5p
A Reuters adatközlése alapján a héten a benzin ára a mediterrán piacon, heti átlagban 7,7 százalékkal lett drágább, a gázolaj ára 9,9 százalékkal nőtt. A forint árfolyama ugyanezen időszak alatt, heti átlagban 1,4 százalékkal erősödött a dollárhoz viszonyítva. Az üzemanyagárak a héten folyamatosan drágultak. Péneteken már volt áremelés a magyar kutakon, akkor 2 forinttal lett drágább a benzin és 4 forinttal gázolaj, de a jövő héten további áremelésre kell számítani.

A hazai üzemanyagárak változását alapvetően két tényező alakítja: az üzemanyagok nemzetközi piaci árváltozása és a forint-dollár árfolyamának alakulása. 

Megugrott az olajár


A Brent spot kőolaj ára a héten 47-50 dollár között ingadozott, heti átlagban több mint 5 dollárral, 12,2 százalékkal nőtt az ár. Ilyen mértékű heti áremelkedés legutóbb márciusban volt. A spot olajár csak pénteken váltott csökkenésre, de ez csak 7 cent volt. Az áremelkedési hullám továbbra is az OPEC tagországok és néhány más olajexportáló ország tervezett szeptember végi találkozója miatt bontakozott ki. Emellett a tőzsdei pénzügyi befektetők hatalmas hullámot indítottak el az olaj határidős kereskedésében és már nem foglalkoznak a rövid távú, áresésre játszó stratégiákkal. A nagy elemzőházak véleménye megosztott, egyesek szerint ezzel ismét elindult az olajár tartós emelkedése, mások szerint az olajár jelenlegi emelkedése nincs megalapozva gazdasági folyamatokkal, ezért könnyen az ellenkezőjébe fordulhat az áremelkedési folyamat. Az olajár emelkedését részben a dollár gyengülése is magyarázza. Az áremelkedés folytatásában bízók azt is hangsúlyozzák, hogy a múlt heti adatok szerint csökkent az amerikai kőolajkészletek és benzinkészletek szintje, s ez is jele a piac egyensúly felé való fordulásának. Európában az üzemanyagkészletek és a tüzelőolaj-készletek (történelmileg magas) szintje csökkent, a kőolajkészletek emelkedtek - áll a GKI Enregiakutató elemzésében.



Az egy hónapos határidős Brent olajár heti átlaga 4,4 dollárral, 9,6 százalékkal emelkedett ezen a héten. A hosszabb határidőkre vonatkozó olajtőzsdei befektetések mennyisége (a csütörtöki statisztika szerint) több hónapja nem látott mennyiséggel növekedett ezen a héten. Az 1 hónapos határidős amerikai WTI és a Brent heti átlagára közötti átlagos különbség ezen a héten kb. 50 centtel nőtt, mivel a Brent ár erőteljesebben növekedett. Az amerikai kőolajfúrások száma ezen a héten 10 darabbal nőtt.

Javult az európai export

Európában a benzinexport lehetőségei kicsit javultak, mivel az amerikai benzinkészletek csökkenése generálta az import emelkedését, másrészt a földközi-tengeri térségben is a finomítói felújítások miatt megnőtt a kereslet. Az amerikai finomítói leállások miatt visszaesett az európa felé irányuló dízelexport, az orosz termelők is kevesebb dízelt kínáltak eladásra és így -ugyan a készletszintek csökkentek - de kivételes lehetőség nyílt az európai dízelexportra. Az európai benzin és gázolaj-piacokon az árak a héten a kőolaj mozgását követték.

A Reuters adatai szerint a prémium ólmozatlan benzin tonnánkénti ára a mediterrán piacon a megelőző hét átlagához viszonyítva a héten 7,7 százalékkal nőtt, az észak-nyugat-európai piacon 7,3 százalékos volt az árnövekedés, míg az ARA, Amsterdam-Rotterdam-Antwerpen piacon 7,7 százalékkal emelkedtek az árak. A motorikus gázolaj jegyzésára a mediterrán piacon 9,9 százalékkal nőtt, az észak-európai piacokon 9,8-10 százalékkal növekedtek az árak a megelőző hét átlagához képest. 

A forint erősödött

A forint átlagos heti árfolyama a héten  erősödött, 275 dollár körül ingadozott. A megelőző héthez viszonyítva ezen a héten 4 forinttal kellett kevesebbet adni egy dollárért. Az árfolyam a hét folyamán mérsékelte az üzemanyagpiacokon jelentkező áremelkedés mértékét.

A hét folyamatai alapján, a már literre és forintra átszámolt különböző tőzsdei jegyzésárak mellett, a benzin esetében, heti átlagokkal számolva, a mediterrán piacon 6,2 százalékos emelkedést mutatnak az árak, az NWE  piacon 5,7 százalékos, az ARA piacon 6,2 százalékos volt az árnövekedés. A gázolajnál, a mediterrán piacon a forintban számított heti emelkedés 8,3 százalékos volt, az észak-európai piacokon 8,3-8,4 százalékkal növekedtek az árak forintban mérve. A hét második felében az első napokhoz viszonyítva 2-3 százalékos benzin áremelkedés és 3-3,5 százalékos dízel áremelkedés jelentkezett.



Mekkora emelés jön a magyar kutakon?


A mediterrán és más európai tőzsdei piaci folyamatok hatására összességében – a 27 százalékos áfával is növelten – a heti változások a benzin esetében 6-7 forint körüli, a gázolaj esetében 8-9 forintos áremelkedés jelentkezett. Szerdán azonban már emeltek az árakon, így jövő héten 2-3 forint körüli benzin és 3-5 forint közötti gázolaj áremeléssel számol a GKI Energiakutató. Így a benzin ára 333, a gázolaj ára 337 forint/liter körüli szinten változhat.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46100 45850 46110 +0,28% 46100 46110 2 015 781 510 HUF 2026-07-02 11:16:58
MOL 3746 3680 3766 +2,13% 3744 3748 603 295 962 HUF 2026-07-02 11:15:27
MTELEKOM 2640 2626 2650 +0,53% 2632 2640 107 417 984 HUF 2026-07-02 11:16:52
RICHTER 12170 12140 12200 +0,41% 12140 12180 37 107 990 HUF 2026-07-02 11:16:32
OPUS 361 361 361 +1,83% 355 360 387 028 HUF 2026-07-02 10:10:13
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Az olaj olcsóbb, az arany drágább, a tőzsdék meg nem tudják, merre induljanak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 09:21
Csütörtöki nyitás.
Részvény / Deviza / Áru Megbicsaklott a forint lába csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:01
Itt vannak a friss árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Megreccsent a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 06:46
Nem ment jól a biznisz szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Ezt tette a forint az euróval – sokakat meglephet az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 18:15
Így alakult az euró, a dollár és a svájci frank árfolyama.
Részvény / Deviza / Áru Amerika magával rántotta Budapestet is
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 17:42
Elromlott a hangulat a piacokon.
Részvény / Deviza / Áru Rossz hangulat uralja a tőzsdéket: eséssel nyitott Amerika
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 15:59
Pirosban az amerikai és európai tőzsdék.
Részvény / Deviza / Áru Lassan, de biztosan felfelé tart a BUX
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:53
A blue chipek vegyesen teljesítenek. 
Részvény / Deviza / Áru Mától nemcsak a magyar kriptósok szívhatnak
Eidenpenz József | 2026. július 1. 14:19
Július 1-től életbe léptek az Európai Uniós kriptovaluta-jogszabály rendelkezései, aminek következményeként több nagy globális kriptotőzsde felfüggeszti egyes szolgáltatásait a régiónkban. Az ügyfelek értékei kivonhatók, de új tőkét nem lehet elhelyezni ezeken a helyeken. Vannak viszont a listán engedélyezett cégek is.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre a Mol a nap nyertese a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 12:49
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,67 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Történelmi csúcs után is erősödéssel nyitott reggel a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 09:22
Kedden a BÉT részvényindexe, a BUX 810,22 pontos, 0,58 százalékos emelkedéssel, 139 892,19 ponton, új történelmi csúcson zárt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG