3p
Az OTP elemzői háttérbeszélgetésen kommentálta harmadik negyedéves eredményét. A hazai és a bolgár bank hasít, az ukrán gyenge, az orosz javul, egyébként pedig a devizahitel átváltások zavarnak be a képbe, de azokon csak egyszer kell túlesni.

Magyar és bolgár csoda

A Bank teljesítményét és helyzetét Bencsik László, az OTP vezérigazgató-helyettese ismertette. A bankcsoport összesített eredményét jónak találta, kiemelve, hogy a magyar és a bolgár bank különösen jól teljesít, a negyedévet csak az ukrán leányvállalat rossz helyzete és a román, illetve horvát banknál a devizahitelek problémája árnyékolta be.

A magyar OTP eredményszintje 20 százalékos, a bolgár DSK pedig 40 százalékos javulást mutat, ezek tehát a húzóerők. A magyar helyzetet csak nem jelzálogalapú devizahitel átváltások árnyalták, különösen az autóhiteleké, melyek december elején aktuálisak, de már bekerült a hatás a jelenlegi negyedéves eredménybe. Ez önmagában egy egyszeri tényező, a továbbiakban nem okoz már gondot.

Az a fránya svájci frank

Még két hasonló tétel volt, de ezek már a horvát, illetve a román banknál jelentkeztek. Mindkét országban, úgy tűnik, túl kell esni a svájci frank hitelek problémáján, és ennek költsége jórészt a bankokat sújtja. A horvátoknál kötelezik a bankokat a kedvezményes átváltásra, ennek költségeire már megképezte az OTP a tartalékokat.

Ami nem volt előrelátható, ezért új költségként jelent meg, az a devizahitelek romániai problémája. Ott úgy döntött az OTP, hogy önként ajánlja fel a kedvezményes átváltást, a következő okok miatt. Egyrészt egyéni perek indultak a bankok ellen, melynek kezelése bonyodalmas, ráadásul egy kollektív per is volt, melyet a bank első fokon elvesztett. Másrészt a román nemzeti bank jelezte, hogy elvárja a bankoktól a könnyítést, tehát szabályozói és felügyeleti oldalról is nyomás alakult ki. Végül az erős svájci frank miatt megnövekedett a nem fizetők aránya a hitelesek között, ebből a szempontból is célszerűnek tűnt a könnyítés.

Kettősség

Összességében a bankcsoport országainál fennmaradt a már egy ideje tartó kettősség: a közép-kelet európai régió stabil és a nyereséges, az orosz és az ukrán pedig veszteséges. Az utóbbi kettő közül az orosz jelenti a kisebb problémát, miután ott lassan konszolidálódik a helyzet. Ott tavaly az olajárak esése, és ebből adódóan a rubelárfolyam, valamint a szankciók okozták a gondot, de lassanként alkalmazkodik az orosz gazdaság, így a bankok helyzete is stabilizálódik.

Az orosz piacon az OTP számára a fogyasztási hitelek üzletág a legjelentősebb, az ehhez kapcsolódó kockázati költség ráta javul, így látszik a fény az alagút végén.

Az ukrán helyzet sokkal súlyosabb, ott elhúzódó válságról van szó, melynek nem látszik a vége. Így komoly céltartalékolásra volt szükség a harmadik negyedévben, és valószínűleg szükség lesz rá a negyedikben is.

Hazai helyzet

Itthon a fő visszahúzó erő eddig a devizahitelek problémája volt, amitől végre sikerül megszabadulni. Még a fogyasztási-, és autóhitelek vannak hátra, de ezek még idén lezajlanak, és negatív hatásuk már megjelent a mostani negyedévben. Nagy könnyebbség lesz a bank számára, hogy ezzel a problémával a továbbiakban nem kell foglalkozni. Nagy munka volt, 1,2 millió ügyféllel kellett megegyezni, akik túlnyomórészt elégedettek voltak.

Ami még egy negatívum, az a bankadó. Eredetileg 3 évre lett meghirdetve, de azóta beépült a rendszerbe. Ezért minden olyan megoldás kedvező lehet, ami ennek csökkentésére irányul.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG