2p
Az idén sem fizet osztalékot a Rába Holding - meghosszabbítják a sajátrészvény-vásárlási programot.

10 éve nincs osztalék

Pintér István elnök-vezérigazgató közölte: addig nem látja lehetségesnek az osztalékfizetést a menedzsment, amíg az adósság nem csökken az EBITDA-szint 1,2-szerese alá, illetve jelentős fejlesztési igényei vannak a társaságnak. Ugyanakkor egyetértett azzal, hogy az osztalékpolitikát évről évre frissítsék fel. A Rába több mint tíz éve nem fizetett osztalékot, a legutóbbi kifizetés részvényenként 150 forint volt.

Szembeszélben is jól teljesítettek

A társaság vezetője elmondta: annak ellenére zárta 2013-ban az utóbbi évtized legjobb esztendejét a társaság, hogy stratégiai piacain nem volt igazán fellendülés. Észak-Amerikában stagnálás mutatkozott, Európában a járműipari szállítások az új környezetvédelmi normák bevezetése miatt csak az utolsó negyedévben lendültek fel, míg a szovjet utódállamokban csökkenést jeleznek a számok.

A Rába éves beszámolóját a magyar számviteli törvény szerint 19,862 milliárd forintos mérlegfőösszeggel és 370,911 millió forintos mérleg szerinti eredménnyel, a nemzetközi számviteli standardok szerint összeállított konszolidált éves beszámolót 33,130 milliárd forintos mérlegfőösszeggel és 2,669 milliárd forintos eredménnyel fogadta el a közgyűlés.

Hozzátette: a globális fellendülés várat magára, amit a nyersanyag-árakon is érzékelnek, miközben az energiaárak és a számukra lényeges valutaárfolyamok stagnálása jellemezte a Rába tavalyi évét. Utalt rá: markánsan bővült tavaly a számukra meghatározó futómű üzletág, több év után fellendülést mutatott az alkatrészgyártás, valamint megkezdődött a cég buszpiaci részvétele. Öt, Pécsen közlekedő buszt már leszállítottak, 61, a fővárosba szánt jármű átadása pedig folyamatban van. A Rába indulni kíván minden olyan közbeszerzésen, amelyen megfelel a buszgyártási feltételeknek.

Saját részvényeket vesznek

A közgyűlés jóváhagyta, hogy a társaság a következő másfél évben a tőzsdén 150 ezer saját részvényt vásároljon, egyben két esztendővel meghosszabbította a menedzsment részvényvásárlási programját.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40360 40310 41750 -3,10% 0 0 18 792 332 350 HUF 2026-02-05 17:05:13
MOL 3980 3976 4128 -3,16% 0 0 7 016 371 074 HUF 2026-02-05 17:06:03
MTELEKOM 1976 1976 2040 -2,42% 0 0 1 342 444 978 HUF 2026-02-05 17:14:38
RICHTER 11330 11320 11550 -1,39% 0 0 2 634 569 080 HUF 2026-02-05 17:07:26
OPUS 549 546 551 -0,18% 0 0 116 826 429 HUF 2026-02-05 17:05:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Hihetetlen: a forint új csúcsra ugrott
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 18:39
2024-es rekordot döntött az euróval szemben.
Részvény / Deviza / Áru Zuhanórepülésben a pesti börze
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 17:36
Pirosba borult a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Esnek a világ tőzsdéi, az olaj és arany is gyengül
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:36
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok.
Részvény / Deviza / Áru Mészárszék után brutális fordulat: nézze, mi vár az aranyra a profik szerint
Czwick Dávid | 2026. február 5. 14:39
Szinte felfoghatatlan mennyiségű pénzösszeg füstölt el a nemesfémek piacán a múlt hónap végén kibontakozó masszív eladási hullám idején. A jelentős visszaesés időszerű volt, hiszen még a legelvakultabbak szerint is túlvettek voltak már a fémek. A vihar mostanra elülni látszik. Ezek után mi vár a legismertebb menekülőeszközként is ismert aranyra? 
Részvény / Deviza / Áru Megütötték a magyar tőzsdét, a Mol kapta a legnagyobbat
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:51
De a többi vezető papír sem lehet büszke a csütörtöki indulásra.
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdék botladoznak, a gáz drágul
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 10:19
Így nyitottak a piacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Ennyit ér a forint csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 07:24
Friss árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Nem zárult vidáman a szerda a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 07:08
Fel is volt út, de inkább lefele mozogtak az árak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptovaluta, arany, OTP-részvény: így forgatják a pénzt a magyar politikusok
Herman Bernadett | 2026. február 5. 05:44
Seszták Miklósnak és Rogán Antalnak van a legnagyobb értékpapír-megtakarítása, Szijjártó Péter kedveli a warrantokat, Gelencsér Ferenc pedig kriptózik a magyar képviselők közül. Három ellenzéki politikus is van, aki a mai napig megtartotta a magán-nyugdíjpénztári számláját – derül ki a vagyonnyilatkozatokból. 
Részvény / Deviza / Áru Szerencsére a forint nem indult olvadásnak
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 18:25
Erősödött kissé a főbb devizákkal szemben a forint árfolyama a kora reggeli jegyzéshez képest szerdán a bankközi piacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG