre áhítozik
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 10:36
Erős a kezdés Európa legfontosabb piacain, kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat jöhet az európai telekompiacon
Karikás Krisztián | 2026. október 13. 10:09
Az európai telekommunikációs szektor szereplői az elmúlt években számos nehézséggel szembesültek, ami a szektor relatív teljesítményére is rányomta a bélyegét. A következő években azonban fordulat következhet be a szektor profitabilitásában, amit több fundamentális tényező is támogathat. A régóta várt konszolidáció, a javuló profitabilitás, a csökkenő beruházási szintek és a támogatóbb uniós szabályozás egyaránt hátszelet jelenthetnek a szektor számára – írja a Concorde Értékpapír az elemzésében.
Részvény / Deviza / Áru Ha túl van a kávén, tessék: a forint ezt tudja ma reggel
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 07:32
A kedd reggeli állapot alapján ennyit ér a magyar fizetőeszköz a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Alig nőtt tegnap a gazdagok száma, álmos hétfőt zárt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 07:13
Feszültság és kivártás jellemezte tegnap a tengerentúli piacokat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG