Az 55 pontos csökkenés 0,30 százalékos gyengülést jelent a keddi záráshoz képest.
Az EKB kamatdöntésére várnak a piacok
A CIB elemzői szerint a megjelent makrogazdasági adatok megerősítették, hogy a gazdaság veszít a lendületéből: a magánszektorban áprilisban a vártnál sokkal kevesebb új munkahely jött létre.
Ma több makrogazdasági adatot is közzétesznek a tengerentúlon, a figyelem középpontjában azonban az Európai Központi Bank (EKB) kamatmeghatározó ülése áll majd. A piaci konszenzus szerint a közös európai jegybank a romló növekedési kilátások és a jelentősen csökkenő infláció miatt 25 bázisponttal, 0,5 százalékra mérsékli irányadó kamatát. A CIB elemzői hozzáfűzik, hogy Magyarországon az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) államkötvény aukciói tarthatnak számot nagyobb érdeklődésre.
Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház Zrt. üzletkötője szerint a keddi emelkedés után korrigálhat a BUX csütörtökön délelőtt és kis mínuszban nyithat. Ő is kiemelte, hogy délután az EKB kamatdöntése lehet piacmozgató, emellett pedig az Egyesült Államokból is érkeznek piacmozgató munkaerő-piaci adatok.
Friss árfolyamok >>
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Részvényárfolyamok
| részvény | ár | min | max | változás | vétel | eladás | forgalom | deviza | dátum | idő |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| OTP | 46150 | 46130 | 46390 | +0,04% | 46140 | 46150 | 1 154 762 160 | HUF | 2026-08-12 | 10:29:14 |
| MOL | 4838 | 4826 | 4890 | -0,12% | 4836 | 4838 | 958 589 188 | HUF | 2026-08-12 | 10:30:30 |
| MTELEKOM | 2620 | 2610 | 2642 | 0,00% | 2620 | 2622 | 200 625 852 | HUF | 2026-08-12 | 10:29:58 |
| RICHTER | 12900 | 12750 | 13080 | -1,07% | 12860 | 12900 | 918 092 860 | HUF | 2026-08-12 | 10:30:29 |
| OPUS | 353 | 351 | 361 | -2,49% | 353 | 360 | 8 949 727 | HUF | 2026-08-12 | 10:18:27 |
| A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra. | ||||||||||
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Egy régi történet… (Nvidia és a gazdaság élénkítése)
11 perce
-
Milliárdokkal olcsóbban árulják Matolcsyék balatoni luxusüdülőjét
34 perce
-
Kiderült, hogy indult a nap a tőzsdén
körülbelül 1 órája
-
Orosz harci drónokat semmisített meg Románia
2 órája
-
Kőkemény orosz légicsapások zúdultak Ukrajnára
2 órája
-
Tömeges ukrán dróntámadás zúdult az oroszokra
3 órája
-
Ennyi forintot kell most adni egyetlen euróért
3 órája
- Orbán Viktor videóira rengeteget költöttek – feljelentést tettek Ruff Bálinték
- Mi történik az űrben? Takarítókra van szükség, ami kincsesbányát jelenthet
- Az Alkotmánybírósághoz fordult a Fidesz, tárgyalják az alaptörvény-módosításokról szóló beadványokat
- Nem lesz örömünnep a benzinkutakon?
- Milliárdokat fizetett ki az Orbán-kormány a Századvégnek
- Fellélegezhetnek a régi személyik tulajdonosai – ezeket az ügyeket még el lehet intézni
- Megszavazták: új köztársasági elnöke van Magyarországnak
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
- Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben 2026. augusztus 7. 19:07
- Új állása lesz Orbán Viktornak? 2026. augusztus 10. 13:14
- Már a budapesti rendőrség vizsgálja Szijjártó Péter ügyét, akár három év börtönt is kaphat 2026. augusztus 7. 14:02
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
Kiderült, hogy indult a nap a tőzsdén
A keddi záró értékéhez képest alig mozdult.
Kőkemény orosz légicsapások zúdultak Ukrajnára
A dél-ukrajnai Herszon volt a célpont ezúttal.
-
TikTok-videókkal alakítaná át a Disney+ szolgáltatást a Disney2026. augusztus 6. 09:30 -
Nyereségbe fordult Tibor Dávid építőipari vállalata2026. augusztus 6. 08:19 -
Lakásokat vásárolt luxusbirtoka mögött a fiatal ausztrál milliárdos2026. augusztus 5. 07:08 -
Közel negyvenezer milliárd forintnyi SpaceX-részvény válhat eladhatóvá2026. augusztus 5. 06:35 -
Tizenhét és fél millió eurós jutalék miatt perlik a Revolut alapítóját2026. augusztus 4. 14:27
További hírek >
-
Egy testes teknős tartja terror alatt a horvát tengerpart egyik részét
08:27
-
Egy hónap múlva Budapestről szól az atlétika világa
07:49
-
Van, amikor dzsungellé változik Balatonszemes
07:34
-
Formabontó ötletek, ikonikus terek, nemzetközi elismerés – Klasszis TopDesign 2026
07:20
-
Észak-erdélyi autópálya-nyitás
04:33
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Ruff Bálinték feljelentést tettek Orbán Viktor videói miatt – Kaminski Fanny is érintett
2026. augusztus 11. 12:28
-
Hamarosan új világra ébredhetnek a leggazdagabbak Magyarországon
2026. augusztus 11. 19:50
-
Jobban jár, ha még szerda előtt elintézi a tankolást?
2026. augusztus 11. 16:34
-
Nem akárhol rendeznek kormányülést Magyar Péterék
2026. augusztus 11. 13:44
-
A nap képe: így ünnepelték a tiszás képviselők az új államfőt
2026. augusztus 11. 16:57



