2p
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 385,67 pontos, 2,04 százalékos csökkenéssel, 18 511,02 ponton zárt csütörtökön.

A Mol árfolyama 6,25 százalékkal 11 930 forintra csökkent. Az OTP részvények 0,45 százalékkal 4380 forintra esett. A Magyar Telekom árfolyama 0,29 százalékkal 343 forintra gyengült. A Richter árfolyama 0,47 százalékkal 4275 forintra csökkent.

További árfolyamok

Csütörtökön a Napi Gazdaság számolt be arról, hogy váratlan részvényaukcióban a Mol Nyrt. alaptőkéjének több mint 4 százalékát kitevő részvénycsomagra kerestek vevőt szerdán este, tőzsdezárás után. A lap azt írta, hogy az aukció szervezője, a Citigroup közlése szerint még szerdán le is akarták zárni az aukciót, amelyben 11 800 és 12 200 forint közötti ársávban várták az ajánlatokat. A lap szerint nem tudni, hogy ki lehet az eladója a felkínált 4 280 000 darab Mol-papírnak.

Most akkor megéri Mol-részvényt venni vagy sem? Erről bővebben ebben a cikkünkben is olvashat.

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az MTI-nek elmondta, a sajtóban megjelent hír után a Mol szabta meg a BÉT csütörtöki folyamatait.

Továbbra sem tudni, melyik cég volt az eladó, a nap folyamán az a hír kelt lábra a piacon, hogy intézményi értékesítés történt. Mivel 11 800 forint volt az alsó ár, és az az átlagár is mintegy 12 000 forint volt, azaz csupán 200-300 forint profitrealizálás történhetett, ez vitte le a BUX-ot. A többi részvény csak "szédelgett" a napi forgalomban, az OTP árfolyama is csak csúszkált - fűzte hozzá. 

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője szerint is a Mol-papírok 4 százalékának tőzsdén kívüli eladása hatott zárásig a tőzsdei forgalomra. A Mol-részvények ára szűk sávban 11 900-12 100 forint között mozgott, az árfolyam végül 6,25 százalékkal esett, gyakorlatilag egész nap folyamatos eladás jellemezte a Mol piacát. A többi blue chip ára is kismértékben, de csökkent.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG