3p
Az Egyesült Királyság gazdasága 2012 óta először zsugorodik. Ennek pedig a Brexit az oka. A vállalatok nem mernek beruházni, de már a készletfelhalmozást is abbahagyták. Az angol font nagyokat esik, a tőzsdeindex még viszonylag tartja magát.

A brit gazdaság az év második negyedévében hat és fél év óta először visszaesést szenvedett el. Elsősorban azért, mert a Brexittel kapcsolatos bizonytalanságok súlyosan nehezedtek az üzleti beruházási kedvre – derült ki a pénteken közzétett adatokból.

A 2012. negyedik negyedéve óta nem tapasztalt visszaesés váratlan volt. A legtöbb közgazdász úgy gondolta, hogy a gazdaság stagnálni fog. A Nemzeti Statisztikai Hivatal szerint a visszaesés “akkor jött, amikor az Egyesült Királyság az Európai Unióból való eredeti, március végére tervezett kilépésének dátuma körüli bizonytalanság fokozódott”.

Mint ismeretes, a Brexitnek a korábbi tervek szerint március 29-én kellett volna megtörténnie, de hosszú huzavonák után a brit Parlament nyomására végül október végére halasztották. A Marketwatch szerint a hosszabbítás iránti kérelem előtt sok cég készleteket halmozott fel, pufferként, hogy megkönnyítse a termelést, ha Nagy-Britannia március 29-én megállapodás nélkül válna ki az EU-ból.

Riadó, baj van

Ez akkor a gazdasági aktivitás 0,5%-os növekedését okozta az első negyedévben. Azóta azonban a vállalatok abbahagyták a készletek felhalmozását, ami súlyosan nehezedik a növekedésre. A csalódást okozó szám vélhetően riasztást ad majd le az országban, jelzi, hogy a Brexit körüli bizonytalanság a vártnál jobban sújtja a brit gazdaságot.

Az üzleti célú beruházások történelmileg alacsony szinten vannak azóta, hogy az ország 2016 júniusában az EU-ból való kilépésről szavazott. A második negyedévben azonban még tovább gyengültek, az év első három hónapjában tapasztalható szerény növekedés után fél százalékkal csökkentek.

Elkerülhetetlen a recesszió?

Theresa May utóda, Boris Johnson miniszterelnök ragaszkodik ahhoz, hogy a Brexit dátuma ne tolódjon tovább, és hogy Nagy-Britannia elhagyja az EU-t Halloweenkor. Ha törik, ha szakad. Ez félelmeket okoz a tőkepiacokon, különösen a devizapiacon. Ha Nagy-Britannia megállapodás nélkül hagyja el az EU-t, az vámtarifákat és egyéb korlátozásokat jelentene a kereskedelemben.

Az euró/angol font (Grafikon: https://www.tradingview.com)

E bizonytalanságok mellett a Bank of England a múlt héten figyelmeztetett: nagy az esély arra, Nagy-Britannia 2020 elején recesszióba süllyed. Még akkor is, ha a Brexit zökkenőmentes lesz.

A font árában csapódik le

A font ma ismét lefelé csúszott, az euró/font árfolyam 0,8 százalékkal ment fel. Az FTSE 100 tőzsdeindex “csak” 0,4 százalékkal esett, de ez euróban – a fontgyengüléssel összeadva – már 1,2 százalék. A többi európai tőzsdeindex többsége is nagyjából ennyit süllyedt ma.

Hosszabb távon az látszik, hogy a brit részvények viszonylag tartják magukat. Az FTSE 100 index öt százalékot esett egy év alatt - miközben a német DAX index hatot. A font viszont már a Brexit-szavazás előtt elkezdet gyengülni, és ez azóta csak fokozódott. (A grafikonon a magasabb értékek gyengébb fontot jelentenek az euróhoz képest.) Most a brit fizetőeszköz 2017 közepe óta nem látott alacsony szinten van.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG