2p
A nemzetközi tőzsdék alig mozdultak ma, de a BUX indexnek főleg az OTP segítségével sikerült emelkednie. Az olaj a magas készletek ellenére is drágulni tudott, a dollár ismét esni kezdett, az euró/forint viszonylag stabil 309 körül. Aranyat kéne venni, vagy aranybányát?

A héten nem érkezik igazán sok fontos makroadat, ma a politikusok is viszonylag csendben maradtak, a tőzsdei árfolyamok viszonylag stabilak voltak. Európában a német index kis mértékben lefelé, a francia és brit mutatók épphogy némileg felfelé mozdultak el, összességében azonban csak pár ezrelékről beszélhetünk.

A BUX index nálunk 0,2 százalékkal ment fel, miután az indexben nagy a súlya, főleg az OTP-nek köszönhetően. A bankrészvény 0,5 százalékkal 8840 forintra ment fel, a Mol viszont alig mozdult, pár forinttal feljebb, 20 210-en végzett. A Richter 6273 forintos ára újabb 0,4 százalékos emelkedés, ám így sem éri el még a gyorsjelentés előtti szintet. A Telekom egy százalékkal 512 forintra süllyedt.

A forint erősödött, a a mostanában jellemző 310-es szinthez képest jóval lejjebb, 309-en tanyázott az árfolyam. Este 309,20 volt. A dollár viharos időket él át, ma kissé gyengült. Az olaj nap közben gyengült, de estére 0,3 százalékos pluszba ment át, a nemesfémek is erőre kaptak. Ismét csökkentek az államkötvények hozamai, úgy ah USA-ban, mint Németországban.

Az Equilor a Richterről, illetve amerikai partneréről írt mai elemzéseiben.

A KBC Equitas, az egyik legnagyobb lakossági ügyfélkörrel rendelkező brókercég ma „aranylázról” írt ügyfeleinek. Szerintük „ismét erősnek tűnik a globális aranybányák részvényeit tömörítő GDX ETF”. A bányaindex már túl van egy jelentősebb erősödésen, de több fontos szintet is sikerült megtörnie az utóbbi napokban, így van rá esély, hogy új csúcsok felé vegye az irányt. „Főleg azoknak lehet érdemes figyelni a menedékeszközként is kezelt aranyra, akik piaci bizonytalanságokra számítanak a következő hónapokban” – írják.

Márpedig bizonytalanságokból bőven akad.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42950 42890 43400 +0,68% 42940 42950 8 467 922 580 HUF 2026-11-05 15:19:08
MOL 4996 4954 5090 -2,04% 4988 4992 3 293 285 902 HUF 2026-11-05 15:15:08
MTELEKOM 2874 2872 2938 -1,58% 2874 2878 824 816 862 HUF 2026-11-05 15:18:10
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12980 13000 546 759 770 HUF 2026-11-05 15:18:28
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 28 553 181 HUF 2026-11-05 15:15:39
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG