2p
Megszületett az egyezség a poliolgyártásról, két céggel vágnak bele az új egységbe.

A poliollal kapcsolatos terveiről a MOL-csoport még tavaly, a “MOL 2030” hosszú távú stratégia első beruházási ciklusának ismertetésekor számolt be, az ehhez szükséges gyártási technológiákról állapodott most meg az Evonik IP Gmbh-val (“Evonik”), valamint a thyssenkrup Industrial Solutions-zel (“thyssenkrupp”), olvasható a BÉT honlapján. A hidrogén-peroxid üzem licenctulajdonosa az Evonik, míg a propilén-oxid részleg licencét az Evonik és a thyssenkrupp konzorciuma biztosítja majd.

A szerződések a thyssenkrupp mérnöki és kivitelezési munkálatainak igénybevételére, valamint az Evonik szabadalmaztatott katalizátorainak használatára vonatkozó kötelező érvényű ajánlatokat és előzetes megállapodásokat is tartalmaznak. A MOL 2030 stratégia keretében az olajtársaság 2017-2021 között a vállalat 1,9 milliárd dollár értékben készül beruházni a vegyipar és petrolkémia területén.

Nagy szó ez Magyarországnak

A mintegy 1 milliárd dolláros beruházásból Magyarországon felépülő ipari komplexum, az ígéretek szerint, a következő öt év legnagyobb organikus beruházási projektje lesz. A tervezett ipari létesítmény része lesz egy 200.000 tonna propilén-oxid kapacitású HPPO üzem, valamint több poliéter poliol gyártósor is, melyek megépítését és működtetését jelentős közüzemi és infrastrukturális beruházások segítik majd.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42980 42890 43400 +0,75% 42970 42980 7 525 418 920 HUF 2026-11-05 15:03:59
MOL 4998 4954 5090 -2,00% 4996 4998 3 236 506 290 HUF 2026-11-05 15:04:40
MTELEKOM 2888 2872 2938 -1,10% 2888 2894 808 546 264 HUF 2026-11-05 15:03:28
RICHTER 12990 12850 13000 +0,70% 12980 12990 466 723 400 HUF 2026-11-05 15:04:30
OPUS 204 196 214 -5,12% 201 207 24 464 085 HUF 2026-11-05 15:02:47
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG