4p

Hamarabb hazahozná az uniós pénzeket egy Tisza-kormány, mint az Orbán-kormány?
Maradt még szövetségese Magyarországnak Európában?

Online Klasszis Klub élőben Szent-Iványi Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a neves külpolitikai szakértőt!

2025. július 30. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A legfőbb tőzsdei mutató, az S&P 500 az év elején igen aggasztó jeleket mutatott, amiből úgy tűnt, hogy idén komolyabb esés következik. Ezek aztán falsnak bizonyultak, jöttek a csúcsok, maradt a bika. Most ismét egy egész komoly vészjelzés rajzolódott ki, lehet hogy mégis megjön a mackó?

Ellaposodott

Az év első napjaiban egy meredek zuhanást láthattunk, melyet egy ugyanilyen heves korrekció követett, majd a január mínuszban zárt. A kialakult formáció a legrosszabb évekre, 2000-re és 2008-ra emlékeztetett. Aztán februárban, mintha mi sem történt volna, vidáman folytatódott az emelkedés, 2120 pontnál meg is született az új csúcs. Onnantól kezdve viszont egész mostanáig kissé ellaposodott a piac: a februári tetőt csak bő 10 ponttal sikerült túlszárnyalni.

Ez akár egy tetőzési folyamat is lehet, hisz végül is fél év alatt nem volt érdemi további emelkedés, de közben nagyobb esés sem. Mondhatni megálltunk a tetőben. Igen ám, de ez egy nagyon fontos hosszú charton is feltűnő, nevezetesen az látszik rajta, hogy az index kioldalazott az emelkedő trendből. Ezt érdemes alaposabban is megvizsgálni és komolyan venni.

Beszédes grafikon

A chart maga az S&P 500 elmúlt 7 és fél évét fedi le, a minket érdeklő rész a 2009-es abszolút mélyponttól máig tartó szakasz, vagyis maga a bő 6 éves bikapiac. A chart logaritmikus, vagyis azonos százalékos elmozdulásokhoz azonos függőleges szakaszok tartoznak, ezzel kiszűri a lineáris charton óhatatlanul jelentkező torzulásokat. Így reális képet kaphatunk a 6 év alatt háromszorosára emelkedő index viselkedéséről.

S&P 500, 2008-tól napjainkig. Forrás: Bloomberg

Az időszak elején egy meredek emelkedő szakaszt láthatunk, tulajdonképpen ez volt az ingyenebéd. Ilyen túlzott mélységből, ami 2009 elején kialakult, óhatatlanul egy gigantikus felpattanás következik, ráadásul ezt akkor jól is lehetett érzékelni: megszűnt a rettegés, de annyira lent voltunk, hogy volt idő beszállni heteken át (hasonló szituáció az orosz válság végén volt 1998-ban, amikor szinte tapintható volt a megnyugvás, és nyilvánvaló volt, hogy heteken, hónapokon át fog emelkedni a piac az extrém mélységből).

Az eurózónás para

Bő egy év alatt fel is szaladt az index majdnem a duplájára, ezt követte egy egészséges korrekció, majd egy újabb emelkedő etap, és végül 2011-ben, amikor az eurózónás csontvázak kiborultak a szekrényekből (görög, portugál, spanyol, ír, szlovén ügyek), akkor jött az első komolyabb, elhúzódó korrekció. Ennek mélypontja egyúttal ki is jelölte az emelkedő trend vonalát, ami a közelmúltig sértetlen is maradt.

2012-ben volt az utolsó érdemi ijedelem, még egyszer az eurózónás periféria miatt, aztán ez megoldódott, és nagy öröm tört a piacra, ekkor kezdtek az érintett tőzsdék is (főleg a spanyol) vágtatni. Amerikában innentől kezdve nem volt komolyabb korrekció, az index szépen masszívan mászott felfelé a trendvonal mentén. Tavaly év végén kiszúrt belőle (akkor 1820-ig szakadt), de nagyon hamar visszaemelkedett, így ez csak egy kanóc maradt a grafikonon.

Ez a tető?

Az idei januári aggasztó jelenség csak annyiban látszik, hogy akkor az index rátapadt a trendvonalra, és ezért a február óta tartó tetőépítés viszonylag hamar ütközött bele a trendvonalba, és oldalazott ki belőle. Az utolsó két hónap már határozottan a trendvonal alatt zajlott. Ez egy ilyen hosszú charton, egy ilyen fontos indexnél meglehetősen komoly jelzés. Ha pár hónapon belül nem újul ki az emelkedő trend, és az index nem mászik vissza a trendvonal fölé, akkor a 6 éves bikapiac eddigi trendje megtörtnek tekinthető, ami erősen megnöveli egy sok éve nem látott kiadós korrekció vagy akár medvepiac esélyét. Ha ez még idén bekövetkezik, kiderül, hogy a januári jelzés helyesnek bizonyult.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 28460 28350 28670 -0,70% 0 0 3 351 247 300 HUF 2025-07-25 17:09:23
MOL 3080 3056 3080 +0,26% 0 0 972 047 516 HUF 2025-07-25 17:13:03
MTELEKOM 1760 1748 1770 -0,11% 0 0 537 636 724 HUF 2025-07-25 17:05:18
RICHTER 10410 10240 10410 +1,26% 0 0 1 597 785 550 HUF 2025-07-25 17:05:18
OPUS 590 585 590 +1,03% 0 0 48 043 736 HUF 2025-07-25 17:06:39
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Megvan a vámmegállapodás: a forint is reagált
Privátbankár.hu | 2025. július 28. 07:43
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Történelmi csúcson zárt a BUX a héten
Privátbankár.hu | 2025. július 27. 08:16
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 9,53 pontos, 0,01 százalékos emelkedéssel 101 380,77 ponton, új történelmi csúcson zárta a hetet.
Részvény / Deviza / Áru Kitört a forinton a péntek esti láz
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 18:45
A magyar fizetőeszköz egyre erősebb lett a pénteki nap folyamán a bankközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Alig emelkedett, de csúcsra járt a BUX
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 17:41
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 9,53 pontos, 0,01 százalékos emelkedéssel, 101 380,77 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Rámosolygott a bika New Yorkra
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 16:25
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru A Richter még mindig kitart a tőzsdei esés ellenére
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 14:41
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,41 pontos nyitás után tovább csökkent péntek kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter maradt talpon Pesten
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 12:42
Az eső még nem, de az árfolyamok már esnek pénteken a pesti tőzsdén – egy kivétellel.
Részvény / Deviza / Áru Nyugaton a helyzet nem változatlan – így indítottak pénteken a tőzsdék Európában
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 09:46
Nincs nagy hangulat a nyugat-európai tőzsdéken.
Részvény / Deviza / Áru Nem indult jól a nap a pesti börzén, Ázsiából sem érkeztek jó hírek
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 09:13
Csökkenés nyitáskor, csökkenés záráskor.
Részvény / Deviza / Áru Örülni fog, ha eurót szeretne váltani
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 07:41
A dollár viszont drágult. Péntek reggeli árfolyamok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG