2p
Norbi közvetlenül 140 milliót, közvetve milliárdokat bukott a brókerbotrányon: nemzetközi tőzsdei bevezetés helyett szakítás jött Agassival, 3000 helyett 300-zal kezdődik az árfolyam.

Norbi sem érti, hogy történhetett meg a brókerbotrány

A fitneszguru a Portfolio.hu-nak azt mondta: a Buda-Cash botrány miatt esett harmadára az Update részvények árfolyama, szerinte fundamentálisan minden rendben van a cégével. Az Update részvények 98 százaléka a Buda-Cash-nél volt, a zárolás feloldása után a tapasztalatlan kisbefektetők a piacra öntötték papírjaikat. A helyzettel kapcsolatban egyébként felveti a szabályozók felelősségét, akiknek szerinte teljes anyagi felelősséget kellett volna vállalnia a botrányokért.

Fényes nemzetközi karrier helyett szakítás Agassival

Schóbertnek egyébként 140 millió forintja veszett oda saját bevallása szerint a brókerbotrányban, de ennél nagyobbat is bukhatott: André Agassival komoly üzleti terveket szövögettek, a teniszcsillag 20 százalékos tulajdonrészt is szerzett volna a cégben, nemzetközi tőzsdei bevezetésre készültek, Norbi szerint azonban a brókerbotrány keresztülhúzta a számításokat - a vége így szakítás lett, 3000 helyett 300-zal kezdődik a részvényárfolyam. "Milliárdokat buktam a brókerbotrányokon" - mondta a lapnak Schóbert.

Leváltotta a teljes vezetést

Az Update-nél egyébként folyik a költségek folyamatos lefaragása, az egész vezérigazgatói apparátust leváltotta Norbi, immár ő maga tölti be a vezérigazgatói posztot is. Ezzel együtt sem várható, hogy összejött a nyereség 2015-re, nagy valószínűséggel nem fizet osztalékot a cég, de jövőre már szeretnének.

A társaság nemzetközi bevételei egyébként folyamatosan emelkednek, folyik a terjeszkedés külföldön. A költségcsökkentések eredménye pedig már a tavalyi utolsó negyedéves eredményeken is látszani fog.

Friss árfolyamok >>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 37720 37010 38280 +2,47% 37720 37760 10 269 476 630 HUF 2026-04-07 13:02:36
MOL 3984 3960 4020 +0,96% 3984 3988 679 402 192 HUF 2026-04-07 13:01:56
MTELEKOM 2178 2144 2190 +1,59% 2176 2180 773 696 702 HUF 2026-04-07 12:54:13
RICHTER 12190 12080 12370 +0,33% 12180 12190 900 473 040 HUF 2026-04-07 12:55:55
OPUS 456 440 463 +3,51% 456 459 99 356 313 HUF 2026-04-07 12:55:48
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Száguld a BUX, rakétaként lőtt ki az OTP, az állampapírok is szépen elfogytak
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 12:34
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 6,67 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru A forint és a magyar részvények piacán még csak nem is pukkant a Szerbiában talált bomba
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 10:43
Vaskos pluszban állnak a hazai részvények kedd délelőtt a Budapesti Értéktőzsdén. A forint árfolyamán sem látszik, hogy Magyarországot bárki komolyan fenyegetné. 
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdéken is eljött a feltámadás húsvét után
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 10:15
Az amerikai piacok után az európai tőzsdék is emelkedni kezdtek kedden. 
Részvény / Deviza / Áru Elkerülték a locsolók a forintot, lekókadt az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 07:39
Gyengült a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.  
Részvény / Deviza / Áru Rossz a helyzet, de ez jó a bankoknak, emelkedett a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 06:03
A bankpapíroknak kedvez, hogy valószínűleg nem csökkent kamatot a Fed, emelkedéssel zártak a piacok New York-ban. 
Részvény / Deviza / Áru Forinterősödést hozott a húsvéti nyuszi
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 18:46
Jelentősen erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Vegyesen kezdtek az amerikai tőzsdék, megint emelkedik az olajár
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 16:21
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Végre egy jó hír: csökken a kőolaj ára
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 11:46
Erősödtek a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn, amikor számos piacon nem volt kereskedés. A kőolaj ára csökkent délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Gyengén nyitott, de aztán beleerősített a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 11:08
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggel a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben, utána viszont sikerült javítania.
Részvény / Deviza / Áru Nem a Hormuzi-szoros a legnagyobb kockázat – hanem az, amit elindíthat
Gajda Mihály | 2026. április 6. 06:01
Az elmúlt hetekben a globális piacok figyelme szinte kizárólag a Hormuzi-szorosra szegeződött. Nem véletlenül: a világ olajellátásának közel egyötöde halad át ezen a szűk tengeri folyosón, így március eleji lezárása Irán által azonnali reakciót váltott ki az energiapiacokon. Az olajárak emelkedtek, a volatilitás megugrott, a geopolitikai prémium pedig újra tartósan beépült az árakba. A Concorde Értékpapír Zrt. elemzőjének helyzetértékelése.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG