3p
Az MNB áldása szerint Mészáros Lőrinc két hazai börzei érdekeltsége június 30-ával egyesülhet. A létrejövő cég 350 milliárd forintos saját tőkéjével a Budapesti Értéktőzsde ötödik legnagyobb vállalata lesz. Hogy olyan blue chippé válik-e, mint a Mol-OTP-Magyar Telekom-Richter négyes, az attól is függ, hogy az „ország gázszerelője” beenged-e komolyabb intézményi befektetőket.
Mészáros Lőrinc (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Az április 9-ei rendkívüli közgyűléseken elfogadott menetrend alapján a Konzum részvényei június 24-én forognak utoljára a BÉT-en, míg az immár egyesült, Opus Global néven továbbfutó társaság papírjaival július 1-jétől lehet kereskedni. A fuzionáló cégek részvényeinek átváltását 2:1 arányban határozták meg, a 2018. december 31-i fordulónapra számított IFRS szerinti konszolidált saját tőkéi alapján. Ez a Konzumnál tisztítás nélkül meghaladta a 73,8 milliárd, az Opus Globalnál pedig a 280,4 milliárd forintot.

Új dimenzió nyílhat

A 2018. december 31-én zárult pénzügyi évre elkészített proforma konszolidált pénzügyi kimutatások alapján az egyesült Opus Global működését legjobban mérő összes működési bevétel 254,2 milliárd forint, több mint 23,5 milliárd forintot meghaladó EBITDA-val. Emellett a társaság teljes átfogó jövedelme kiemelkedően magas, közel 41,3 milliárd forint. Az Opus konszolidált teljes saját tőkéje meghaladta a 350,8 milliárd forintot. A proforma konszolidált pénzügyi adatok alapján Magyarország legnagyobb és egyik legtőkeerősebb befektetési holdingja jön létre az összeolvadással, amely stabil pénzügyi helyzettel és kiváló növekedési kilátásokkal folytatja tevékenységét az összeolvadást követően – olvasható a cég közleményében.

A beolvadással valóban új dimenzió nyílhat a társaságok számára jelentős volumenű, régiós növekedési tervek megvalósításához – ez volt a hivatalos magyarázata annak, mi szükség van arra, hogy a temérdek érdekeltség felett diszponáló Mészáros pont e két cégét boronálja össze. Hacsak az nem, hogy a 350 milliárd forintosra duzzadt tőkeereje alkalmassá tegye még nagyobb cégek megszerzésére. Miközben a „meghízott” Opus Globál maga is az új befektetők vonzó célpontjává válhat, idehaza és külföldön, ezáltal javulhatnak a forrásbevonási lehetőségei.

Előbb Budapest Bank, aztán T-Systems?

Mint ahogy azt az Mfor.hu korábban jelezte, Mészáros tőzsdei cége június 30-át követően már az iparban, a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban, az energetikában, a vagyonkezelésben, a turizmusban, az ingatlanpiacon, a pénz- és tőkepiacon, valamint a biztosítások területén lesz jelen. Stratégiája szerint pedig a bank- és pénzügyi szektorban és az ingatlanpiacon terjeszkedhetnek és szeretnének megjelenni a telekommunikációs szektorban.

Az napokon belül kiderülhet, hogy a megszerzendő nagyobb cégek egyike a jelenleg még állami tulajdonban lévő Budapest Bank lesz-e, amelynek ugyanis június 30-áig kell potenciális kérőt találnia az erre január 24-én kormányhatározattal megbízott Bártfai-Mager Andrea tárca nélküli miniszternek. A másik nagy szerzemény pedig a T-Systems Magyarország Zrt. lehet.

Az ilyen volumenű bizniszeket a befektetők pozitívan szoktak értékelni, főként, ha ahhoz a tőzsdei cég muníciója elegendő. Márpedig e tekintetben most aligha van miért aggódnia a részvények vételén gondolkodóknak. Ám, hogy ha az új Opus Global igazi tőzsdei blue chippé akar válni, akkor mindenképpen hozzáférhetővé kell tennie magát a bel- és/vagy külföldi intézményi befektetők előtt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG